„Lócsontváz alól került elő 85 darab, különböző gyártmányú világháborús aknavetőgránát a közelmúltban egy mezőzombori szántóföldön.
A fémkereső műszer által jelzett területen azonban nem további robbanótesteket, hanem csontokat találtak a katonák. A protokollnak megfelelően fel is függesztették a keresést – hiszen akkor még nem lehetett tudni, hogy esetleg emberi maradványok kerültek-e elő. Ezt követően igazságügyi orvos szakértő vizsgálta meg a csontokat, és megállapította, hogy azok egy közel nyolc évtizede elhullott ló maradványai. Így a tűzszerészek be tudták fejezni a mentesítést, melynek eredményeképpen végül 58 db 81 mm-es német repesz aknavetőgránát, 26 db szintén 81 mm-es román aknavető gránát és egy további, ezekkel megegyező űrméretű, magyar repesz aknavető gránátot szállítottak el a katonák a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre.
Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon miért szunnyadhatott több mint nyolcvan, nem kilőtt, második világháborús robbanóeszköz egy elhullott ló csontváza alatt. A válaszhoz közel nyolc évtizedet kell visszalépni az időben. A második világháború során tízmilliós nagyságrendben vethettek be különböző típusú robbanótesteket az egymás ellen harcoló erők hazánk teljes területén. A magyarországi harcok lezárását követően, 1945. szeptember 28-án alakulat meg az első aknakutató egység, melynek feladata a nevéből eredően, a civil lakosságra nézve legveszélyesebb, gyalogság és harcjárművek ellen telepített aknák lokalizálása, kiemelése és ártalmatlanítása volt. A tüzérségi- és aknavető gránátok, lőszerek kezelésére a világégést követő években nem rendelkezett az ország szabad kapacitásokkal.
Ezért a megmaradt robbanóeszközöket a polgárok kreatív módszereket alkalmazva próbálták eltüntetni, hogy azok ne veszélyeztessenek másokat. Az egyik ilyen módszer volt félreeső területen mély gödröt ásni, a pusztító hatású eszközöket abban elhelyezni, majd elhullott állat tetemével azokat lefedni, végül földdel az egészet betemetni.
Így próbálták védeni a gyermekeket, hiszen ha a kicsik kíváncsiságuk által vezérelve megpróbálták kiásni a frissen elfedett gödröt, akkor először az elhullott állattal találkoztak, amely eltántoríthatta őket a további kutakodástól. A gyermekek közül sajnos ennek ellenére is számos áldozatot szedtek, és rengeteg sérülést is okoztak nekik a robbanó relikviák a háborút követő években, évtizedben.”
Címlap fotó: Martin László zászlós, Farkas Péter szakaszvezető
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
