„Elrendelte a pakisztáni elnök a parlament feloszlatását szerdán késő este, miután a kormány bejelentette lemondását. Az ősszel esedékes előrehozott választásokig ügyvivő kormány vezeti az országot.
Az új választásokat rendkívül feszült belpolitikai helyzetben tartják. Pakisztán egyrészt komoly gazdasági válsággal küzd, másrészt hónapok óta hatalmi harc dúl a több mint 240 milliós országban Sehbaz Sarif kormánya és a közelmúltban korrupció miatt elítélt Imrán Hán volt miniszterelnök között, akit a választási bizottság nemrég öt évre eltiltott a közügyek gyakorlásától.
Hán ellen száznál is több eljárás indult azóta, hogy 2022 áprilisában a pakisztáni parlament bizalmi szavazással leváltotta. A népszerű ellenzéki politikus több országos tüntetést is szervezett, és előrehozott választások kiírását követelte újbóli választási győzelme reményében.
Az új ideiglenes miniszterelnököt a parlament feloszlatását követő három napon belül ki kell nevezni, és 90 napon belül választásokat kell tartani, de a leköszönő kormány máris figyelmeztetett, hogy ezek valószínűleg jövő évre csúsznak.
A Hánt leváltó koalíció kevés támogatást szerzett Pakisztánban kormányzása idején. A gazdaság a Nemzetközi Valutaalap újabb mentőcsomagja ellenére még mindig a mélyponton van, a bénító külföldi adósság, a szárnyaló infláció és a széles körű munkanélküliség miatt a gyárak leállnak, mert nincs devizájuk a nyersanyagok megvásárlásához.”
Címlap fotó: © Anjum Naveed/Copyright 2023 The AP. All rights reserved.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.