„Gianluca Vialli a közelmúltban jelentette be, hogy a jövőben nem dolgozik az olasz válogatott mellett, mert megromlott az egészségi állapota. Az 58 éves egykori támadónál 2017-ben diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, ami most kiújult.
Kiújult az egykori kiváló olasz labdarúgó és edző rákja. A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Vialli olyan rossz állapotban van, hogy folyamatos kórházi kezelésre szorul, és már kemoterápiás kezelésen is átesett. A lap szerint a visszatérő betegség most sokkal agresszívebb, mint korábban, amikor sikerrel küzdött ellene.
A sportembert 2018-ban már gyógyultnak nyilvánították, de a kór tavaly újra megtámadta.
múlt héten már azt közölte a sajtóval, hogy távozik az olasz válogatott mellől, helyette minden erejével a rák újbóli legyőzésére koncentrál.
Ennek érdekében visszatért ugyanabba a londoni kórházba, ahol korábban kemoterápián esett át.
A Corriere Della Sera című olasz lap szerint a helyzet súlyosságát mutatja, hogy a héten Vialli 87 éves édesanyja is Angliába utazott.
Gianluca Vialli játékosként 59 alkalommal szerepelt a válogatottban, amellyel 1990-ben harmadik lett a világbajnokságon. A Sampdoria és a Juventus színeiben kétszer nyert olasz bajnokságot. Előbbi csapattal UEFA-kupát is nyert. Edzőként FA-kupát, ligakupát és UEFA-kupát is nyert az angol Chelsea-vel. Tavaly tagja volt az olasz válogatott szakmai stábjának, amikor a csapat Európa-bajnok lett. „
Címlap fotó: Gianluca Vialli 2022. június 1-jén. Fotó: Catherine Ivill – UEFA / UEFA via Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.