„Kijelenthető, hogy a nép meggyőző arányban biztosított engem, bennünket a bizalmáról, márpedig a bizalom a legnagyobb érték, amelyet utólag is meg kell szolgálnunk. Éppen ezért mindannyiunknak folytatnunk kell a munkát, amit elkezdtünk” – ezekkel a szavakkal kommentálta Kaszim-Zsomart Tokajev, Kazahsztán újraválasztott elnöke az országos választási bizottság által nyilvánosságra hozott előzetes eredményeket.
Miként azt várni lehetett, semmilyen meglepetés nem történt Közép-Ázsia legnagyobb – és legfontosabb – országában 2022. november 20-án: Tokajev a szavazatok 81,3 százalékával nyert. Érdekességként talán két momentum említhető meg. Az egyik, hogy a független Kazahsztán 1991 óta íródó történetében először szerepelt a szavazólapokon a „mindenki ellen” rubrika, amely a második helyen végzett 5,2 százalékos teljesítménnyel. A másik, hogy a részvétel – egyelőre úgy tűnik – a hetven százalékot sem érte el, 69,4-nél állt meg, ez a posztszovjet Közép-Ázsiában igen alacsony értéknek számít.
Afelől, hogy Tokajev kiütéssel győz, senkinek nem lehettek és nem is voltak kétségei. A választásokat ugyan a jelen lévő nemzetközi megfigyelők tisztának ítélték a Kommerszant helyszíni riportja szerint – bár független kazah lapok tudósítottak visszaélésekről, sőt egy-két tiltakozót el is vittek a rendőrök a fővárosban és Almatiban –, maga a kampány korántsem emlékeztetett az olyanokra, amilyenek a nyugati típusú demokráciákra jellemzők. Harcos ellenzék az országban az elmúlt néhány év átmeneti időszakában – vagy akár a 2022 elején orosz segítséggel letört tüntetések-zavargások óta – még nem szerveződött, és ami mégis van, annak egy része is kiállt az első számú jelölt mellett. Tokajev kihívóit közben senki sem ismerte, jószerével a nevüket is a kampányban összehozott elnökjelölti tévévita során hallották először a választópolgárok.
A féltucatnyi jelentéktelen jelölt közt is csak egyvalaki volt, aki felhívta magára a figyelmet valamivel: az Auil párti Zsiguli Dajrabajev virágzó agrárországgá változtatta volna Kazahsztánt, ahol mindig van mivel – mindenekelőtt hazai termékekkel – megteríteni az ünnepi asztalokat. A csodás keresztnevű Dajrabajevnek egy remek videója is körbeszaladt az interneten, amelyen fizikai erejét demonstrálva puszta kézzel, egyetlen ütéssel kettéhasítja egy bárány lábszárcsontját – a mutatvány itt megtekinthető –, meglehet, ennek is köszönhette a 3,42 százalékát, amivel a „mindenki ellen”-t majdnem megszorongatva dobogósként zárt.
Kaszim-Zsomart Tokajev diadalmas teljesítményéről el kell még mondani, hogy felülmúlta 3 évvel ezelőtti önmagát. A most 69 éves politikus 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott, és szabályosan átadta kiválasztott utódának a hatalmat, vagyis annak egy részét. Azon a szavazáson a szavazatok 70,96 százalékával nyert Tokajev, ehhez képest több mint 10 százalékot javított.
A mostani előre hozott választásokat az államfő kezdeményezte szeptember eleji politikai évadnyitó beszédében, erről ebben a cikkemben írtam korábban. A tokajevi cél nyilvánvaló volt: egyfelől végleg le szerette volna zárni a Nazarbajev-korszakot – melynek szociális következményei miatt robbantak ki a januári események –, másfelől el akarta érni, hogy bármit tesz majd, azt maximális felhatalmazással tehesse.
A következő időszak kérdése, hogy mit akar tenni valójában. Az elemzők többsége Kazahsztán demokratizálásának folytatására számít – Tokajev lenne ebben a folyamatban a „jó diktátor” –, és az erre utaló jeleket vette-veszi számba. Ilyenből elvileg sok van: bár az államfő mandátuma meghosszabbodik 7 évre, ismétlésre egyáltalán nem lesz lehetősége; teljhatalmát több szinten korlátozzák, számos kérdésben nem lehet többé döntenie parlamenti jóváhagyás nélkül; a helyi intézmények jogköre bővül; 2023. január 1-jével megalakul az Alkotmánybíróság; stb.
„A feladatot most mind bel-, mind külpolitikai értelemben a társadalom és a nemzet konszoidációja jelenti” – nyilatkozta a Kommerszantnak Ajdosz Szarim, a hatalompárt Amanat képviselője, de nem állított mást Nursztultan Nazarbajev sem. A nemzet kétkezi nyugdíjassá szelídített egykori atyja – akiről az immár Asztanává visszakeresztelt fővárost is elnevezték egy időre – arra a kérdésre, hogy kire szavazott most, azt mondta, ennek 2019 óta világosnak kellene lennie. „Kinek adtam át a hatalmat teljesen önként? – kérdezett vissza az újságírók kérdésére. – Tudják, igaz? Én már akkor döntöttem, és ez a döntésem végleges.” Majd hozzátette: „Függetlenek vagyunk, az államot felépítettük, a fővárost is, de még rengeteg a munka. Ehhez egységesnek kell lennie a nemzetnek.”
A konszolidáció és a demokratizáció valóságos tartalma mindazonáltal ezután fog megmutatkozni. Ami eddig volt, egyelőre felemás – elnökjelölti tévévita, mint látható, volt, ám a többpártrendszer még nem annyira mutatta meg magát –, és hogy ami még nincs, azt a „jó diktátor” felülről akarja létrehozni, az különleges kísérletnek tekinthető.
Meg többesélyesnek is, annál inkább, hogy a következő hónapok sem lesznek kevésbé izgalmasak belpolitikailag. Az elvileg 7 évre bebetonozott államfő kezdeményezésére az eredetileg 2025-ben esedékes parlamenti választásokat is előrehozták, ezeket 2023 első felében rendezik meg. Az elemzők arra számítanak, hogy a koalíció, amely most Tokajev mögött felsorakozott – az Amanton túl a „konstruktív ellenzék” bal- és jobboldala mellett társadalmi szervezetek sora biztosította őt támogatásáról –, ezután felbomlik, minthogy a formációk mindegyike mandátumainak számát szeretné gyarapítani.
Kiszámíthatatlanabbá teheti az eseményeket, hogy az alkotmánymódosítás értelmében vegyes választási rendszert vezetnek be, a képviselők egy része pártlistákról, a másik része egyéniben kerülhet a parlamentbe. Bulat Abisev politológus úgy véli, nincs garancia arra, hogy az Amanat megszerzi a helyek abszolút többségét a törvényhozásban. Ha tényleg így történne, az a választás lenne az első az országban, amely nemhogy tisztának és demokratikusnak lenne minősíthető, hanem annak is nézne ki.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
