„Lehet, hogy a 2000-es évek elején Zac Efron tinisztárként kezdte a színészi karrierjét, ám az elmúlt évtizedekben egyre tisztábban látszik, hogy a most 36 éves színész minden erejével igyekszik a háta mögött hagyni a High School Musicallel való bármiféle összekapcsolást. Efron néhanapján igent mond még olyan könnyedebb filmekre, mint a Nagyfater elszabadul és a Baywatch, de egyre kevesebbszer. Az új irány számára az, amit az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitványban a sorozatgyilkos Ted Bundy bőrébe bújva is hozott: azaz, hogy felírja magát Hollywood térképére mint komoly drámai színész. Jelentjük, Zac Efron jó irányba halad, mert az A24 új filmdrámájában, a Vaskaromban (The Iron Claw) élete legszívszaggatóbb alakítását hozza.
A Vaskarom a nyolcvanas évekbe kalauzol, és a Von Erich családot teszi meg központi szereplőjének, amelynek tagjairól azt állítani, hogy átlagos figurák, elég nagy balgaság lenne. Egy olyan famíliáról van szó ugyanis, amelynek élete két dolog körül forog: a vallásosságuk és a sportfanatizmusuk körül. Utóbbit képviseli igen vehemensen a családfő, Fritz Von Erich (Holt McCallany), aki a toxikus maszkulinitás egy egészen új szintjét hozza el a nagyvászonra. Egy olyan apát játszik, aki gyerekeit kiskoruk óta folyamatosan versenyezteti, és az a kedvenc fia közülük, aki éppen sportolóként a legkiemelkedőbb.
Ennek köszönhető, hogy a Von Erich fivérek mind irdatlanul ki vannak gyúrva, a fizikumukat tekintve nem lehet beléjük kötni. Persze az általuk űzött sportágban nem csak ez számít, a pankrációban a nézők kegyeit is el kell érniük, ehhez meg szükséges, hogy szerethető legyen a személyiségük. Közülük a legföldhözragadtabb Kevin, őt kelti életre Zac Efron, aki igyekszik a fiatalabb fivéreit összefogni, és vezetgetni a show-biznisz álságos útvesztőiben. A The Bear című kritikuskedvenc sorozatból és az amerikai Shamelessből ismert Jeremy Allen White hozza a második legelszántabb Von Erichet, Kerryt a sorban, aki az olimpiára hajt. A többiek, azaz Mike (Stanley Simmons) és David (Harris Dickinson) motivációi már nem annyira egyértelműek, előbbi énekesi karrierre vágyik, utóbbinak a mikrofonba beszélés jobban megy, mint a birkózás.
Sean Durkin új rendezése egy klasszikus szellemiségben felépített sportdráma. Azok közül azonban a jobbak közé tartozik, hiszen remekül működnek a retrotévéfilmes, tévéközvetítéses megoldások, amelyeknek hála még inkább életszagúvá válik a történet. A Vaskaromban szépen felvett és koreografált testdobásokat, pofonokat, vetődéseket láthatunk a ringben, ám a legnagyobb taslikat mégis az élet adja a folyton kék-zöld főszereplőknek. A Von Erich családot minden szorgalma, minden nagy sportcsatája és győzelme ellenére utoléri az a bizonyos átok, ami állítólag sújtja őket. Ha vannak feelgood filmek, akkor a Vaskarom igazi feelbad film, már ami a második felét illeti.
Könnyek nélkül azt a családi összeroppanást, amit a második hatvan percben lezavarnak, nem könnyű megállni. Főleg, hogy a film magyar operatőre, Erdély Mátyás (Saul fia, Napszállta) is bravúros megoldásokkal él. A búcsúzkodós túlvilági jelenetet, és ahogy fényképezve lett, nem töröljük ki egyhamar az emlékezetünkből, de nem is akarjuk. Úgy gyönyörű, ahogy van.
Igen, a remekül, feszülten és izgalmasan, már-már a Rocky fénykorát megidézően összerakott verekedős jelenetek ellenére a Vaskarom a családi aspektusa miatt marad emlékezetes.
Persze csak ha nem számítjuk azt a bravúrt, hogy Zac Efron még a Baywatch-hoz képest is szörnyűségesen izmosra gyúrta ki magát. Jó szándékú melákként ő vezet végig minket a Von Erichek kálváriáján. Abból pedig akad, hiszen küzdőtéren kívüli balesetek, betegségek, öngyilkosságok szabdalják a fivérek sorait. Szerencsére nem csak Efron hoz érett alakítást, a mellékszerepekben az összes tesó kedvelhető, és bár kevésbé kapnak komplex kidolgozást a karaktereik, mint szeretnénk, a mellékszerepekben Jeremy Allen White, de főleg Harris Dickinson hozzáteszik a magukét, és emelnek egy nagyot a Vaskarom fényén.
Ritka esetek egyike, hogy a szerelmi szál, amit Lily James hoz be a filmbe, egyetlen percre sem érződik feleslegesnek. A közte és Zac Efron karaktere között szövődő romantikus viszony végig imádnivaló, és az összes horrorisztikus csavar ellenére drukkolunk a párosnak, hogy összejöjjenek, és együtt is maradjanak. Ha lehet ilyet mondani, aranyosan játszik a Pam & Tommy szépsége, és simán kinézzük a lányból, hogy képes a lehetetlenre, azaz, hogy megszelídítse a pankráció Hulkját.
A körítés remek a filmben, a country és korabeli rockzenék a nyolcvanas évekbeli hangulatba hoznak bennünket, emellett a Von Erichek hülye, a testalkatukhoz képest groteszkül ható frizurái, illetve az autentikus amerikai helyszínek is jól állnak a Vaskaromnak, ha a végeredményt vizsgáljuk.
A nagy elődökhöz való szemérmetlen visszanyúlásai ellenére a Vaskarom egy pillanatra se érződik biztonsági játéknak, elvégre a film kiforgatja a sportfilmes szabályokat, és ahelyett, hogy a ringben aggódnánk a karakterekért, egy idő után akkor remegünk jobban, amikor a küzdőtéren kívül vannak. Ilyen sincsen túl gyakran, de a sztori mindkét fele, a sportszál és a családi dráma is megállják a helyüket, még ha a közepén van is egy észrevehető, és talán túl hirtelen hangvételbeli váltás, ami tör egyet a sztorimesélésen. Amit az írók végig remekül csinálnak, az az, ahogy kibontják a megfelelési kényszertől szenvedő felnőtt fiúk és elviselhetetlen apjuk közötti viszonyt, a nagyöreg pankrátor, a Holt McCallany-féle Fritz az a fajta rohadék, akitől ökölbe szorul az ember keze, de valahogy minden jellembeli hiányossága ellenére szeretik a fiai.
És hogy mi az a Vaskarom, ami a címben is szerepel? A fogás, amit az egész família előszeretettel használ, nemcsak a köteleken belül, hanem egymáson is, amikor úgy hozza a szükség. A fogás, amitől minden ellenfelük retteg, hiszen az alkalmazásakor tenyérrel markolnak rá a másik fejére, és tiszta erőből próbálják azt összeroppantani. Nagyjából mi is így érezzük magunkat a film végére, mintha a vásznon keresztül a vaskarom fogságába kerültünk volna, annyira szorító erejük van a lezáró jeleneteknek.
Szégyen, hogy a Vaskarmot nem jelölték Oscarra, akár a fényképezése, akár a rendezése, akár Zac Efron eddigi legdrámaibb alakítása is megérdemelte volna. Ennyit a Filmakadémiáról.”
Címlap fotó: A24 Films
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
