„Másfél évszázad után kivezeti szolgáltatásai közül a táviratot a német posta. A bélyegkiadó automaták is eltűnnek az utcákról, a telefonfülkéket pedig néhány év múlva végleg elbontják.
A szolgáltatás 2022. december 31-gyel megszűnik, az utolsó lehetséges kézbesítési dátum szilveszter – közölte a Deutsche Post szóvivője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió csütörtöki jelentése szerint.
Az MTI beszámolója szerint a távirat, más néven rövid szöveges üzenet, amelyet a postavállalat meghatározott időn belül kézbesít a szolgáltatás iránti igény csökkenése miatt szűnik meg.
Az utóbbi években annyira ritkán adtak fel táviratot Németországban, hogy a Deutsche Postnál nem is vezettek nyilvántartást a megrendelésekről.
Az ezredforduló idején még évente több tízezer táviratot kézbesítettek, 1990-ben pedig 1,675 milliót. A legnagyobb forgalmat 1978-ban regisztrálták, akkor 13 millió táviratot küldtek az akkori Nyugat-Németországban.
Az 1870-es években elterjedt szolgáltatás a technológiai változások mellett az ára miatt is egyre kevésbé versenyképes. A legfeljebb 160 karakteres szöveget tartalmazó távirat 12,90 euróba (5200 forintba) kerül, 480 karakterig 18,35 eurót kell fizetni, még hosszabb szövegek kézbesítéséért pedig 200 karakterenként további 5,25 eurót.
Magyarország már korábban lépett. A Magyar Posta 2021. április 30-i dátummal – 174 év után – vezette ki szolgáltatásai közül a táviratozást.
A német utcákról a bélyegkiadó automaták is eltűnnek. Nemigen lehet már alkatrészt szerezni a berendezésekhez, így fokozatosan leselejtezik mindet, és nem állítanak fel újakat. A nyolcvanas években még hozzávetőleg 30 ezer működött, számuk 2019-re 1200-ra csökkent.
A Berlinben felállított első nyilvános telefonállomás 1881-es beüzemelése után bő 140 évvel a telefonfülkék korszakának is vége Németországban. A még működő nagyjából 12 ezer állomást üzemeltető Deutsche Telekom első lépésként az érmés telefonokat szerelte le, február végével pedig deaktiválja a kártyás telefonok használatához szükséges kártyákat. A fülkék elbontásával a tervek szerint 2025-ben végeznek.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.