Tusványos bátor rendezvény. Bátorság kell ahhoz, hogy évente a magyarság központjává váljon egy hely, amely Budapesttől 728 kilométerre van, de Bukaresttől csak 245-re. Bátorság kell magyarságunkat, a világról alkotott magyar víziókat hirdetni egy olyan világban, ahol a nemzetet nem megőrzendő értéknek, hanem megsemmisítendő akadálynak tekintik a liberális Európa útján.
A magyar nemzet egysége bennünket is ugyanúgy foglalkoztat, mint a kínaiakat a kínai nemzet egysége. Persze némi különbséggel. Kína kimondja, hogy Tajvan Kína része, de nem viszi oda diáktáborozni a pekingi minisztereket. Magyarország elviszi Tusványosra a minisztereit, de nem mondja ki, hogy Erdély magyar. Úgy tűnik, vannak még tartalékok.
Soha nem jártam Tusványoson. Lehet, hogy sokan furcsállnák, ha elmennék. Mit keres itt egy munkáspárti? Nos, azt, amit a többiek. Magyarok vagyunk, a magyar nemzet, a hagyományos értékeink fennmaradását akarjuk. Lehet, hogy másként, mint sokan a tusványosi tábor részvevői közül, de amikor háború fenyegeti a magyarságot, arról érdemes beszélni, amit hasonlóan gondolunk. Jövőre meglátjuk!
Szombaton a magyar miniszterelnökre figyelt a világ. Na jó, nem mindenki, de azok, akik változást akarnak, egészen biztosan igen. Orbán Viktor Tusványoson mindig mond olyat, amivel sokan nem értenek egyet. De mindig mond olyat is, amit mások nem mernek kimondani. Olyat, ami a mai intellektuális nihilből értelmes kiutakat vázol fel.
Az idei tusványosi beszédtől sokan azt várták, hogy a miniszterelnök új zászlót bont és csatába hívja a magyarságot. Új zászló nem volt, de minek is? Van zászló, a piros-fehér-zöld lobogó, a nemzet, a magyarság zászlója!
Orbán magasra emelte és bátran meglengette a magyar zászlót. De azt is jelezte, hogy a mai veszélyes, egyensúlyát vesztett világban nem elég, hogy egy valaki lobogtassa a zászlót. A magyarság védelme és túlélése közös ügy, a maga zászlócskáját mindenkinek vinnie kell.
Voltak, akik azt várták, hogy Orbán magasra emeli az EU-ellenesség zászlaját és közös küzdelemre hívja mindazokat, akiknek elegük van a mai Európai Unióból. Nos, a miniszterelnök lesújtó kritikát mondott az EU-ról, amelyet „szorongás gyötri, és bekerítve érzi magát”. Egy kiöregedett bokszbajnokhoz hasonlította, aki „mutogatja a bajnoki öveit, de többet már nem akar bemenni a szorítóba.” Az „európai vitákban harcolni kell”, a nemzetek mellett kiálló szuverenistáknak kell megerősödniük, és akkor van remény egy más Európára. Orbán nem lebegtette meg az EU-ellenesség zászlaját, de jelezte, hogy bizony van erre igény idehaza is, külföldön is.
A miniszterelnök ügyesen elkerülte azt is, hogy USA-ellenességgel vádolhassák meg. Az egész beszéde talán éppen ezért gyakran átcsap egy egyetemi előadásba. „Az amerikai dominancia folyamatosan visszaszorul a világszínpadon.” Világos beszéd, minek is szaporítani a szót?
A miniszterelnök felvillantja a reménysugarat, hogy „a háború nem elkerülhetetlen” a nagyhatalmak, az USA és Kína között. De ennek az a föltétele, hogy „a világ elmozdult egyensúlya helyett a világ képes legyen új egyensúlyt találni.” Orbán itt sem bontogat zászlókat, de kijelöl egy alternatívát: „A nagyoknak el kellene fogadni, hogy két Nap van az égen.” Hogy mennyire reális a két Nap elmélete, ezen lehet vitatkozni, de elvetni nem lehet és nem szabad.
A miniszterelnök Tusványoson is felmutatta a világnak a kínai zászlót. Kína a másik Nap az égen. Kína kihívás, van civilizációs hitvallása, belső energiája, büszkesége, önbecsülése és ambíciója. Elmondott szinte mindent, ami Kína mai világhatalmi erejét adja, ami második Nappá teszi. Kivéve egyet, azt, hogy a kínai zászló vörös. És nem azért ilyen, mert nem volt más szín a raktárban. Hanem azért, mert a vörös a forradalom, a szocializmus színe. Kár elhallgatni, hogy a kínai teljesítmény oka nem csak az, hogy átvették a kapitalizmus számos módszerét és ragaszkodnak a klasszikus értékekhez. A siker forrása az is, hogy Kína a kínai sajátosságú szocializmust építi.
A NATO szót miniszterelnökünk egyszer ejtette ki Tusványoson. Lehet, hogy igaza van. Egy hivatalban lévő miniszterelnök vagy jót mondjon a NATO-ról, vagy semmit. Ez utóbbit is észreveszik, de nem lehet belőle baj, vagy legfeljebb csak kisebb baj. A NATO vilniusi csúcsértekezlete után nem csoda, hogy nem jöttek dicsérő szavak a szájára.
Csak elképzelni tudom, hogy mit olvastak a szemére a magyar békepolitika miatt. Csodálkoztam is, hogy nem lengeti meg a NATO-ellenesség zászlaját. De aztán eszembe jutott, hogy a „Nem kell NATO!” zászló nem a Karmelita kolostorban van, hanem a Munkácsy Mihály utcában, az én szobámban. Persze, ha kell, kölcsön adom miniszterelnök úrnak.
