A magyar filmművészet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját nagyszabású Petőfi-filmmel köszönti. A „Most vagy soha” a mai kor Petőfi-filmje – nyilatkozta a Mandinernek Rákay Philip producer.
Producerként és társ-forgatókönyvíróként is részt vesz a filmben Rákay Philip. A rendező a 45 éves Lóth Balázs, aki olyan filmeket rendezett, mint a Pesti balhé vagy A mi kis falunk. Berettyán Nándor alakítja Petőfi Sándort, Mosolygó Sára pedig Szendrey Júliát. A film 4,7 milliárd forint állami támogatást kapott, nem beszélve az 1,4 milliárd forint adókedvezményről.
„Végre más témájú alkotások is készülhetnek, olyanok, amelyek nem ostorozni, hanem felemelni kívánják a magyarokat” – mondta Rákay, és ezzel messzemenőleg egyet is lehet érteni. „A rendszerváltozás óta a balliberális filmes közegben nem támadt nyomasztó igény a magyar történelem nagyszerű epizódjainak bemutatására” – nyilatkozta, és bizony igaza van. A magyar történelem nemcsak 1956, nemcsak Recsk, nem csak holokauszt, hanem sok minden más is. Fontos, hogy a magyar múltat a maga méltóságában bemutató filmek készüljenek. Helyeselni lehet, hogy a kormány a pénzt sem sajnálta erre az alkotásra.
A Rákay Philippel készült interjúban szóba került, hogy kitűnő hazafias filmek készültek a szocializmus évtizedeiben, egyebek között az Egri csillagok. Rákay Philip nem igazán tudott mást tenni, mint elismerni azt, ami volt, és ami tényleg jó volt. De úgy tűnik nem tudott a bőréből kibújni. Gyorsan hozzátette: „Paradox, de még a lábszagú Kádár-rendszerben is készültek olyan művek, amelyeket ma is könnybe lábadt szemmel nézünk.”
Miért kell belerúgni a szocializmusba? – kérdezzük némi értetlenséggel. Politikai szükséglet? Világnézeti önigazolás? Több, mint három évtized telt el a rendszerváltás óta, ma nem kell küzdeni az egykori Kádár-rendszerrel, felesleges minden alkalommal a kötelező undorító és hamis kijelentéseket megtenni.
Persze, értjük mi, Rákay úr kiszólását. Hogy is csinálhatott a „lábszagú Kádár-rendszer” jó filmeket? Hogy jön ahhoz a népek nemzetközi összefogásában hívő rendszer, hogy hazafias filmet készítsen? És persze, a ki nem mondott kérdés: a demokratikusnak, európainak, vagyis nem „lábszagúnak” minősített magyar kapitalista rendszer miért nem tudott hasonló filmeket produkálni?
Nos, segítünk Rákay úrnak megfejteni a titkot. A Kádár-rendszer a népről szólt, a mai rendszer emlegeti a népet, de nem a népről szól. A Kádár-rendszer szerette a népet és népnek akart filmet csinálni. És azért is, mert a szocializmus, minden ellenkező híresztelés ellenére, védte a hazát, a nemzetet. És persze Petőfi óta tudjuk, hogy a haza és világ együtt létezik, s a magyar nép sem lehet szabad, ha más népek rabok. „A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság!” – mondja Petőfi.
Örülünk a Petőfi-filmnek, várjuk a nemzeti büszkeségünket erősítő katartikus pillanatokat. És persze kívánjuk, és ez nem gúnyolódás, hogy a Most vagy soha még évtizedek múlva is rendszeresen ismételt film legyen, mint a Feltámadott a tenger, a Kőszívű ember fiai vagy éppenséggel a Tenkes kapitánya.
