Kiváló borász is volt az egykori bolti eladó
„A napokban töltötte be a nyolcvanötödik életévét a siójuti Viszlói Ferencné, aki három évtizeddel ezelőtt, egy idősek napi rendezvényt követően határozta el, hogy nyugdíjas klubot hoz létre.
Az elgondolást tett követte, a megalakult szervezetnek pedig azóta is a vezetője.
– Korábban nem szoktam rendezvényre járni, bár mint a kereskedelemben dolgozó gyakran elegyedtem szóba a vásárlóimmal, azonban a már említett összejövetelen friss nyugdíjasként én is részt vettem, ahol rögtön feltűnt, hogy mennyire örültek egymásnak az öregek, véget nem érő beszélgetéseket folytatva- idézte fel az egykori eseményt a klubvezető.
– Soha nem voltam igazán vezető típus, inkább szerény, de semmi esetre sem visszahúzódó. Bár nem szerettem szerepelni, de ha felkértek, nem mondtam ellent. Már az iskolában színpadra álltam és a táncosok közé is bevettek- folytatta a múltidézést. – Siófokon, három testvér közül másodikként láttam meg a napvilágot, édesapám a háborúban meghalt. Apai nagyapám Szerbiából költözött Siófokra, ahol nagy tiszteletet vívott ki magának. Ötéves múltam, amikor Jutról- Siójut akkori neve volt- hozzájuk költöztem, és sokáig onnan jártam iskolába is. Mivel az átlagnál jobban éltünk, a nagyszüleim a hatalom szemében osztályidegenek lettek, akiktől a házukat is elvették. Emiatt az utolsó két évben már Jutról kellett bejárnom- folytatta a múltidézést.
Elmondása szerint hálás szívvel gondol vissza az egykori nevelőire, így Kerenen Mária tanítónőre, aki végtelen szeretetettel nevelte őket és a felsős Posta Béla tanárra, aki összefogta a felsősöket, színdarabokat és táncot is tanítva számukra.
– A nagyanyám mellett ők voltak rám a legnagyobb hatással. Igazi pedagógusok voltak, akik magánéletükkel is példát mutattak- jegyezte meg. Abban az időben kezdett kézimunkázni is, ez a hobbija azóta is megmaradt: a családja számára ma is köt, terítőket és gobelint varr. 1957-ben ment férjhez, házasságukból két gyermek született. Pár évig felvásárló volt, majd nyugdíjazásáig a balatonszabadi vegyesboltban dolgozott eladóként. Nagyszüleitől jelentősebb szőlőbirtokot örököltek, ezért a munkája mellett nem kevés időt töltött a szőlőben is, párja halála után pedig sokáig egyedül borászkodott, számos aranyérmet begyűjtve. Később a lánya vette át a stafétát, ma már csak időnként vesz részt az ottani munkálatokban. A klub azonban megmaradt, bár az egykori sokirányú közösségi élet ma már inkább a heti találkozásokban merül ki, amikor is inkább csak beszélgetnek…”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: VARGA LÁSZLÓ
