Magyarországon járt a pápa. Lehet, hogy furcsállni fogják, de magam is fontosnak tartom a látogatást.
Nehéz időben érkezett. A válságok és a szaporodó gondok miatt manapság milliók bizonytalanodnak el és keresnek anyagi, és lelki kapaszkodókat. Óriási erők igyekeznek Magyarországot kifordítani történelmi múltjából és hagyományaiból, és saját ízlésük szerinti útra kényszeríteni. S ha mindez nem lenne elég, először nézünk szembe egy atomháború fenyegetésével.
A katolikus egyház fejeként a hit erejéről igyekezett az embereket meggyőzni. Tette ezt rendkívüli kulturáltsággal, sőt eleganciával, de mindenekelőtt emberi gesztusokkal. Egy idős, beteg ember olyan három napra vállalkozott, amiből többségünknek még egy is sok lenne. Tette a dolgát, kimondatlanul is utalva arra, hogy más lenne a világ, ha mindenki tenné a dolgát.
A keresztény hitet hirdette. „Krisztus a jövőnk, mert ő irányítja a történelmet, ő a történelem ura” – mondta a budapesti Bazilikában. Százezrek hallgatták és fogadták be beszédeit. A Papp László Sportarénában sok ezer fiatal követte a pápa szavait. Láthatóan nem csak kíváncsiságból és tiszteletből. Hitelesnek és követhetőnek vélték gondolatait.
Vannak, akik erre azt mondják: könnyű az egyháznak a saját igazságát terjeszteni, rengeteg iskolát kaptak vissza, az állam is mellettük van. Csakhogy sem az állami támogatás, sem az iskola nem hozza automatikusan a hitet. Egy ideológia, legyen az bármilyen is, akkor sikeres, ha az emberek élethelyzeteire konkrét, értelmes válaszokat ad. Megjegyzem, ez ránk is vonatkozik.
Nem véletlen, hogy a pápa Budapesten is azt a feladatot állította az egyháza elé, hogy „jelen legyen és tanúságot tegyen, hogy képes legyen félelem és megcsontosodás nélkül meghallgatni a kérdéseket és meglátni a kihívásokat.”
A mi dolgunk sem az, hogy háborogjunk az egyházi befolyás növekedése miatt, hanem hogy pontosan értsük a magyar emberek gondjait, érzéseit és választható kiutat mutassunk a válságos helyzetekből.
A pápa nem a szocializmus, vagy ahogyan ő mondja, a kommunizmus híve, még akkor sem, ha sokak szerint éppen Jézus volt az első kommunista. Ferenc pápa nem a divatos durva kommunistaellenesség hangján szólalt meg, hanem filozófiai magaslatról ítélte el a kommunizmust és a mai fogyasztói társadalmat, a konzumizmust. „Mindkét »izmus« közös vonása a szabadság hamis eszméje” – mondta. Szerinte „a kommunizmus »szabadsága« olyan »szabadság« volt, amelyet rákényszerítettek az emberekre, amelyet kívülről korlátoztak”. A mai világ pedig „a fogyasztás és a tárgyak rabszolgáivá tesz bennünket”.
Ez utóbbival maradéktalanul egyetértünk, mi is így gondoljuk. Ami a szocializmust illeti, bocsásson meg nekünk a Szent Atya, ezt mi jobban tudjuk. Ő sohasem élt a szocializmusban, mi abban nőttünk fel. Szüleink a kapitalizmus okozta nyomorból és elnyomásból emelkedtek ki és teremtettek élhető országot a többségnek. Igen, sok mindent szabályozni kellett, de éppen azért, hogy egy történelmileg szegény országban mindenkinek jusson ingyenes egészségügy, oktatás, nyugdíj, társadalmi szolidaritás.
A magyar kormány mindent megtett a pápai látogatás sikeréért. A liberális média azt firtatja, hogy mibe került ez a három nap az adófizetőknek, s mit hozott a látogatás azontúl, hogy a kormány saját politikájának igazolását látja benne.
Én úgy vélem, kellett a látogatás politikai szempontból is. A pápa nem kormányok és pártok mellett állt ki, hanem értékek mellett. A kereszténység, a nemzeti hagyományok védelme, a család szentsége olyan értékek, melyek mellett a pápa is, a jelenlegi magyar vezetés is elkötelezte magát. A magyar kormánynak ma több az ellenfele, mint a barátja. A pápai út magabiztosságat adhat a független út folytatásához.
A család fontosságát azzal is aláhúzták, hogy a pápa találkozott a miniszterelnök családjával. Jó, a te családoddal nem találkozott, az enyémmel se, de találkozott egy magyar családdal. Az Orbán-család egyébként is kéznél volt a várban. Az viszont már a jó ízlés határát súrolta, hogy a budapesti főpolgármester felcipelte a családját a pápai követségre. De egye fene, mutattak a pápának egy liberális családot, ahol, mit ad isten, az apa férfi, az anya nő. Ez azért nem semmi!
Lehet persze azt mondani, hogy nekünk, munkáspártiaknak nem kell lelkesednünk azért, hogy a pápai látogatás megerősíti a konzervatív magyar politikát. Nos, mi olyan világot szeretnénk, ahol nem a pénz az úr, hanem az ember. Ilyen értelemben mi is különbözünk a konzervatívoktól. De nem kérünk a liberalizmusból, mely nem csak a mi szocializmusunkat utasítja el, de eltipor minden értéket a családtól kezdve a nemzetig és a pénz korlátlan uralma alá hajt bennünket.
A pápa kiállt a béke mellett is. Üzenet volt ez a javából, még akkor is, ha nem igazán tudjuk, hogy a Vatikán pontosan milyen békét akar. Bízzunk benne, hogy azokkal cselekszik harmóniában, akik az egyenlőségre, a nemzetek függetlenségére épülő új világrendet akarnak.
