„Valami kór rágja” a nyugati demokráciák szervezetét – mondta Orbán Viktor az évvégi sajtótájékoztatóján. Amerikában nem engedik Trump indulását az elnökválasztásokon, Németországban nemzetbiztonsági megfigyelés alatt tartják az Alternatíva Németországnak pártot, a lengyeleknél pedig a liberális új kormány szétveri a közmédiát.
A miniszterelnök kendőzetlenül beszélt arról is, hogy Amerika és jelenleg az EU is csak azt tekinti demokráciának, ami náluk van, és saját felfogásukat ráerőltetik a többiekre. Bármi áron, akár fegyverrel is. A miniszterelnök megjegyzése arról, ha „mindez Magyarországon történne meg, talán már a NATO-csapatok is bevonultak volna”, hangulatkeltő poénnak tűnhetett, de nem az. A miniszterelnök pontosan tudja, hogy a NATO-csapatok valóban jöhetnek. Megjegyezzük: egy részük már itt is van.
A NATO éppen most akarja Vučić elnököt megbuktatni. Elég az ingadozásból, Szerbia nem lehet sebezhető pont a NATO oroszellenes frontjában! A nyugat most az ismert kijevi modellt követve az utcára vitte a nyugatbarát szerb ellenzéket, és a csata e pillanatban is folyik.
Az ügy bennünket is érint. Ha Szerbia átáll, csupa olyan ország venné körbe Magyarországot, amelyeknek nagyon nem tetszik a független és regionális szerepre törő Magyarország. Újra egy „kisantanttal” néznénk szembe.
A nyugati demokrácia beteg, halálosan beteg. Azt mondjuk, nyugati, de lényegében, a kapitalizmus politikai rendszeréről beszélünk. A rendszert azért találták ki, hogy védje a tőke, a pénz uralmát, távol tartsa a hatalomtól azokat, akik nem csak a kormányokkal, de magával a tőkés rendszerrel sem értenek egyet.
Ugyanakkor ez a rendszer hivatott egyensúlyban tartani a hatalomért egymás ellen küzdő tőkés pártokat. Ennek kell mozgósítani a társadalom erőforrásait a kihívások leküzdésére, és védeni a rendszert a belső betegségektől, például a korrupciótól, az állami pénzek lenyúlásától.
Egészséges-e az a rendszer, ahol máig tisztázatlan, hogy mennyit kapott Ursula von der Leyen a covidellenes vakcinák megrendeléséért?
Milyen az a rendszer, amelyben Emmanuel Macron 2017-ben úgy lett francia elnök, hogy a francia nép, akinek a nevében elvben kormányoznak, semmit sem tudott róla? A pénz, a média pár hónap alatt elnököt csinált belőle.
A jelenlegi német kormány butábbnál butább miniszterein is csak azért nem nevetünk, mert egy világhatalom esetében ez nem vicces, hanem tragikus.
Vagy itt van az olasz miniszterelnöknő, Giorgia Meloni esete. A nép beszavazza a hatalomba, mert nagyon olasz akar lenni, bírálja az EU-t, odamondogat az amerikaiaknak, aztán a hatalomba érve, az USA és az EU kezesbárányává válik.
A napnál világosabb, hogy a fennálló intézmények már nem fejezik ki a társadalom jelentős részének érdekeit. A parlamentek, a pártok, a média, az igazságszolgáltatás egy egyre szűkülő elitet szolgálnak, és nem a társadalmat.
A „nép, az istenadta nép”, ahogy Arany János mondja, hajlamos mindezt elnézni, amíg a gépezet többé-kevésbé megoldja az ő problémáit is. Csakhogy a gépezet nem védte meg az embereket sem a covidtól, sem a gazdasági válságtól, és mostanság az Oroszország elleni háborútól sem.
A rendszert nem belülről „meggyógyítani”. A jelenlegi rendszerben a kapitalizmus ellen fellépő erőknek szinte lehetetlen bejutni a hatalomba. Ha nem jutnak be a hatalomba, akkor nem képesek érvényesíteni az érdekeiket. Az emberek elveszítik a bizalmukat az államban, a törvényekben, a rendőrségben, mindenben. A politikai intézmények elveszítik legitimitásukat. A népek ilyenkor szokták megrohamozni a Bastille-t, a Téli Palotát, magyarán jön a forradalom.
A tőkének azonban van még egy „önvédelmi” eszköze. A forradalom megelőzésére a tőke engedheti, hogy a törvényes intézményeken keresztül a legszélsőségesebb erők kerüljenek hatalomra. Ne felejtsük el, hogy Hitler egy abszolúte demokratikus választáson került hatalomra. Miért ne ismétlődhetne meg ez ma is?
Egy új világrend van kialakulóban. Az új szereplők nem csak az államközi kapcsolatokban kínálnak újat, hanem a társadalom működtetésében is. Oroszország, India, Irán nem szocialista országok, de nem fogadják el a nyugati modell mindenhatóságát. Belaruszban nem a pártok, hanem a dolgozói kollektívák jelölik az új hatalmi intézmény, az összbelarusz népi gyűlés képviselőit.
Kína megmutatta, hogy le lehet küzdeni az olyan halálos betegséget is, mint a korrupció, a nép érdekében lehet működtetni a különböző tulajdonformákat, harmonikus fejlődést lehet biztosítani másfél milliárd embernek. NATO-csapatok pedig aligha tehetik lábukat kínai földre.
Talán nem is olyan rossz a szocializmus!
