Éjféli mise - egyperces őrületek
Éjféli mise
„A férfi már tavasszal kinézte a fákat, melyekre szüksége lehet… Tavasztól őszig, gyűjtögette és válogatta a fadarabokat, hogy a legalkalmasabbak kerüljenek együvé… Aztán eljött a tél, a december…
Luca napján lement a kamrába és sorba rakta az egész évben szelektált darabokat… 13 különféle ág és tuskó… Az öreg műhelyben mindene megvolt, ami kellett, hozzákezdett a munkához… A legnehezebb az volt, hogy lassan kellett haladni… Minden nap csak egy keveset… Minden darabot más fából, mert a régiek szerint így kell, nem lehet köztük ugyanolyan fából két alkatrész…
Elkészült időre… Nem volt szép, de a célnak talán megfelel…
A nő, évtizedek után először belépett a templomba… Jöttére mozgolódás támadt, senki nem számított rá… A pletykás varjak rögtön sutyorogtak, találgatták a jövevény látogatásának okát… Megállt a hajó hátuljának közepén, kezében vászonzsákkal… A helyettes kispap belekezdett a misébe, a figyelmek felé fordultak… Senki nem vette észre, amikor a nő a zsákból elővette a pár arasznyi tárgyat, a Luca-székét, ahogy azt sem, amint csendben a padlóra tette és ráállt…
A fejek fölé emelkedő arcon halvány mosoly jelent meg… Lassan hordozta a tekintetét végit a templom belső terén, jól szemügyre véve a bent ülőket és állókat… Csak pár törzslátogatónak tűnt fel előbb, de hamar ment a híre, hogy valami történik, ami itt még sosem… Szigorú nézésükkel már nem hatottak rá, összepusmogásuk már nem zavarta…
Ahogy járata a szemét, egy-egy személynél felvonta szemöldökét és mosolya kiszélesedett… – Aha, ezt gondoltam – mondta alig hallhatóan… Körülötte nem értették a helyzetet… – Á, ezt nem hittem volna – szólt, amint egy másik személyen állt meg a pásztázása… És így ment sorról sorra, helyről helyre a padokon, majd az állókon… Tucatnál többször állapította meg, hogy a széken állva másképpen látja a gyülekezet tagjait, mint a földről nézve rájuk…
Lassan a környezetben is tudatosult, hogy mi folyik… Banyák kezdtek el károgni: – boszorkányság, boszorkány… ne hagyjátok, hogy megzavarja a misét…- De szavaikat elnyomta a többiek erősödő pusmogása és a bámészkodók zaja, akik szintén nyújtóztak, hogy lássák, éppen kit néz a széken álló…
A diakónus menteni akarta a helyzetet: – nem kell megijedni, régi hagyomány, hogy az éjféli misén láthatóvá lesznek a Luca-székéről a boszorkányok…- De nem sikerült lecsillapítani a kárálókat, még inkább tüzelte azokat nyugtatásul szánt szavaival…
A nő mosolya rég volt ilyen őszinte és elégedett ebben a faluban… A sokévnyi páriaság és kitaszítottság okát nem tudta, de már értett mindent… Mindent látott, amit a szemével nem, azt pedig összerakta az elméje, kerek, egész történetté…
A varjak csapata rikácsolva hagyta el a templomot… A hívek egyik része nem értett semmit, a másik része pedig azt hitte, érti, mi történt…
A nő, hazaérve letette a széket a konyhában és ráült… – Jó kis szék ez, halljátok-e… – fordult a családhoz…
– Láttál valamit róla? – kérdezte a gyerek… – igen, láttam és megértettem – felelte neki…
– Tényleg látszik a boszorkány?
– Tényleg látszik…
– És hogyan, szarvakkal, vagy seprűvel?
– Dehogyis… úgy, hogy elárulja magát… mert fél a felismeréstől… ráül az arcára a rettegés…
– És akkor összetörjem és elégessem a széket, ahogy az öregek regélték? – kérdezte a férfi…
– Meg ne próbáld – felelte az asszony – mondom, én, jó kis szék ez… Jó lesz rajta ülni, amikor a krumplit hámozom…
(Donki 3olte)
Fotó: IKÉ
