„Hogy ez megtörténjen a közvetlen környezetünkben, szinte hihetetlen. Pedig bármikor bekövetkezhet. Nagyi-unoka történet következik olvasónktól, Magditól.
„Szeretném, csak okulásként elmesélni ezt a történetet, ami szegény mamikával esett meg. Egészsége az esemény után teljesen leromlott. Mi ápoltuk, abajgattuk, hogy kicsit visszatérjen belé az élet. Ibi néni a szomszédom (nem fogom persze leírni a valódi nevét), aki egy mosolygós, kedves idős asszony a szomszéd házból.
Egy kis faluban élünk, nagy élet itt nincs. A férjem is, meg a munkára képes falubéliek bejárnak a közeli nagyvárosba dolgozni. Én otthon vagyok a gyerekekkel, az egyik kisebb, mint a másik. Hosszú telken van a házunk, le a dűlőig, így áll az utcában az összes ház. Ibi mama háza is ilyen: ház, utána jönnek a jószágok, már ami megmaradt neki magányára, majd a telek messzi végében a fóliasátrak, üresen.
Ibi mamát, annak ellenére, hogy nincs köztünk rokoni szál, nagyon kedvelem. Végig dolgozta az egész életét, megbecsüli, amije van. Kicsi az igénye, azt onnan is tudom, hogy mindig megkérdezzük bevásároljunk-e neki a városban. Épp csak egy kevéske dolgot szokott kérni, mert bizony van neki egy unokája, aki rendszeresen jár hozzá és ő ellátja.
Hogy itt lakott-e valaha, nem tudom. Mert volt, hogy jött, maradt; de volt, hogy eltűnt napokra. Nem bánt rosszul soha a mamikával, mert láttam én is, amikor a házba átmentem, hogy van mindene, vaj, kenyér, felvágott, télre betárazva tűzifa. A gyerek, aki egyébként kicsivel fiatalabb, mint én, ha jól tudom autószerelőnek tanult. Volt is idő, amikor bütykölte egyiket-másikat, aztán valami márkaszervízhez került. De a mama már rég beszélt ilyenekről, csak azt láttuk, hogy szép autója lett az unokának és rendesen fel volt öltözve.
Aztán a mama azt mondta, hogy a fiú szakmát váltott, fotós lett, meg az internetre dolgozott és lett neki valami stúdiója hátul, az egyik melléképületben. Még az ablakokat is letakarták. Én mondjuk ezzel nem nagyon foglalkoztam, mert egyrészt a hátsó kis ház oly messze van hátul, én el nem mentem arra, meg aztán mindenki boldoguljon, ahogy akar, meg tud, másnak ebbe nincs beleszólása.
De aztán, amikor már akkora lett a jövés-menés a szomszédban, hogy egyik éjjel arra ébredtem, hogy autók állnak meg, emberek hangosan röhögve mennek be a mamihoz, egy kicsit már el kezdtem aggódni Ibi mama nyugalma miatt.
Rendes, idős nő, jámbor és kicsit talán jóhiszemű is. Arra jutottam, hogy az unoka bizony kihasználja szegényt. Kérdeztem is a mamikától, hogy minden rendben van-e otthon, nem terhes-e számára az unoka éjjeli jövés-menése. Azt mondta nem, mert úgy sem tud aludni, legalább van egy kis társasága. Ezt el is hittem, meg nem is, mármint, hogy jó ez neki.
Aztán múltak a hónapok, egyik kétes alak a másik után jelent meg. Az utcánk már lassan kezdett elhíresülni. Olyan volt, mint valami központi elosztó, ahová járnak az emberek. Leparkolnak, időznek egy darabig, aztán elsöpörnek.
Nem csodálkoztunk egy percig se, amikor egyik este rendőrök álltak meg Ibi mama háza előtt. Én a teraszunkon öntöztem a muskátlikat, amikor a kapuban csöngettek a maminak. Egyedül volt otthon szegénykém, lassan mozog, így mire kiballagott kaput nyitni, már a férjemet is előkerítettem az eseményhez. A rendőrök látva, hogy közönségük van, gondosan becsukták az ajtót, de kis idő után meg is indultak a hátsó épületek felé. Újabb rendőrautó jött, kutyákkal, aztán mikor már a kapuhoz gyűlt az utcából jó pár ember érdeklődni, kijöttek a mamival.”
Azt hittem rosszul látok: bilincsben vezették ki Ibi mamát! Szegénykém, azt sem tudta mi történik vele.
Na, a lényeg: az unoka bizony nem fotós volt és még csak nem is fotós laborja volt hátul. Drogüzérkedéssel foglakozott! A hátsó épület helységében porciózás, adagolás és persze az érkező kuncsaftoknak a kiszolgálása folyt, a mami meg mit sem tudott az egészről. Lévén a kora miatt, illetve az ártatlansága miatt, a ő válláról lekerült a súly, de az unoka a „szeretett unoka” bizony börtönbe került.
A saját nagyikája házában folytatta az árusítást és a előállítást, mert hogy a fóliasátrak egyikében találtak marihuána bokrokat is.
Nem mondom, hogy ez általános jelenség, pláne, hogy egy kis faluban ilyen megessen, de minden esetre vigyázzunk a környezetünkben élő időseinkre, bármi megtörténhet velük kiszolgáltatottságuk miatt.”
Címlap fotó: Pexels.com/Юлия
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
