Hazatért a pécsi világsztár, és egy estére elvarázsolta a közönséget
„Kék és bíbor dallamok az égből
Hazajött a hétvégén a város Szoboszlai Dominikja, és ismét bebizonyította, hogy érdemes egy szent célért fiatalon motíváltan mindent egy lapra feltenni.
Várdai Istvánról van szó, aki a komolyzenében legalább akkora sikertörténetet tudhat maga mögött a nagyvilágban, mint Szoboszlai a fociban, hiszen a világ legjobb zenekarai hívják meg szóló csellójátékra, és bármelyik bennfentes zeneművész megerősíti, hogy a klasszikus zene legjobb öt gordonkaművésze közé tartozik nemzetközi összevetésben. Ennek ellenére első szóra itt volt, amikor nem is egy nagykoncerti, hanem csupán kamarajátékra kérte fel a szülőföldje a Pécsi Székesegyházban.
És itt álljunk meg egy szóra. Templomban klasszikus zenét játszani, hallgatni az egészen különleges varázs, amennyiben a zenészek valóban átérzik a hely és a darab súlyát, gondolati mélységét. Nekem életem egyik legjobb koncertje az volt, amikor Baráti Kristóf hegedűn, Várdai István pedig csellón adott egy hangversenyt a palkonyai templomban az egyik Ördögkatlan fesztiválon. S pénteken újfent kiderült, kell ehhez a mindent felülíró hatáshoz két jó zeneművész, mert a gordonka bölcs, elgondolkodtató futamai ismét egy különleges mesevilágba repítettek, miközben az orgona számtalan sípja adta hozzá a szimfonikus hátteret Szamosi Szabolcs billentyűkezelésének köszönhetően.
Itt jegyzem meg, egyszer mindenkinek érdemes legalább meghallgatni, hogy az orgona hangja templomi környezetben milyen új dimenziókat nyit meg az emberben. Röviden számomra ez egy olyan jelenség, mint amikor az égszínkék égbolt megnyílik és angyali dallamok érkeznek a magasból, hogy aztán időnként menydörgés jelleggel érkezzenek odaföntről villámok is. Hát ez az összességében átható kék szín kapott most egy bíbor bársonyos sávot is a gordonka megszólalásával, az emberek pedig a bazilikában – lehettek úgy félezren, és a padok mellett elől és középen is jónéhány külön sornyi széket kellett betenni, de így sem akadt sehol üres hely – egy felejthetetlen zenei élményt.
Egy jól megválasztott Bach blokkal indult a koncert, Várdai István a templom közepén mutatta meg, hogy ez a kellemesen mélyhangú vonós miként képes sarokról sarokra bezengeni a teret, majd az orgonakarzatról Szamosi Szabolcs eresztette neki a hangszerek királynőjét, aztán együtt szólva lett teljes a csoda. Egy újabb Bach műben már tételekre bontva hol az egyik, hol a másik hangszer szólt, a felső szinten, hogy időnként közösen is ráerősítsenek. Jött egy pazar romantikus szakasz is az estben, Lisznyay, Rahmanyinov és Widor művel, valamint egy rendkívüli családi darabbal, Koloss István orgonista gordonkaművész lányának írt közös zeneművével. De a legnagyobb tapsot mégis Elgar kompozíciója kapta, mert láthatóan erősen megindította a szíveket. A Bazilika falai ennyi tapsot, ilyen fenséges muzsikát régen hallottak már, érdemes lesz minden résztvevőnek elraktározni a nem mindennapi pillanatokat.”
Fotó: bama.hu
Eredeti írás: MÉSZÁROS B. ENDRE
