Aligha van bárki is Magyarországon, aki ne akarna békét. Békéről beszél a kormány, békejelszavakat olvasni még a honvédelmi tárca honlapján is. Békét akar köztársaságunk elnökasszonya is, akinek külpolitikai aktivitása minden eddigi elnököt felülmúl.
Békét akar mindenki, de nem biztos, hogy ugyanarra a békére gondolunk. És messze nem biztos, hogy a szólamoknak valóban béke lesz a vége, és nem háború.
Nem kétlem, hogy Orbán Viktor békét akar. Tapasztalt, okos ember, aki pontosan tudja, hogy Magyarország számára a háború soha semmi jót nem hozott.
Ráadásul van háborús tapasztalata is. 1999-ben, amikor a NATO megtámadta Jugoszláviát, ő volt Magyarország miniszterelnöke. Ebben a minőségében nyilván tudta, hogy a magyar hadszintért, az utakat, a vasutakat, a légtért felkészítették a szárazföldi háborúra. Ha nem sikerült volna rakétákkal térdre kényszeríteni a jugoszlávokat, menthetetlenül elindultak volna a csapatok Magyarországon keresztül.
Mit történt volna akkor? Nos, az, amit nekem Milosevics elnök mondott 1999 áprilisában az elnöki palotában. Ha támadnak, mondta, sok szerb katona fog meghalni, de sok magyar is. Mondja el ezt otthon! – tette hozzá. Nos, elmondtam, akkor is és elmondom ma is.
Orbán Viktor tudja, hogy Milosevicset és a szerb szocializmust meg lehetett dönteni, de a népeket nem lehet megerőszakolni. Koszovóból a nyugat független államot csinált, de a szerb nép ezt soha sem fogja elfogadni. Orbán nagy szerb barátja, Vucsics elnök most bajban van. Menne ő keletre, de a kelet, legalább is most, nem tudja megvédeni Koszovót. A nyugat pedig nem akarja. Ha Vucsics feladja Koszovót, készülhet a legrosszabbra. 2000-ben Gyingyics miniszterelnök kiadta a nyugatnak Milosevicset, három évre rá a miniszterelnököt a nyílt utcán lelőtték.
Orbán sok mindent tud, és nyilván iszonyúan szorult helyzetben van. A nyugat elszigetelte, szinte demonizálta, noha ő ma az EU talán legtehetségesebb politikusa. Ezt se nagyon viselik el a nyugat középszerű vezetői, de hogy még nemzetben is gondolkodjon, az már több a soknál.
Orbán Madridban feladta Magyarország függetlenségét. Beleegyezett, hogy a NATO folytassa a felkészülést a háborúra. Jöjjenek az amerikai csapatok, mi meg háromszorosára növeljük a védelmi erőfeszítéseket. Eddig ki lehetett volna ugrani a NATO-kötelezettségekből, sőt talán a NATO-ból is, de ha itt lesznek az amerikai csapatok, a kiugrást el lehet felejteni. Csak Horthy tudott olyan buta lépést tenni, hogy a kiugrással várt 1944 októberéig, noha március óta már itt voltak Hitler csapatai.
A katonai vezetés sem akar háborút. Persze csak a vak nem látja, hogy az elmúlt hónapokban megfordult Magyarországon a NATO és az Európában állomásozó amerikai csapatok szinte minden parancsnoka és nyilván nem a Magyar Zene Házát akarták megnézni. Bár, kár, hogy a magyar tábornokok meg nem vitték őket oda.
A katonai vezetés azonban fegyverkezésről beszél, sőt a magyar hadiipar kolosszális fejlesztéséről. Apám, aki a hadigazdaságról mindent tudott, mindig azt mondta: egy tíz milliós országnak nincs hadiipara, legfeljebb hadi termelést folytató üzemei. A magyar politikai és katonai vezetés most a hadiipar fejlesztése címén beolvaszt bennünket a nyugati hadiipari komplexumba. Az ő érdekük pedig nem a béke, hanem a háború. Az ukrajnai háború a világ legjobb üzlete. Ukránok és oroszok halnak meg, a nyugatiak bankszámlái pedig szépen vastagodnak.
Mi is békéről beszélünk, de mi valójában is békét akarunk. Tudjuk, hogy béke önmagától nem lesz. Eddig tettük azt, amit egy politikai párt megtehet. Elmondtuk, hogy a háború életveszélyes és nem lehet reális opció Magyarország számára. Milliószor elmondtuk, hogy Oroszországgal meg kell egyezni. Ha Andrássy Gyula példáját követné az Orbán-kormány, még a nyugatbarát elveit se kellene feladnia, csak egyszerűen reálpolitikusnak kellene lenni.
Áprilisban, májusban csatlakoztunk magyar civilszervezetek akcióihoz. Velük együtt tüntettünk a háború, a NATO ellen, sőt kiálltunk Oroszország mellett. Én elmentem Belaruszba, hogy személyesen biztosítsuk ottani barátainkat, Lukasenko elnököt is, hogy mi velük vagyunk. Nem akarunk háborút!
A NATO madridi csúcsértekezlete fordulópontot jelent. Az Orbán-kormány nyilatkozatai arról, hogy ki akarnak maradni a háborúból, a madridi döntések fényében már csak üres szólamok. Jönnek az amerikaiak, mi pedig rohanunk a háború felé.
Madrid után többre van szükség, mint kisebb-nagyobb tüntetések. A NATO-csúcs idején a spanyol, sőt az európai baloldali erők félretették civódásaikat, és együtt tiltakoztak a NATO ellen. Magyarországon sincs más út. A háború ellen mindenkinek össze kell fognia, függetlenül attól, hogy egyéb ügyekben mit gondol.
Tüntetnünk, tiltakoznunk kell! De akárhány tüntetést is szervezünk, a NATO-t aligha döntjük meg. De nem is ez a feladat. A feladatunk az, hogy felébresszük a magyar népet. Nekünk kell meggyőzni az embereket, hogy NATO-tagként be vagyunk kerítve, a vége a háború lesz. Otthagyni a NATO-t, kiugrani a NATO-ból, keresni a kapcsolatot Oroszországgal, a Kínai Népköztársasággal! Nem a transzatlanti értékekkel kell törődnünk, amelyek egyébként is csak az amerikaiaknak jók, nekünk csak is önmagunkkal, a magyar nemzettel, a magyar néppel kell törődnünk.
Mi békét akarunk. Mi ilyen békét akarunk.
