„Közúti szállítási készenléti feladatokra készültek fel az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár katonái.
A közel 120 fő részvételével tartott foglalkozások során biztonságtechnikai, logisztikai, anyagmozgató-rakodó szakismeretet, egészségügyi, valamint őrszolgálati ismereteket sajátítottak el az állomány tagjai, továbbá szállítmánykísérő kiképzést, általános harcászatot és híradó szakkiképzést kaptak.
A honvédek rendszeresített technikai eszközökkel végeztek járőrözést, mobil ellenőrző áteresztő pontok telepítését, üzemeltetését látták el, továbbá személyeket, gépjárműveket és veszélyes terepszakaszt vizsgáltak át. Emellett felderítést, közelbiztosítást, fedező biztosítást végeztek, terepen és különböző harcalakzatokban járőröztek. A foglalkozások egyik további kiemelt célja a terrorcselekmények, rögtönzött robbanóeszközök elleni védelem volt.
Az általános harcászati feladatok keretében a felkészülésen résztvevők CZ Bren 2 gépkarabéllyal és CZ P 09 pisztollyal 1. számú lőgyakorlatot is végrehajtottak.”
Galéria
Eredeti írás: Gyimóthy Levente