Látták már a Tündérkert című filmet? Végre van magyar történelmi film! Olyan, ami nem vetíti a múltat a mára, a jelent a múltra, hanem csak egyszerűen megmutatja, hogy mit csináltak elődjeink.
Szeretném aláhúzni, hogy sem Móricz Zsigmond regénye, sem a belőle készült film nem a máról szól. Senkit se próbáljunk a mai politikusok közül Bethlen Gáborral azonosítani. Hasonlóságok csak azért lehetnek, mert a magyar történelemben szinte mindig ugyanazokra a kérdésekre kell választ adni. Mit tehet az ország vezetése a nagyhatalmak szorításában? Megakadályozható-e, hogy törökök, osztrákok, németek, románok, oroszok vagy éppenséggel amerikaiak döntsék el sorsunkat?
Bethlen Gábor naggyá tette Erdélyt. A törököktől elszenvedett sorozatos vereségek után, a Habsburgok és a török szultán harapófogójában túlélési alternatívát kínált a magyarságnak.
A dolog szépséghibája, hogy ellenfelei legyőzéséhez be kellett hívnia a török hadsereget. A janicsárok pedig a fejedelmi trónra segítették Bethlent. Cselekedeét a bölcs politika jelképének tekintjük, a janicsárokat megbocsájtjuk neki, sőt már nem is emlékezünk rájuk.
Lehet, hogy azért nem firtatjuk a janicsárok ügyét, mert tudjuk, és ez a filmből is kiderül, hogy a janicsárok meghívó nélkül is jöttek volna. Az elefánt elviseli, ha a hangyák nyüzsögnek körülötte, de nem tűri, ha a talpát csipkedik – mondja ki a nagy igazságot a török közvetítő a filmben.
Történelmünkből tudjuk, hogy „janicsárok” időről-időre jönnek Magyarországra. Mindig más állam egyenruhájában, de jönnek. Jönnek, mert belülről biztatják, sőt hívják őket, vagy egyszerűen csak ez a feltétele annak, hogy senki se képzelje magát elefántnak.
A mostani elefánt képviselője, Pressman amerikai nagykövet egy brit lapban világosan megüzente a magyar vezetésnek, hogy vannak eszközeik a magyarok makacskodásának letörésére. Hogy jön a kis hangya ahhoz, hogy megkérdőjelezze az elefánt döntését arról, hogy győzelemhez kell segíteni Ukrajnát? Milyen alapon tárgyalgat a kis hangya az elefánt ellenfeleivel, adott esetben az oroszokkal és a kínaiakkal?
Az amerikai vezetés a nyugat teljes egységét követeli, egységes NATO-frontot Skandináviától a Balkánig. A lengyeleknél hatalomra segítették a liberálisokat. A korábbi vezetés se nagyon ágált Amerika ellen, de az EU-t egységét rombolták, s effélét már nem viselt el az amerikai elefánt.
A svéd NATO-tagságot ellenző törökökkel, mint várható volt, megegyeztek. Szerbiát rövid pórázra fogták. Vucic kétségbeesetten keresi, hogy miként tudna a nyugat kedvére tenni, anélkül, hogy saját népe vagy annak egy része ne indítana polgárháborút vagy ne követelné fejét, amire van példa a szerb történelemben.
Maradt Magyarország. Kis hazánk már régen nem szocialista ország, a magyar kapitalizmussal úgy általában nincs is gondjuk az amerikaiaknak. Amerika azonban tudja, hogy az új világrendet sürgető államok Amerika uralmát kérdőjelezik meg, és a harc ma már életre-halálra megy. Amerika ezért nem tűri el, hogy bárki engedetlen legyen, kételyeket ébresszen az amerikai demokrácia mindenek felettiségével szemben, netán megmondja, hogy kit szeretne elnöknek.
A magyar vezetés harapófogóba került. A korábbi menekülési út lezárult. Nem lehet kijátszani Amerikát az EU ellen, és fordítva. Egyelőre az EU-ban sincs mozgási lehetőség. Macron nem áll mellénk az Amerika elleni harcban, még akkor sem, ha Magyarország támogatná európai vezetői ambícióit.
A magyar vezetés remek hidakat épített ki Moszkva és Peking felé. Gazdasági mozgás van is, de a magyar vezetés nem mer, nem akar átmenni rajtuk, és új partnerekkel szövetkezni. Persze, érthető, arra felé sem egyszerű a helyzet, és nem is nagyon hívják Magyarországot.
Marad az engedmények útja. A magyar vezetés hősiesen állítja, hogy bennünket nem lehet engedményekre kényszeríteni. Sajnos, lehet! Az EU-s pénzekért, hiába jártak volna azok nekünk feltétel nélkül, megváltoztattak egy halom magyar törvényt.
Valamilyen különalkuval ugyan, de mégis adunk pénzt az ukránoknak, A jobb sorsra érdemes Szijjártó Péter is elment Ungvárra, pózolt az ukrán katonasírok előtt és jópofát vágott az ukrán vezetők lekezelő megjegyzéseihez.
A kormány igyekszik a közvéleményt maga mellé állítani. Bevállalva a kormány egyes tagjaival való konfrontációt leverték az inflációt. Növelték a minimálbéreket, a nyugdíjasok is több pénzre számíthatnak. A nemzeti konzultációt sikernek, a népi támogatás jelének könyvelték el.
A janicsárveszély azonban nem múlt el. Nagy kérdés, hogy van elég erő, muníció arra, hogy a kibekkeljük Trump győzelméig.
Ebben a helyzetben, mi, munkáspártiak a stabilitás mellett állunk ki. Erdély tündérkertjébe mehettek a janicsárok, mert a belső stabilitás felborult. A stabilitás talán elrettenti a modernkori janicsárokat. Higgyék el, velük csak rosszabb lenne!
Thürmer Gyula
