„Nehéz időszak előtt áll 2022 őszén a magyar kormány: mint Európa több országában, Magyarországon is súlyos megélhetési válság közelít, az életszínvonal drasztikus visszaesése elkerülhetetlennek tűnik, az infláció elszabadult, és a következő hónapokban tömegek szembesülhetnek azzal, hogy nem tudják kifizetni a megemelkedett energiaszámlákat. Miközben a tizenkét éve kormányzó Fidesz épp azzal kampányolt a tavasszal, hogy megkíméli a lakosságot ezektől a költségektől.
- Putyin háborúja nyomában olyan válság közelít, amihez foghatót ez a rendszer még nem élt át.
- Orbán Viktor magabiztosságot sugároz sajátjai körében, és egy új Európa víziójával szédíti embereit.
- Vakon követik a miniszterelnököt kormánya tagjai az oroszbarát külpolitika útján.
- Nagy horderejű kampányt indítanak a szankciók ellen, de hogy ki lesz a háborúpárti főgonosz, azt az utolsó pillanatokban döntik el.
A kormány, amely minden helyzetben igyekszik a cselekvő és kezdeményező hatalom benyomását kelteni, láthatóan képtelen feltartóztatni a krízist. Az elmúlt hetekben kormányzás címszó alatt tűzoltás zajlik a Karmelita kolostorban: a rezsicsökkentés leépítéséhez már nyáron hozzáfogtak, a közelgő recesszió, illetve a magas hiány miatt újra kell tervezni a költségvetést, majdnem minden jelentősebb beruházást elhalasztottak, kifizetési stopot hirdettek a közszférában, egymás után jelentik be a közintézmények, hogy télre időszakosan felfüggesztik a működésüket.
Üzletemberek és fideszes önkormányzatok aggodalmaskodva számolgatják, mibe fáj majd nekik az idei tél, és egyre többen kérnek rendkívüli segítséget az elszabadult energiaárak miatt. Székesfehérvárról Cser-Palkovics András polgármester és Garancsi István futballklub-tulajdonos felváltva próbál időpontot szerezni a miniszterelnöknél.
Kormányközeli szereplőkkel folytatott beszélgetések alapján viszont Orbán közvetlen környezetében nyugalom honol. A kormánytagok és államtitkárok kiemelt fizetéséről a kormányfő már nyár elején gondoskodott, de a népharagtól sem tartanak egyelőre a legbelső körben. Ez javarészt Orbán személyes aurájából is adódik: a rendszer működtetői bíznak abban, hogy a vezér ura a helyzetnek, és képes megfelelő irányba terelni a nemzetközi politikát is.
Az elmúlt két hétben többekkel beszéltünk, akik közvetlen kapcsolatban állnak a miniszterelnök stábjával, illetve kormánytagokkal. A beszélgetések legfontosabb tapasztalata az volt, hogy nincs valódi veszélyérzet a miniszterelnök környezetében: miniszterei és apparátusa fenntartás nélkül támogatják Orbán mind határozottabban NATO-kritikus, az oroszokkal megértő – belső körökben némi eufemizmussal realistának mondott – politikáját. Nem annyira világnézeti, vagy erkölcsi meggyőződésből, inkább a személye iránti elköteleződésből teszik ezt. A frakcióban és a párt értelmiségi holdudvarában is visszatérően ugyanazokat a kifejezéseket használják, amiket Orbán vezet be a nyilvánosságba, és már nem is feltétlenül azért, mert erre utasítja őket a Miniszterelnöki Kabinetiroda – hanem mert feltétel nélkül követik.
A biztonságérzethez hozzátesz, hogy Orbán bízik bejáratott kommunikációs gépezetében, és erről a belső körben beszélni is szokott. A kommunikációs rendszert továbbra is a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal működteti, aki az új kormány felállása óta a titkosszolgálatokért is felel. Tartanak emiatt tőle a rendszerben, és ha lehet, a miniszterek még fegyelmezettebben végrehajtják a rájuk kirótt feladatokat. Az a várakozás a miniszterelnöki stáb környékén, hogy a blame game; ugyanaz a bűnbakképző kommunikációs logika, ami eredményesnek bizonyult a migrációs hullám, a koronavírus és a választási kampány idején, működni fog egy tartósnak ígérkező és ténylegesen húsbavágó válságban is.
Uralom a harag felett
Hónapok óta csökken a Fidesz támogatottsága, de ez a miniszterelnököt nem lepte meg – Orbán legkésőbb tavasz óta számol azzal, hogy zordabb idők következnek. Ennek szellemében a miniszterelnök már nyár elején több olyan intézkedést hozott, amivel saját és kormánya hatalmi pozícióit igyekezett körbebástyázni: nem csak a kormánytagok és államtitkárok pénzét emelte meg, de feltőkésítette a titkosszolgálatokat, kifizette a fegyveres testületeket, extra pénzt juttatott több közpolitikával foglalkozó háttérintézménynek is.
Két nappal azután, hogy a parlamenten átszaladt a kata-törvény, július 13-án bejelentette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy korábban ismert formájában kivezetik a rezsicsökkentést. A hirtelen megszorításokról a legtöbb miniszter nem is igen tudhatott: a kata-törvény tervezetét Semjén Zsolt például úgy nyújtotta be a parlamentnek, hogy a kormány nem is tárgyalhatta, nem csoda, ha a vitán egyik tag sem vett részt. De Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek sem szólt senki, és még bőven spóroló ellenzékieken hahozátott a tiktokon, amikor Gulyás miniszter már bejelentette a rezsihátraarcot.
Az ilyen húzások nem feltétlenül kapkodásból adódnak, legalább annyira következhetnek a miniszterelnök politikai természetéből is. Orbán hatalomtechnikájának fontos eleme a kiszámíthatatlanság; közvetlen környezetében is elvárja az emberek relfexszerű alkalmazkodását és igazodását egy-egy új helyzethez. Legutóbb Pintér Sándornak üzente meg nyilvánosan, hogy feleslegesen égette magát abortuszügyekkel.
A kormányfő a legközelebbi embereivel is csak arról és annyi információt oszt meg, amiről és amennyit feltétlenül szükséges – ezzel is erősítve messianisztikus szerepét, amiben lebeg saját rendszerén belül. Elég is, ha ő látja át a teljes pályát, mondják leglelkesebb szolgálói, hiszen neki „nem igaza van, hanem igaza lesz”.
A Fidesz népszerűsége a választások után egy darabig még emelkedett, egészen a rezsiemelés bejelentéséig. Még a kormánypárthoz kötődő Nézőpont szerint is 7 százalékpontot esett a párt népszerűsége két hónap alatt, miközben az intézkedés még nem is éreztette hatását. Az ötödik Orbán-kormány egyik államtitkára szerint a miniszterelnök ennek ellenére szűkebb körben magabiztosan beszélt arról nyár közepén, hogy ősszel és télen lesznek nehézségek, de ezek döntő részét ki fogják védeni, azon túl pedig „el lehet kommunikálni a helyzetet”.
A magabiztosságnak fontos részét adja az, amiről a Fidesz egyik korábbi elnökségi tagja beszélt a 444-nek, még egy tavalyi interjú során. Orbán számára a 2002 utáni ellenzéki évek alapélménye volt, hogy a rendszerváltás utáni magyar társadalom nem szervezi meg önmaga ellenállását; szükség van domináns politikai erőre, amely képes és hajlandó összeabroncsozni civileket, szakszervezeteket, beintegrálni a kisebb pártokat és az elégedetlenek legkülönbözőbb csoportjait, hogy közösen megfelelő nyomást gyakoroljanak a hatalomra. Orbán meggyőződése, hogy ha a Fidesz nem végzi el ezt a munkát a 2006-os megszorítások idején, Őszödtől függetlenül a Gyurcsány-kormányt nem sikerült volna később megroppantani. A kormány ezért rombolja tudatosan 2010 óta a társadalmi csoportok közti szolidaritást.
A szakszervezetek jogfosztása, a sztrájkjogok visszavágása, a közalkalmazotti csoportok közti érdekkonfliktusok élezése, a választási törvény manipulálása, a civil szervezetek fenyegetése és pénzügyi ellehetetlenítése mind ezt a célt szolgálja.
Megakadályozni egy kritikus tömeg összeállását. Az ilyen intézkedések jelentősége a válságidőszakokban mutatkozik meg igazán. Nincs jelenleg olyan horderejű civil vagy politikai mozgalom, amely reális politikai kockázatot jelentene a hatalomra nézve. A kormányban megnyugvással értékelik, hogy nem létezik értelmezhető ellenzéki alternatíva sem, és jelenleg a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki formáció – egy olyan párt, amely nem alkalmas arra, hogy egységben felsorakoztatassa az elégedetleneket. Nem csoda, ha a Fidesz és sajtója igyekszik is kimerevíteni ezt a képet.
Attól, hogy nincs megszervezve, az elégedetlenség nem tűnik el, és ha nincs „elvezetve” valamely irányba, komoly politikai kockázatot hordoz. Egy kormányzat által foglalkoztatott elemzőintézet vezetője így fogalmazta meg a 444-nek a jelenlegi teendőket: „Össze fog sűrűsödni a harag és a tehetetlenség, és erről nem lehet majd elterelni az emberek figyelmét. Az elsődleges célja a politikai munkának most az, hogy megfelelő mederbe csatornázza be a növekvő elégedetlenséget. Az ilyen helyzetek miatt fontos az az erőforrásfölény, amit ennyi idő alatt kiharcolt magának.”
Ezen dolgozik Orbán hónapok óta – belföldön és külföldön egyaránt. Élére állni az elégedetlenségnek, sőt megszervezni és becsatornázni azt, mielőtt más teszi meg.
Egy újabb momentum
Soron következő döntéseit rendszerint megtartja magának, vízióiról viszont Orbán szűk és tágabb körben is sűrűn beszél. Ez a látnoki képességekkel bíró stratéga szerep fontos része politikai karakterének.
Orbán meggyőződése, hogy az Európai Unió hamis erkölcsi alapállásból kiindulva politizál: a szankciók bevezetése valójában sokkszerű reflex a háború kitörésére, amit tehetetlenség szül. A nyugati állampolgárok elvárták kormányaiktól, hogy vágjanak vissza az oroszoknak – ez az elvárás egészült ki egy erőteljes amerikai nyomásgyakorlással, és ölt testet egyre durvább szankciókban.
Orbán azzal számol, hogy a háború el fog húzódni, az emberek hozzászoknak a szomszédban dúló vérengzés gondolatához, a megélhetés költségei egyre nagyobb súllyal nehezednek vállaikra, és az erkölcsi reflexeket felváltja a mindennapok valósága. A tömeges elégedetlenség már ősszel érzékelhető lesz Európa számos országában, így a fejtegetés, és egyre többen mielőbbi tűszünetet szorgalmaznak majd – Ukrajna területi integritása helyett.
A narratíva több elemében természetesen spekulatív: semmi nem garantálja, hogy a szankciók felfüggesztése elhozná az energiaárak csökkenését, és azok az energiaszektort egyébként is csak kis részben érintik. Az azonnali béketárgyalások sem életszerűek, főleg annak tükrében, hogy Moszkva kihirdette négy ukrán megye annexióját – amit történetesen még a magyar kormány sem fogadott el.
Az efféle narratívák célja nem is a realitásokhoz való alkalmazkodás, hanem a politikai cselekvések keretezése és szövetségesek keresése. Orbán ugyanis nem a nemzetközi krízis feloldásán, inkább egy európai újrarendeződés elősegítésén dolgozik. 2015 után a migrációellenességgel sok ellenség mellett híveket is jócskán szerzett magának, és nem csak a Balkánon, de nyugaton is. Most újra momentumot érez: az elmúlt hónapok kormányzati munkája jelentős részben arról szólt, képes-e szövetségeseket gyűjteni szankcióellenes narratívájához az unióban és azon túl. Belföldön magabiztos a kormány abban, hogy működik a szankciós tematika, de Orbánnak nagyobb ambíciói vannak.
Ezért utazott július közepén Szijjártó Péter Bécsbe, hogy Alexander Schallenberg osztrák külügyminisztert puhítsa az ügyben. Orbán néhány héttel később ugyanott arról is győzködte Nehammer kancellárt: bátran szólaljon fel az uniós fősodorral szemben szankcióügyben – arra bazírozva, hogy Ausztria is kitett az orosz energiának. Hasonló okból utazott Belgrádba szeptember közepén a magyar miniszterelnök, ahol Aleksandar Vucic oldalán kárhoztatta a szankciókat. És bár alapvetően migrációs ügyben találkoztak, alighanem szankcióról is beszélgettek a felek a hétfői budapesti találkozójukon is.
Orbán emiatt szólt be idénynyitó napirend előtti felszólalásában az északi szomszédoknak:
„Az általános orosz olajembargó alól kivételt harcoltunk ki – magunkon túl a csehek és a szlovákok számára is. Kár, hogy a brüsszeli csata forgatagában sehol sem lehetett látni őket. És köszönetet sem mondtak érte. Sebaj. Szívesen!”
Ahogy erre tartanak a Giorgia Meloni felé bőkezűen szórt bókok is – bár azt a magyar miniszterelnök is tudja, hogy az atlanista-ukránpárti Fratelli d’Italia-t nehéz lesz a szankciók ellen hangolni, még ha a leendő olasz miniszterelnököt két Putyin-közeli koalíciós partner fogja is közre.
Orbán már júliusban utalt rá: komoly átrendeződésekre kell számítani Európa politika térképén. A miniszterelnök Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy a háború óta bedőlt a brit, az olasz, a bolgár és az észt kormány, és még ősz sincs – azt sugallva, mintha a szankcióknak közük lett volna ezekhez a változásokhoz. A parlamenti idénynyitón aztán újra feltette a lemezt, és maxra tekerte a hangerőt, hogy Európában is hallják:
„Választ várunk, egész Európa választ vár Brüsszeltől arra a kérdésre, hogy meddig fogjuk ezt csinálni. (…) Európában egyre több a dühös ember. Mi tagadás, mi is azok vagyunk. A brüsszeli bürokratáknak meg kell érteniük, hogy nem lehet egész nemzetgazdaságok és emberek millióinak sorsával hazardírozni. Ez felelőtlenség! A magas energiaszámlákra pedig azt válaszolni, hogy küldjük őket Moszkvába, bántó és sértő nyegleség. Nem csoda, ha a feldühödött és magukat becsapva érző emberek egymás után váltják le a szankciókat támogató országok kormányait.”
Működő versengő demokráciákban válságok valóban gyakran elsodornak kormányokat, és kétségtelenül jó esély van arra, hogy lesz uniós kormány, amelyik nem éri meg a tavaszt. Orbán, aki az elmúlt években látványosan magára maradt a nemzetközi politikában, az idő erejében bízik, és lehetőséget lát az előttünk álló téli hónapok keservében. Egy újrarendeződő, jobbra és keletre tartó Európa lehetőségét, amiben ismét szövetségesekre lelhet, és újra befolyást gyakorolhat a nemzetközi politikában.
Ha tudnák, hogy fel lesznek háborodva
A kormány komoly horderejű kampányra készül szankcióügyben, aminek előkészítését természetesen Rogán Antal és minisztériuma felügyeli. Rogán a kampány részleteiről Orbánnal is rendszeresen egyeztet, vele jellemzően négyszemközt, de a munkafolyamatból értesüléseink szerint Kocsis Máté frakcióvezető, Gyürk András EP-képviselő is kiveszi a részét.
Ami meglepő valamelyest, hogy amíg Varga Judit vagy Navracsics Tibor, akik az újjáépítési alap forrásainak lehívásáról tárgyalnak Brüsszelben, tojáshéjakon lépkedve fogalmaznak csak a nyilvánosságban, nehogy kockáztassák az egyeztetések sikerét, az első jelek alapján a miniszterelnök és kabinetminisztere nem fognak óvatoskodni a kampányban.
Orbán nem csak a stratégia megalkotásában, a feladatok leosztásában is intenzíven részt vállal. Kifejezetten a miniszterelnök kérésére vállalt például újra feladatot Liszkay Gábor, a Nemzet-csoport egykori vezetője és a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, aki másfél évvel ezelőtti visszavonulása után szeptember 1-el foglalta el a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöki tisztségét.
A miniszterelnök bizalmi emberén keresztül igyekszik közvetlenebb befolyást gyakorolni a kormánypárti médiabirodalom tartalmai felett. És ez mintha már látszana is: a Magyar Nemzetben olyan putyinista propaganda folyik, ami után a Kremlben is csettintenének, Bayer Zsolt és társai pedig már Washingtont látják az Északi Áramlat megtámadása mögött, és Amerikának címzett hadüzeneten törik a fejüket.
Valódi innovációt a kampányok terén a Fidesz hosszú ideje nem mutat fel, de az eredmények nem is feltétlenül indokolják ezt. A playbook ezúttal is ugyanúgy fest, mint az időközi kampányok idején: szeptember 22-én, a párt Balatonalmádiban tartott frakcióülése után Kocsis jelentette, hogy Nemzeti Konzultációt kezdeményeznek a szankciókról. A szankciók ebben a formában leginkább a bevándorlási kvótával mutatnak párhuzamot – olyan absztrakcióról van szó, amit a kommunikáció fegyverhez hasonló módon ábrázol Orbán politikai ellenfeleinek kezében. 2016-ban ez olyannyira működött, hogy népszavazást is tartottak róla, és ezt lehetőség középtávon most sem lehet kizárni.
A közelgő kampány értelemszerűen a konzultációra épül. Kérdés viszont, ki lesz a megszemélyesítője a szankciópárti politikának. A szankció csupán eszköz, antagonista nélkül viszont nincs kampány. Az érzelmek felkorbácsolásához és az elégedetlenség becsatornázásához arcokra van szükség. Ahogy azt az idézett elemző forrás megfogalmazta, a választók egy jelentős része ma még nem is sejti, nemsokára mennyire fel lesz háborodva.
A szereposztásról még múlt héten is vita zajlott a kabinetirodán. (Az „örökös haszonleső” Soros György, de valakinek a terepmunkát is el kell végeznie.) Kommunikációs és politikai szempontok egyszerre érvényesülnek egy ilyen döntés során: olyan politikusokat biztosan nem állít célkeresztbe a Fidesz, akivel Orbánnak pragmatikus és intenzív kapcsolata van vagy lehet a jövőben. (Ursula von der Leyen vagy Olaf Scholz ezért sem jön szóba.)
A kampány egyik központi figurája lehet a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, az ALDE pártcsalád frakcióvezetője, Guy Verhofstadt. Rogánék mind megjelenésében, mind retorikájában alkalmasnak látják arra a belga politikust, hogy megtestesítse Brüsszel „szankciópárti bürokratáit”. Egyúttal az sem kizárt, hogy Dobrev Klárát is plakátra teszi a Fidesz – az árnyékkormányfőt, aki közben EP-képviselőként folyamatosan a „szankciópárti Bizottsággal” kvaterkázik.
Verhofstadt többször felbukkan Orbán Viktor legutóbbi Facebook-videójában is, amit már a konzultáció bejelentését követően készített el a miniszterelnöki imázsfelelős Kaminski Fanny stábja. A klipp ízelítőt ad abból, mire számíthatunk az ősszel: Oroszországról, invázióról és pusztításról egyetlen szó sem esik majd, a véres háború képkockáit felváltják az Európai Parlament folyosóin vonuló politikusokat mutató vágóképek. Minden fájdalom és nélkülözés az antidemokratikus Brüsszel és bürokratáinak bűne, akik nem akarnak mást, csak szankciókat és sanyarúságot, amíg még világ a világ.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
