„Lu Shaye, a Kínai Népköztársaság párizsi nagykövete aktív médiaszereplő, egyben gyakori vendége a különféle politikai zsúroknak és pódiumbeszélgetéseknek. Sajátos kijelentései, melyekkel rendre elárulja járatlanságát a világtörténelemben, már többször kiverték a biztosítékot, és nem csak Franciaországban, hanem Kanadában és más országokban is. Bár Lu nagykövet immár botrányhősnek számít, de ennek ellenére stabilan tartja pozícióját, és nincs jele annak, hogy felháborodást kiváltó nyilatkozatai miatt hazarendelnék.
Azért nem, mert a diplomata komolyan vette és alkalmazza is Hszi Csin-ping elnök felszólítását, hogy a kínai köztisztviselők és diplomaták „tegyék magukévá a harci szellemet, és legyen bátorságuk a küzdelemhez”. Ennek a pártkongresszusi követelménynek a nagykövet tökéletesen eleget is tesz.
Legutóbb azzal váltott ki megrökönyödést, amikor hosszasan magyarázta egy tévéinterjúban, hogy a Szovjetunió felbomlását követően a volt tagköztársaságok nem szereztek nemzetközi legitimációt, elveszítették szuverenitásukat, és így az Orosz Föderáció maradt az egyetlen nemzetközileg elismert szereplő a posztszovjet régióban.
Szerinte ebből egyenesen következik, hogy Moszkva azt művel ebben a hatalmas térségben, amit jónak lát, mert körülötte csak jogi kráterek léteznek, de nem államok.
Mindebből persze ez szó sem igaz, amit tények és adatok százai cáfolnak, de mindebben az sem zavarta a nagykövetet, hogy saját államelnöke éppen akkor folytatott telefonbeszélgetést Zelenszkij ukrán elnökkel, ami már önmagában ellentmond hajmeresztő levezetésének.
A nyilatkozatot követő médiaviharban volt olyan találgatás is, hogy az eszmefuttatás tökéletesen jellemzi a többarcú kínai politikát Ukrajnával kapcsolatban, ami abban áll, hogy szavakban messzemenő egyetértést mutat Putyin elnökkel, de tetteiben már fölöttébb óvatos. A pekingi Téli Olimpia megnyitójakor a két elnök „határokat nem ismerő együttműködésben” állapodott meg, de az azóta eltelt idő még nem igazolta ezt a mély elkötelezettséget.
Ugyanakkor az uniós politikusok közül többen is nehezményezik és gyanakvással figyelik Kína politikáját az ukrajnai válsággal kapcsolatban. Erre utalt nemrég a kínai és a német külügyminiszter szócsatája, ami nem volt mentes a kölcsönös vádaskodásoktól sem. „A jó és a rossz, az agresszor és az áldozat harcában semlegesnek maradni egyet jelent az agresszor mellé állással” – fogalmazott Annalena Bearbock, amire Csin Kang azt válaszolta, hogy pórul jár az, aki a háborús szankciókra hivatkozva fenyegeti meg Kínát.
A párizsi nagykövet akciózása első látásra egy alacsony nívójú közösségi médiás trollkodásnak tűnik, de mégis több annál, mert mindenki arra következtet belőle, hogy kormánya álláspontját közvetíti. Ugyanis egy akkreditált diplomata alapfeladata, és a személyes nézetek közlése nem tartozik a feladatkörébe.
A politikai elemzők azt feszegették, hogy ez most egy új kínai politikai kezdete-e, vagy egy Pekingben megtervezett teszt, amivel megvizsgálják a Nyugat érzékenységét. Esetleg csak egy elszabadult hajóágyú dübörgése a diplomáciai hajó fedélzetén?
A reakciók azonnal meg is érkeztek az érintett államok képviselőitől, leghevesebben persze a baltiaktól és Ukrajnától, de nem hagyta szó nélkül az ámokfutást Kazahsztán és Kirgizisztán sem. Szokás szerint megtörténtek a szőnyeg szélére állítások és a jegyzékek, de ennél sokkal több nem történt.
A kínai pártlap természetesen védelmébe vette a nagykövet szavait, és arra hivatkozott, hogy a szabadságjogaival kérkedő Franciaország nem korlátoztatja senki véleménynyilvánítási jogát.
A francia külügyminisztérium „elfogadhatatlannak” nevezte Lu okfejtését, és felszólította, hogy „bizonyosodjon meg arról, hogy nyilvános nyilatkozatai összhangban vannak országa hivatalos álláspontjával”. Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy „nem a diplomaták dolga ilyen nyelvezetet használni”.
Az Európai Parlament 80 képviselője írt alá egy levelet, amelyben felszólítja a francia kormányt, hogy nyilvánítsa Lu-t persona non grata-nak, azaz kiutasítandó nemkívánatos személynek, de ez nem történt meg.
A kínai nagykövetség gyorsan törölte az interjú átiratát a WeChat oldaláról, és ezzel a történet nagyjából véget is ért, miután maga a pekingi külügyminisztérium is sürgősen elhatárolódott saját nagykövete nyilatkozatától, de nem tartotta szükségesnek diplomatája visszarendelését.
Megjegyzendő, hogy Lu nem áll egyedül a bunkósbotot forgató kínai diplomaták sorában, Az előző években hasonló bírálatokat kapott Kína svédországi nagykövete, Gui Congyou is, aki viccet csinált a Kínában elrabolt svéd állampolgárok ügyéből, és rendre ledorongolta és kioktatta az ügy iránt érdeklődő újságírókat. Ő 2021-ben távozott a stockholmi képviselet éléről.
Lu nagykövet szisztematikusan hergeli a francia közvéleményt, de ki ő?
Gyakori tévészereplései mellett a nagykövet kedvenc terepe a pódiumvita, amikor a nézőteret megtöltheti az által meghívott kínai személyekkel, akik biztosítják számára a kedvező légkört. Egy ízben maga jegyezte meg tréfásan, hogy „ez most olyan, mintha otthon lennék.”
A helyzet az, hogy Lu testesíti meg Hszi elnök sziszifuszi küzdelmét, hogy egyfelől magabiztos Kínát mutasson be a hazai közönségnek, de közben diplomáciai barátokat is szerezzen Európában. Ez a két cél gyakran konfliktusba kerül egymással, de Lu határozottan az előbbit helyezte előtérbe.
Az 58 éves karrierdiplomata orvos-szüleit meghurcolták a Kulturális Forradalom idején, ám ő ennek ellenére a rendszer híve maradt, és szívósan kúszott fel a diplomáciai ranglétrán. Erős francia nyelvtudását használva előbb Afrika frankofon országaiban szolgált, és szorgos hangyának bizonyult a kínai-afrikai kapcsolatok építésében.
A kínai terjeszkedés védelmében rendre azzal érvelt, hogy a Nyugat évszázadokon át kifosztotta Afrikát, míg Kína semmi rosszat nem tett velük, és most a haladást segíti elő öles befektetéseivel. Ez a narratíva sikeres is a kínai tőkére áhítozó afrikai kormányzatok szemében.
Szorgalmasan épített pályája során egyre sűrűbben nyúlt a kemény és kioktató szavakhoz. Például amikor elnyerte a kanadai nagyköveti posztot, arról oktatta ki Justin Trudeau miniszterelnököt, hogy ne boruljon le folyton a sajtó bírálatai előtt, amikor a Kínával való kapcsolatok kerülnek terítékre.
A szívósság kifizetődött
2019-ben Lu elnyerte a párizsi nagyköveti címet, ami az egyik legnagyobb presztízzsel járó külügyi megbízatás. Átigazolását óvatosan fogadták Franciaországban. A Riporterek Határok Nélkül nevű sajtószakmai szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Lu megfélemlíti a médiát és stílusa éles ellentétben áll elődje viszonylagos óvatosságával és diszkréciójával.
A figyelmeztetés nem volt alaptalan, mert két évvel később, a COVID-19 világjárvány kezdetekor Lu feszültté tette a kínai-francia kapcsolatokat. A követség honlapján közzétett esszében kirohanást intézett a nyugati média ellen és Kína győzelmét harsogta a világjárvány felett. Az is állította, hogy a francia nyugdíjasotthonok ápolói „egyik napról a másikra elhagyták állásukat… az ott lakók pedig éhen és betegségben halnak meg.”
A francia külügyminisztérium ezúttal is beérte Lu bekéretésével és rosszallásának közlésével.
A következő olajcsepp a tűzre az volt, amikor Kína párizsi nagykövetsége egy hátborzongató mémet tett közzé, amiben kaszás Halálnak ábrázolta az Egyesült Államokat, aki sorra látogatja a földkerekség országait. A biztonság kedvéért a kaszát egy Dávid-csillaggal is ékesítették.
Nehogy már a bárány egye meg a farkast!
Valahányszor Tajvan vagy az ujgurok elleni jogsértések szóba kerülnek, a nagykövet a legkeményebb kijelentésektől sem tartózkodik, melyekért rendre elnyeri a párizsi külügyminisztérium figyelmeztetéseit, de ezekkel nem sokat törődik, és nincs is következményük. A kínai politikát bírálókat kreténnek, kis tolvajnak, ideológiai bűnözőnek vagy őrült hiénának nevezi. Az ujgurok kapcsán keményen tartja a hivatalos álláspontot, hogy a táborokban oktatási centrumok működnek, melyek az elmaradott muszlim lakosság civilizálását szolgálják.
A majdani félreértések elkerülése végett előre jelezte azt is, hogy Tajvan visszafoglalása után a sziget lakosai szintén élvezhetik majd a kulturális és oktatási „szolgáltatásokat” Peking jóvoltából, mert az a népet is át kell nevelni.
Lu kijelentései – melyek igen gyakran sértőek a franciákra és Európára nézve – szilárd hazai alapra támaszkodnak. Saját maga világította meg ezt a helyzetet egy interjújában, mondván, hogy „a nyugatiak azzal vádolnak bennünket, hogy nem tartjuk be a diplomáciai etikettet. Viszont munkánk értékelésénél nem az a mérce, ahogy a külföldiek néznek ránk, hanem az, ahogy Kínában látják az emberek. Nem az a mérce, hogy a külföldiek boldogok-e vagy sem. Nem tudjuk abbahagyni, csak azért, mert boldogtalanok. Nem akarjuk folytatni azt a diplomáciai mesét, amiben végül a bárány falja fel a farkast.””
Címlap fotó: Lu a kanadai sajtó tudósítóit tájékoztatja – Ottawa, 2019. Sean Kilpatrick/AP© Technológia: Euronews
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
