Mint ismeretes, a középiskolai oktatás néhány (három) éve kettévált, szakma közvetlen oktatása nélküli, csak közismereti tárgyakkal foglalkozó „közoktatásra” (lásd: gimnáziumok) és szakmát (is) nyújtó „szakképzésre” (lásd: szakközépiskolák). A közoktatásban dolgozókat továbbra is „tanároknak” hívják, a szakképzésben dolgozókat viszont „oktatóknak”. A tanárokra a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló törvény vonatkozik, az oktatókra a Munka Törvénykönyve.
A pedagógusok átvétele a közoktatásból a szakképzésbe munkaszerződéssel jött létre, melynek alapja a meglévő pedagóguskedvezmények megtartása és a korábbi bérezésnél differenciáltabb, de semmiképpen nem alacsonyabb bérek meghatározása. Első körben az oktatók határozottan jól jártak a tanárokhoz képest, cserébe azért, hogy a tanárnak biztosítva van, hogy a saját tantárgyát tanítsa, nem ahhoz hasonló, abból származtatott, kevesebb ismeretátadást igénylő, könnyített tantárgyakat, olyanokat, amilyenekre az adott iskolának éppen nincs jobban szakosított tanára. Hogy érthetőbb legyek: egy magyar nyelv és irodalom tanár a közoktatásban magyar nyelv és irodalom tantárgyat tanít, a szakképzésben lehet, hogy kommunikációt, médiaismeretet, netán etikát és így tovább. A szakképzésben egyre több ilyen „képlékeny” műveltségi tantárgy van jelen, sok tanár elhagyta már a szakképző intézményeket emiatt, és átment valamilyen gimnáziumba, ahol az eredeti tantárgyát taníthatja. A leépülés oka nem valamilyen felső szándék, csak az a puszta tény, hogy évről évre egyre kevesebb adott szakos tanár végez az egyetemeken. Márpedig ha nincs szakos tanár, akkor le kell mondani a tantárgyakról is – egyelőre csak a szakképzésben.
Úgyhogy amikor tavaly ilyenkor megindult a béremelésért a (liberális politikai indíttatású, kormányváltó szándékú) küzdelem, az akkor hangoztatott követelések a szakképzésben oktatókat enyhén szólva nem érintették. Eltelt közben egy év, a szervezők végre rájöttek, hogy folyamatos akciózásukkal elvben sem terjednek ki a teljes pedagógustársadalomra. Felismerték, hogy szakközépiskolai oktatói követeléseket is meg kéne fogalmazni. Na, eltalálni nem sikerült, ugyanis nem keresik meg ezzel a szakképzésben működő szakszervezeteket, azok nevében is a Pedagógus Szakszervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete próbál nyilatkozni. Mint a KIM (Kulturális és Innovációs Minisztérium) is nyilatkozza, a szakszervezetek követelései nem egyeznek az oktatók érdekeivel. Mindenesetre a tiltakozók kihirdették, hogy most már a szakképző iskolák is csatlakoztak hozzájuk. (Ellenőrizze, aki tudja. Speciel a miénk nem csatlakozik…)
A Pedagógus Szakszervezet népszavazást kezdeményez, hátha ezzel tovább lehet görgetni a szembenállást a jelenlegi kormánnyal. Persze nem bűn szemben állni, csak ehhez nem kell az oktatást, benne a pedagógusokat, és főleg a diákokat eszköznek használni. Mert mint látható, egy percig sem gondolhatja senki se komolyan, hogy ezeket a követeléseket meg kéne valósítani. Nem is azért fogalmazták meg.
Íme a feltenni szándékozott kérdések (index.hu: Kiderült, miért nem született egyezség a kormány és a pedagógusok között c. írás):
- Egyetért-e Ön azzal, hogy állami fenntartású általános iskolát csak a felvételi körzet szerinti településen megtartott helyi népszavazás támogató döntése esetén lehessen megszüntetni?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben tanórai foglalkozást csak pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel rendelkező személy tarthasson?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben 5. évfolyamtól tantárgyat csak az adott tantárgynak megfelelő szakos tanár tanítson?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezzen?
Először, az iskolák bezáratása nem ennek a kormánynak a kedvenc szokása, hanem azé a kormányé volt, amelyik épp ezen tiltakozások eredményeképpen próbálkozik visszatérni a hatalomba, már előre jelezve itt-ott elejtett interjúkban, hogy „természetesen” továbbra is „szükség lesz néhány iskola bezárására”.
Másodszor, tanítási órát egyelőre csak erre jogosult személyek tartanak és tarthatnak, kár ennek ellenkezőjével riogatni a lakosságot.
Harmadszor, ha majd egyszer nem lesz elég pedagógus, akkor mi lenne egy ilyen szabály következménye? Lehetne a gyerekekkel bárki más is, csak nem tarthatna tanítási órát? Netán a jövőben szeretnénk átjátszani a gyerekekkel való foglalkozásokat a pedagógusok kezéből a bébiszitterek kezébe?
Negyedszer, a gyerek óraszámát nem csökkenteni kell, hanem vissza kell hozni az iskolákba azt a régi felfogást, hogy a gyerek énekórákon énekeljen, rajzórákon rajzoljon, és éljen az iskolában közösségi életet is (a tanárokkal való együtt tiltakozást nem tekintem annak). Ma csak testnevelésórákon nem kell jegyzetelni és tanulni, de egyre több a fizikai erőkifejtéstől ódzkodó gyerek, úgyhogy sokaknál még ez az óra sem hoz igazi kikapcsolódást.
És végül, mire kell egyes tanároknak az a lehetőség, hogy az oktatási időkeret ilyen nagy százalékával szabadon rendelkezhessen az iskola? Nem akarnak tanítani? Mást akarnak tanítani? Szeretnék, ha a tanítási időkeret ilyen nagy százalékának nem volna jelentősége, mindegy, melyik iskola mivel tölti ki?
A szakszervezet képviselője kijelentette, ily módon szeretnék megteremteni annak a lehetőségét is, hogy egy új típusú tanterv jöhessen létre. Lefordítom, kevésbé vájtfülűek részére: kilóg a lóláb! Egyesek teljesen át akarják formálni az egész oktatás mibenlétét. Ott akarják folytatni, ahol a liberálisok 13 évvel ezelőtt abbahagyták. Úgy gondolkodnak, nem fontos a diáknak konkrét ismereteket szereznie, úgysem fogja az Életben semmire sem használni azokat. Inkább az idő kellemes eltöltését tanítsák meg neki, játékosan és szórakoztatóan. Amit magas színvonalon tudni kell, elég, ha egy szűk elit tudja, ők lesznek majd az iránymutatók.
Csak abban tévednek, hogy egy szűk elitben nem fog kitermelődni a magas szintű tudás. A teljes fiatal generációt tanítani kell, hogy közülük kinevelődjön a jövő értelmisége és megbízható szaktudású dolgozói társadalma.
Botta Melinda
