„Lezárta Niger légterét az országban nemrég hatalomra jutott junta nem sokkal vasárnap éjfél előtt, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által adott, a házi őrizetben tartott Mohamed Bazoum elnök szabadon engedéséről és hivatalába történő visszahelyezéséről szóló ultimátum lejártakor.
A junta az ECOWAS jelentette fenyegetéssel indokolta az állami tévében közzétett rendelkezést, a szervezet ugyanis közölte, hogy ha a puccsisták nem teljesítik a követeléseiket, nem riadnak vissza a katonai beavatkozástól sem.
„Niger fegyveres erői, valamint minden védelmi és biztonsági egységünk, a nép töretlen támogatását maga mögött tudva kész megvédeni országunk területi egységét” – közölte a junta, ami azt ígérte, bármilyen légtérsértése azonnali és határozott választ ad.
A tájékoztatás szerint a lezárás határozatlan időre szól.
A Nigerrel szomszédos öt ország közül Mali és Burkina Faso vezetése (a két országban korábban szintén a hadsereg ragadta magához a hatalmat) üdvözölte a puccsot, és bejelentette: támadás esetén kész Niamey segítségére sietni. A Nigerrel szintén határos, az ECOWAS-ban nem tag Algéria a hétvégén közölte: semmiféle fegyveres beavatkozást nem támogat. Szenegál már a múlt héten bejelentette, hogy kész katonákat küldeni a junta ellen.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.