A diktatúra évtizedeiben a baranyai sajtó is elhallgatta a húsvéti híreket
„Inkognitóban a tavaszi ünnepek
A húsvéti ünnepkört immár jó kétezer éve tekinthetjük állandónak. Nem úgy a politika viszonyulását a dologhoz, az elmúlt egy évszázadban. Mert mást lehetett kiolvasni a baranyai napilapokból száz, hetvenöt, ötven, illetve huszonöt esztendővel ezelőtt. Szerencsére a jeles napok a legvadabb diktatúrát is túlélték.
Amennyiben százat és kettőt visszalapozunk a naptárban, akkor 1922 tavaszán, április 14-e környékén semmi rendkívülit nem lehet találni a Dunántúl című napilap hasábjain. Az újság részletesen közölte a nagyhéti szertartások listáját, a székesegyházi programokat.
Eközben Mohácsról egyházi ihletésű híreket nem igazán írt meg a sajtó. Így aztán kénytelenek voltunk beérni a lakosság számváltozásával. A felszabadult területeken Pécsett, az 1910-es számokhoz képest 1622-vel csökkent a létszáma, ’22-ben 47 862 főről árulkodtak a kimutatások. A Duna partján ellenben a 17 902-ről 15 685-re módosult a lélekszám.
Negyed évszázaddal később, már 1947. április 6-án, vasárnap, a húsvét eleve vesztésre volt ítélve a híradásokban. Hiszen előtte, április 4-én volt a „felszabadulás” ünnepe.
Fotó: Laufer László
Ezért a lapokban nem a kereszténység legnagyszerűbb óráiról szóltak a vezércikkek, hanem arról, hogy 1945-ben, a negyedik hónap negyedik napján, a szovjetek kiűzték a németek Magyarországról. Utóbb derült ki, a húsvétihoz hasonlóan ez utóbbi nap szintén úgynevezett „vándorünnep”. Mivel a hadi cselekmények sem pontosan akkor történtek meg, mint amikorra mondták. Ennyiben tehát a vörösök igazodtak a valláshoz, némi csalás árán. A puha kádári diktatúra „örömteli éveinek” egyikében, 1972 áprilisában sajnos nem mellékeltek nagyítót a Dunántúli Naplóhoz, mint politikai napilaphoz. Pedig azzal talán könnyebb lett volna meglelni a húsvéti híreket. De olyanok jószerével nem akadtak. Ez már maga volt az elhallgatás művészete.
Döbbenetes, de még a hirdetésekben sem jelent meg szinte egyetlen húsvéti kereskedelmi ajánlat sem.
Ennek okán Mohács esetében is legfeljebb egy kikötői vesztegzár borzolta a kedélyeket. Mert két hajó a Szovjetunióból hozott vasércet a Dunán, de közben a legénység tagjai partra szálltak Jugoszlávia területén. Ott pedig fekete himlő ütötte fel a fejét, ezért rendelték el a 16 napos zárlatot. Meg felhúzták a sárga zászlót, a nemzetközi eljárásnak megfelelően. A legénység tehát kényszerből a fedélzeten töltötte a húsvétot. Hosszú időnek kellett eltelni, míg a húsvét, meg a nyomtatott sajtó újra egymásra talált. Mindez többek között 1997. március 29-én, szombaton is megesett. Ekkor ugyanis Mayer Mihály megyés püspök a címlapon köszöntötte az Új Dunántúli Napló olvasóit. Nagyszombaton ez üde színfoltnak számított, de nem ez volt az első eset. A rendszerváltás után ugyanis már kezdőoldalra kívánkozott a fontos esemény.
Fotó: Laufer László
Annak idején külön nem tért ki a sajtó Mohácsra, de mi majd megtesszük! Mint megtudtuk ugyanis a Révhajózási Vállalat pályázati pénzből szeretett volna kompjára egy radart beszerelni, akkori értékben 2 millió forintért. A navigációs eszköz megvásárlásával ugyanis a ködben való átkelés lehetősége is adottá válhatott.
Az ünnep szellemét messze alulmúló reklám is megjelent a baranyai napilapban 1997-ben. Egy bólyi cég azt üzente: ha a nyuszi nem hozta meg ajándékba a műtrágyát, növényvédő szereket, vetőmagokat, a virágföldet, a kertészeti fóliákat, kapálógépeket, akkor azokat náluk nyugodtan beszerezheti mindenki., mert kedvező árakkal várják a vásárlókat. Vallás kontra üzlet, nesze neked felülemelkedettség.”
Fotó: Laufer László
Eredeti írás: PUCZ PÉTER (MOHÁCSI ÚJSÁG.HU)
