Szerző: Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke
Oroszország olyan közép- és kelet-európai övezet kialakítása felé vett irányt, amely nem ellenséges vele szemben, hanem legalábbis semleges. Erre utal az a moszkvai tanácskozás, amelyet külügyminiszterének első helyettese tartott a minap Svájc, Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország és Liechtenstein moszkvai nagyköveteivel. Vlagyimir Tyitov nem kérte, hogy azok, akik a NATO és az EU tagjai, lépjenek ki belőle, nem fenyegetett senkit. Egyszerűen értésükre adta, hogy Oroszország békében akar élni velük, nekik pedig meg kell tanulniuk együtt élni az oroszokkal. Ennek egyetlen útja-módja a radikálisan megváltozott erőviszonyok tudomásul vétele, a kelet-nyugati megbékélés és együttműködés.
A február 24. óta tartó ukrajnai különleges orosz katonai művelet – a jelek szerint – döntő szakaszába jutott: a felőrlő taktika belátható időn belül elérheti célját, hiszen az ukrán haderő oly mértékben demoralizálódik, hogy rövidesen harcképtelenné válhat, hiába a nyugati fegyverek. Ez azt jelenti, hogy a kijevi rezsim napjai is meg vannak számlálva. Washington is kezdi belátni, hogy nem csak Ukrajnában nem tud mit kezdeni az orosz katonai fölénnyel, hanem világméretekben sem. Kezd „jótanácsokat” osztogatni Kijevnek. Jake Sullivan, Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója múlt héten azt javasolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy ne zárkózzon el a tárgyalástól az oroszokkal. Kérdés, vajon Amerika bábjának marad-e ideje, hogy a „személyes jótanácsnak” eleget tegyen.
Ukrajna várható elvesztése láttán pánikhangulat jelei tapasztalhatóak a NATO-ban és az Európai Unióban. Látják, hogy minden kísérletük kudarcot vallott, és előbb-utóbb nem marad más választásuk, mint kiegyezni. Addig is egy kilencedik szankciócsomaggal próbálkoznak. „Ukrajna elvesztése a NATO vereségével érne fel” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Nincs okunk kétségbe vonni igazát.
Azoknak, akik úgy gondolták, hogy Oroszországot katonailag és gazdaságilag térdre kényszeríthetik, sőt feldarabolhatják, felosztva természeti kincseit maguk között, most be kell látniuk, hogy legszebb álmaik rémálommá válnak, mert világuralmuk után hazai hatalmuk is megrendül. Mélyül a gazdasági válság, terebélyesedik a népi elégedetlenség. Az emberek nem akarnak fázni sem Zelenszkij, sem Biden, sem Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedvéért, s az ennivalót sem akarják megvonni gyermekeiktől, hogy finanszírozzák a háborút, s a NATO legyőzze Oroszországot Ukrajnában.
Olaf Scholz német kancellár pekingi látogatása, és oroszellenes retorikájának csitulása arra utal, hogy Nyugat-Európa vezető gazdasági hatalmának kezd elege lenni az amerikai alárendeltségből, s kiutat keres a zsákutcából, melybe népét bele vitte abban a reményben, hogy a nagy szövetségessel karöltve maga alá gyűrheti, akit Hitlernek nem sikerült.
A történelem fintora, hogy a kancellárnak most az az Oroszország segít kikászálódni a gödörből, amelynek Scholz gödröt ásott. Megmutatják neki, hogy létezik konfrontációtól mentes élet is. Békés együttműködés, egymás iránti tisztelet, egyenjogúság, kölcsönös érdekek, normális együttélés, közös fejlődés. Ha akarjátok, mi készen állunk rá – üzeni Moszkva. De csak akkor, ha felhagytok végre felsőbbrendűségetek tévhitével, kiveritek a fejetekből, hogy valaha is magatok alá gyűrhettek minket, s úgy bánhattok velünk, mint holmi aljanéppel! Mi nem elpusztítani akarunk titeket, hanem békében akarunk élni veletek. Ha ez így megfelel, csináljuk együtt, ha nem, még rosszabb napok várnak rátok – summázható az orosz érvelés lényege.
Kooperatív világrendet akar az orosz a szembenállás 77 éve tartó állapota helyett. Sokáig hitte, hogy ezt békés úton is elérheti, míg be nem látta, hogy a birodalom magától nem enged, nem mond le hegemón lényegéről, terjeszkedéséről, mások alávetéséről. Hiszen hatalma ebből fakad. Sőt a birodalom még azt is a fejébe vette, hogy Oroszországot is elnyeli. Moszkvának rá kellett döbbennie, hogy ha ezt tovább tűri, nemcsak világmegváltó céljait kockáztatja, hanem Oroszország létét is. A kijevi rezsim donbászi vérengzése, 13 ezer orosz lemészárlása 2014-2022 között a Nyugat cinkos hallgatása közepette, az Ukrajnában üzemeltetett amerikai biológiai fegyver laboratóriumok, a NATO katonai felvonulása az orosz határok mentén, a szűnni nem akaró katonai provokációk és zaklatás, Zelenszkij terve az Oroszországra mérendő előzetes csapásra, Ukrajna kilépése az atomfegyver-mentességet deklaráló budapesti memorandumból mind-mind arra utalt, hogy ha nem vigyáznak, újabb honvédő háborúra kényszerülhetnek az újnácikkal szemben.
Ukrajnát az USA a NATO hídfőállásává változtatta Oroszország ellen, az amerikai határoktól 8 ezer kilométerre. A 2021. december 15-én Washington és Brüsszel elé terjesztett orosz biztonsági igény visszautasítása után senkinek sem maradhatott kétsége afelől, hogy Amerika és a NATO nem ért a béke nyelvén, és jobb belátásra csak erő kényszerítheti. Erő igénybevétele nélkül nem lehetett megfékezni egy olyan rendszert, amely az oroszgyűlölettel átitatott liberálisok tapsvihara közepette náci seregekre támaszkodva tartja fenn magát, és hirdeti a „szabad világ” és a keresztény civilizációt védelmét. Erőre volt szükség ahhoz, hogy megfékezzék a demokratikus köntösbe bújt fenevadat, és megfékezzék felbujtóját, a NATO-t is.
Közeledik a döntés pillanata – üzenik Moszkvából. Magyarországnak és a másik hét államnak el kell döntenie, hogy akar-e együttműködni Oroszországgal, vagy foglya marad annak az oroszellenes szövetségnek, amelyet még Donald Trump volt amerikai elnök is idejétmúltnak nevezett.
A moszkvai tanácskozáson résztvevő nyolc ország közül Magyarország Oroszországhoz fűződő viszonya számít a legjobbnak. De az üzenet nekünk is szól. Hiszen hazánk neve is szerepel azon a „feketelistán”, amelyen az Oroszországgal szemben barátságtalanul viselkedő országokat sorolják fel. A nekünk címzett orosz üzenet valahogy így szól: eleget tettünk minden kéréseteknek, hogy ne legyen hiányotok energiából. Legyen szó gázról és Paksról is. De hol itt a viszonzás? Miért kellene jónak lennünk hozzátok, ha agresszornak neveztek minket, és megszavaztok minden szankciót az energia kivételével? Minden kapcsolatot leépítettetek velünk, beleértve a kultúrát, a sportot, az idegenforgalmat. Moszkvában gázért udvaroltok, s közben támogatjátok Kijevet? Ha érdeketek a gazdasági együttműködés Oroszországgal, akkor politikátokat is alakítsátok ennek megfelelően!
Szóval a „Kállay kettős” folytatásának határt szab az orosz érdek: a szankciók felszámolásának, az áruk, szolgáltatások, személyek szabad áramlásának, és a kollektív biztonság megteremtésének célja. Moszkva nekünk, magyaroknak is jelezni kívánta ezen a találkozón, hogy érdemes tudomásul venni az új realitást, és alkalmazkodni hozzá. Beilleszkedni a kialakuló többpólusú világrendbe, melyben a Nyugat egyik lesz a sok közül. Feladták a leckét. A házi feladat alkalmat nyújt az önálló gondolkodásra, a politikai kreativitásra. Arra, hogy egy olyan kis ország, mint a miénk, hogyan élhet jó viszonyban Kelettel és Nyugattal egyaránt. Lehetőségünk nyílik történelmi álmunk valóra váltására: a tömbön kívüli, független, idegen beavatkozástól mentes Magyarország megteremtésére.
