A pártelnöki tisztségnek vannak kellemetlen oldalai. Például meg kell hallgatnom Gyurcsány Ferenc évértékelőjét. Hivatalból is, meg azért, hogy megkíméljem ettől párttagjainkat. Elég, ha az elnök szenved.
Gyurcsányról nem lehet árnyaltan beszélni. Vagy utálják az emberek, vagy imádják, átmenet szinte nincs. Bevallom, én is gondolok róla egy s mást, amit nem biztos, hogy kiposztolna a Facebookra, de ez most lényegtelen.
Gyurcsány évértékelőjét úgy hallgattam meg, mint a Demokratikus Koalíció vezetőjének beszédét. Lehet, hogy nem értünk egyet, de mégis csak kell tudnia valamit, hiszen egy országot akar vezetni.
Ha színházban lennénk, szívből tapsolnék. Gyurcsány jobb volt, mint bármelyik hivatásos színész, aki Gogol főhősét, Akszentyij Ivanovics Popriscsint játszotta. Tudják, Az őrült naplójából.
A DK-Führer realitásérzéke éppen úgy megkérdőjelezhető, mint Gogol hőséé. Évet értékelt, de mindenről beszélt csak az elmúlt évről nem. Teátrális gesztusokkal felrajzolt egy világot, ami nem hasonlít a mi valóságunkra.
A mi világunkban a tőkés rendszer soha nem látott válságát éli. Európa hanyatlik és Amerika kiszolgálójává aljasul. A NATO végleg le akar számolni Oroszországgal. Már az atomháborút is elfogadható opcióként emlegetik.
A mi világunkban az elégedetlen gazdák Berlin, Párizs, Róma hatalmasait fenyegetik. A jóléti állam, a középosztályok édes élete már a múlté. Még nincs forradalmi helyzet, de bármikor lehet.
A mi világunkban Kína élhető és fenntartható társadalmi alternatívát kínál a kapitalizmussal szemben. A BRICS-államok bővülése egy új világrend ígéretét hordozza.
Ezzel szemben Gyurcsány világában egy probléma van: Orbán Viktor. Orbán, aki egyebek között „elárulja a Szent István óta tartó teljes magyar történelmet.” Orbán, akinek a számlájára kell írni, hogy nem kerültünk közelebb „az osztrák, a német, a francia életminőséghez”.
Mindezt tetézi a bűn. A szószéken is ez volt olvasható: „A pedofília nem hiba, a pedofília bűn!”. Gyurcsány jó érzékkel meglátta, hogy a világválság, a háború túl messze van az emberektől, de gyereke szinte mindenkinek van, vagy legalább is mindenki volt gyerek, úgyhogy beszéljünk a gyerekről! Gyurcsány magasra emelte a tétet. Bűnös Novák, bűnös Varga, de főképpen maga Orbán és vele együtt mindenki, aki benne van az állítólagos „Orbán-rendszerben”.
Itt jön a legbájosabb rész! Gyurcsány saját kormányzását hibának nevezi, ami elenyésző a mai bűnhöz képest. Vagyis, kedves választó, nem törődj a múlttal, sőt felejtsd el, bocsáss meg a hibázónak és öld meg a bűnöst!
Csakhogy mi emlékszünk a múltra. Emlékszünk az akkor 27 éves Gyurcsányra, aki Pécs KISZ-titkáraként, majd a KISZ egyik országos vezetőjeként létrehozta az elmúlt évtizedek legszemérmetlenebb, legerőszakosabb politikai csoportosulását. Emlékszünk a KISZ-vagyon lenyúlására, az első piszkos milliók születésére.
De emlékszünk 2004 nyarára, amikor a 43 éves Gyurcsány puccsot hajtott végre a törvényes miniszterelnök, Medgyessy Péter ellen. És emlékszünk arra, ami ezután következett. Társaival együtt kiszolgáltatta Magyarországot a multinacionális tőkének.
Emlékszünk arra is, hogy szétverte saját pártját. Az MSZP-ből kimazsolázta a fiatalabbakat, a becsvágyókat, a liberálisokat és csinált egy újat, a DK-t. De ez legyen azok gondja, akik valaha a szocializmust építették és most is Gyurcsánynak tapsolnak!
Mi, munkáspártiak arra is emlékszünk, hogy Gyurcsány jóval előbb kitagadta a történelemből Kádár Jánost, mint a Fidesz. Arról nem is beszélve, hogy 2007-ben, ő kormányzásuk idején törték fel a Kádár-sírt. A nyomozás nem vezetett eredményre. Miért is vezetett volna?
Nem mehetünk el szó nélkül az újabb gyurcsányi trükk mellett. Az ilyen fogások pont arra valók, hogy megtévesszék az embereket, higgyük el, hogy Gyurcsány és pártja jót akar a dolgozó embernek.
„A Demokratikus Koalíció szociáldemokrata politikát ajánl hazánknak” – hangzott el a beszédben. Tetszik érteni? Elhiszik, hogy a milliárdos Gyurcsány, az Altus Portfólió Kft tulajdonosa, aki képviselőként havi hárommilliót visz haza, szociáldemokrata?
Most ellenzékben ugyan hirdeti, hogy „adózzanak többet a milliárdosok”, de amikor hatalmon volt, vajon többet adóztak a milliárdosok, netán bevezették a vagyonadót?
„Az állam nem lehet a milliárdosok lobbistája” – harsogta, de vajon az ő két kormánya kinek a lobbistája volt? Kinek akarták eladni a magyar kórházakat? Miért furikázhattak ingyen a külföldi kamionok a magyar autópályákon? Miért történhetett meg az, hogy az ország annyival tartozott a külföldnek, amennyi a GDP 97 százaléka?
Szóval, kedves olvasók, higgyék el: kutyából nem lesz szalonna. Milliárdosból nem lesz szociáldemokrata, becstelen emberből tisztességes, Gyurcsányból a nép megmentője.
