„Hiszek a műhelymunka gyümölcshozó erejében”
„Nagyon fontos az eredmények hasznosítása és a hasznosulása, mondta portálunknak adott interjújában dr. Berek Tamás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar frissen kinevezett egyetemi tanára a Hungária körúti kampuszon található irodájában. Az ezredest a kinevezéséről, oktatói és kutatói hitvallásáról, szakmai sikerekről és határterületek együtt-dolgozásáról kérdeztük.
„Nagyon megtisztelő érzés egy királynéval megosztani az irodámat” – mondta beszélgetésünk megkezdése előtt dr. Berek Tamás ezredes. Az elismert kutató-oktató dolgozóasztala előtt ugyanis Mária Ludovika osztrák császárné, magyar királyné büsztje áll, amelyet édesapja, dr. Berek Lajos nyugállományú ezredes, professzor emeritus, Mednyánszky-díjas szobrászművész készített. Mint mondja, I. Ferenc osztrák-magyar uralkodó harmadik feleségét, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia (Ludoviceum) létrehozóját ábrázoló bronzszobor két példánya is megtalálható a kampuszon, a másik a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljnál áll.
Novák Katalin köztársasági elnök – Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter javaslatára – egyetemi tanárrá nevezte ki, az elismerést ünnepélyes keretek között vehette át az államfőtől a Sándor-palotában, Budapesten, szeptember 5-én. Hogy érzi magát? Miként értékeli a kinevezést?
Nagyon jól érzem magam, és igazán nagy elismerés, hogy a Sándor-palotában vehettem át a kinevezési okiratot. Az egyetemi tanárrá történő kinevezés egy hosszú munkának az eredménye. Tulajdonképpen egy valóban többévtizedes tudományos és felsőoktatási tevékenység megmérettetése áll a hátterében, és úgy érzem, hogy ez igazán megtisztelő elismerése annak a munkának, amit eddig végeztem.
Az államfő 123 egyetemi tanárnak adta át kinevezését az ünnepélyes eseményen. Milyen többletjelentéssel bír, hogy nem egy akadémiai helyszínen vagy neutrális közegben valósult meg az egyetemi tanári cím átvétele?
Természetesen az első számú legfőbb közjogi méltóság, az államfő személyes gratulációja, a Sándor-palota pátosza és fénye nagymértékben emeli az eseménynek a rangját, és büszke vagyok rá, hogy egyetemünket képviselve vehettem át az egyetemi tanári kinevezést. Ami igazán büszkeséggel tölt el, hogy nem csak én, hanem velem együtt négy oktatótársaim is részesült az elismerésben.
„Több évtizedes kitartó munka hozta meg a gyümölcsét!” – ezekkel a szavakkal gratulált dr. Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja önnek egy nyilvános posztban a Facebookon. Idén ünnepli ötvenedik születésnapját, két és fél évtizede oktat. Mivel magyarázza az egyetemi tanári kinevezésének időpontját?
Valóban érdekes, és ha őszinte akarok lenni, majd a születésnapomon önértékelve az évemet, ajándékként fogok erre gondolni, de teljesen véletlen egybeesés ez a jubileumi évforduló, illetve a huszonöt éves oktatási múlt. Nyilvánvalóan senki sem születik egyetemi tanárként, ennyi időre szükségem volt ahhoz, hogy sikeresen el tudjam érni ezt az eredményt, illetve ahhoz, hogy a megmérettetésen meg tudjak felelni.
Önmagában a kutatás, a kutatómunka nem lehet öncélú. Az eredményeknek mindenképpen hasznosulnia kell. Meggyőződésem, hogy az oktató- és kutatómunka szorosan összefügg egymással, egymást szervesen kiegészítik. Ha a kutatómunka eredményei nem érvényesülnek az oktatásban, ha nem valósul meg disszeminációjuk akár publikáció formájában, akár tudományos konferenciaelőadások révén, akkor minden hiába volt. Kiemelt jelentőséggel bír, hogy az új eredmények, ismeretek beépüljenek az újabb generációk ismeretanyagai közé és további kutatásokat generáljanak. Nagyon fontos az eredmények hasznosítása és a hasznosulása. Én úgy gondolom, hogy ennek a kettőnek – a kutatómunkának és az oktatómunkának – egyensúlyban kell lennie, hiszen ha bármelyik irányba eltolódik a hangsúly, akkor az már nem lesz egyenszilárd. Lényeges, hogy a kutatómunka eredményei visszaigazolást nyerjenek a tudományos közvélemény részéről.
Az oktatás vagy a kutatás jellemezte jobban az eddigi, negyedszázados szakmai gyakorlatát?
Nem mindenki kezdi egyből kutatóként a pályát. Amikor az oktatói pályafutásomat kezdtem, az első hat-hét évemet szinte kizárólag oktatómunkával töltöttem, először az egykori főiskolai, majd később a BSc szakokon. A gyakorlati felkészítés során megfigyelhettem az egyes kiképzési ágak egymásra épülésének és egymáshoz kapcsolódásának kritikus pontjait, különösen azokat, melyek ABV védelmi szempontból kérdéseket vetettek fel bennem, és amelyekről úgy tartottam, hogy tudományos módszertan alkalmazásával megoldást lehet adni rájuk egy kutatómunka során. Így 2004-ben, a sikeres felvételi eljárást követően megkezdtem a doktori tanulmányaimat és a kutatásomat. Ettől az időponttól számítva érzem úgy, hogy egyensúlyba került az oktatás és a kutatás az életemben.
Kutatási területe az ABV támogatás elmélete és gyakorlata, valamint az objektumvédelem komplex rendszereinek alkalmazhatósága. Mióta kutatja az adott szakterületeket?
Ha jól emlékszem, szimultán indítottam ezeket a kutatási témákat, valamikor 2010 környékén. Három doktori iskolának négy kutatási területén hirdetek témát ezekhez hasonló témakörökben, amelyeket igazán gyümölcsözőnek és eredményesnek tartok. Ezeken a kutatási területeken, főleg azok kapcsolódási határfelületein ugyanis feltárhatók azok a tudományos problémák, amelyekre én és a doktoranduszok meg tudjuk találni a válaszokat, és tudományos megoldást tudnak nyújtani egy-egy ilyen problémára.
Hasonlóan pozitív a hallgatók visszajelzése is?
Abból a szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy szeretek tanítani, hiszen az új ismeretek eredményes átadása igazi sikerélmény. Ezt a hallgatók is pozitívan értékelik. Állítólag szigorú vagyok, de következetes, és ezt általában értékelni szokták akkor is, ha követelménytámasztással találkoznak a hallgatók. Szerencsére a vegyivédelmi szakterületemen, de a katonai vezetői szak többi szakirányán is minden lehetőség adott az élményközpontú oktatás megvalósítására és az egyéni teljesítmények pontos mérésére. A doktori iskolákban szinte kivétel nélkül olyan doktoranduszok találnak meg, találják meg a kutatási területemet, akik kellő motiváltsággal, és nem utolsó sorban kellő szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy sikeres kutatásokat folytassanak. Meglátásom szerint a témavezető akkor a legsikeresebb, ha a témavezetettje sikereket ér el. A végzett doktoranduszaim között megtalálható matematikus, biomérnök, biztonságtechnikai mérnök, védés előtt álló gyógyszerész, de több honvédtiszt, vegyivédelmi tiszt is van közöttük.
Meghatározó volt számomra az az időpont, amikor a PhD-fokozatomat megszereztem, sikeresen megvédtem az értekezésemet. Azzal egy időben vállaltam azt is, hogy folytatom a tudományos tevékenységet, hiszen nálunk az akadémiai szférában a doktori fokozat tulajdonképpen egy belépő szint. Onnantól kezdve folyamatosan gyarapítani kell a meglévő tudásunkat, fejlesztenünk kell kutatásainkat, inspirálnunk, majd mentorálnunk kell további kutatásokat. Így 2008-ban beléptem a Hadtudományi Társaságba, illetve annak Vegyivédelmi és környezetbiztonsági Szakosztályába. Nem sokkal később vállaltam a tudományos titkári teendőket, 2010-ben pedig átvettem az elnöki stafétabotot is. Az én szerepem kettős. Egyrészt hidat kívánok teremteni a Hadtudományi Társaság szakosztálya és az egyetemi szféra között, hiszen az egyetemen folynak aktív kutatások. A Hadtudományi Társaságnak vannak fiatal tagjai, de főleg idősebb, már nyugdíjas kutatók, oktatók alkotják a magját. A két társulat közötti kapcsolatteremtés szándékával rendszeresen meghívom a szakosztályt a doktoranduszaimhoz különböző doktori cselekményekre, műhelyvitákra, védésekre. Ugyanakkor rendszeresen felkérem a nagy tiszteletben álló, immáron nyugdíjas kollégáimat arra, hogy előadások keretében adják át a tapasztalataikat a BSc, az MSc, illetve a doktori képzések keretében. Nagyon sok esetben hasznos kapcsolódási pontok alakulnak ki.
Igazi „műhelymunka” lehet!
Pontosan, hiszek a műhelymunka gyümölcshozó erejében. Egyébiránt nagyon fontosnak tartom, hogy azokat a kutatási területeket, amelyeken doktoranduszok tevékenységét támogatom és mentorálom, egymással összefonódó területekként lássuk. Ezeken a határterületeken bukkannak fel olyan kérdések, amelyek igazából csak akkor merülnek fel, ha két különböző területet művelő személy között kialakul egyfajta diskurzus, kutatási részeredményeik megismerésével inspirációt nyernek. Ilyenkor fény derülhet olyan tudományos problémákra, amelyeket talán csak egy szomszédos társtudomány képviselője láthat meg. Egy-egy konferencia szekcióülése hihetetlenül sok inspirációt tud nyújtani. A Vegyivédelmi és környezetbiztonsági Szakosztály elnökeként és a Műveleti Támogató Tanszék vezetőjeként olyan kutatóműhely fenntartásán dolgozom, amelyben a szomszédos szakmai területek egymás eredményeit felhasználva tudnak épülni, fejlődni.
Bár erősen következtethető, az oktatónál a szabadidő és magánélet nehezen választható szét, a társaság szakosztályának elnöki tevékenységével járó kötelezettségei mellett mivel tölti a szabadidejét?
Igen, természetesen nem csak az oktató- és kutatótársaimnak, hanem nekem is rendkívül sok időmet veszi el a kutatás, a publikálás, de nagyon fontosnak tartom a tudományos kutatások eredményeinek konferenciákon történő bemutatását. Ha tehetem, alapvetően nemzetközi konferenciákra készülök, ami valóban sok időt emészt fel a szabadidőből, de igyekszem a családommal való szabadidős tevékenységre is hangsúlyt fektetni. Két csodálatos lányom van, ikertestvérek. Hamarosan tizennyolc évesek, jövőre érettségiznek. Most abban az életkorban vannak, amikor nagyon fontos a családi példa és a nyugodt légkör.”
Fotó: Szováthy Kinga
Eredeti írás: Navarrai Mészáros Márton
