A tamási gyilkosság is azt mutatja, hogy a rendszer ráengedi az elkövetőket az áldozatokra

Kövess és lájkolj minket:

Március végén az RTL Híradó számolt be arról, hogy hiába kért megelőző távoltartást egy tamási nő, Mária a volt férjével szemben. A férfi az asszony életének fenyegetése miatt ült börtönben, majd szabadult februárban. A Szekszárdi Járásbíróság elutasította a nő kérelmét, a férfi pedig március 26-án megölte Máriát 14 késszúrással.

Négy évvel ezelőtt, 2020 februárban vették először őrizetbe Mária volt férjét, mert megromlott kapcsolatuk miatt folyamatosan azzal fenyegette volt feleségét és annak új párját, hogy megöli őket. Egyik alkalommal közös, 17 éves fiuk segítségével egy székhez kötözte a nőt, hogy megfélemlítse. A rendőrök akkor a házkutatáson éles fegyvert is találtak. Akkor letartóztatták, a bíróság pedig börtönbe küldte a férfit. A gyilkosság előtt pár héttel szabadult.

Mária februárban 60 napra megelőző távoltartást kért a Szekszárdi Járásbíróságtól, az RTL pedig kiderítette, hogy a távoltartást az ügyészség is indokoltnak tartotta, ennek ellenére a bíróság elutasította a kérelmet.

A járásbíróságot és az ügyészséget is megkerestük, hogy megtudjuk, miért hoztak ellentétes döntést. A Tamási Járási Ügyészség kérdésünkre azt válaszolta:

„A megelőző távoltartás iránt indult konkrét polgári nemperes eljárásban az eljáró Tamási Járási Ügyészség – a Hketv. kötelező rendelkezésén alapuló bírósági értesítést követően – lépett fel a kérelmező mellett, maga is kérve a megelőző távoltartás elrendelését.

Az elkövető korábbi büntetőügyében a vádképviselet ellátása során tapasztaltakra figyelemmel, a fellépést bejelentő ügyészség alappal következtethetett arra, hogy a megelőző távoltartás elrendelésének feltételei a kérelemben foglaltak alapján fennállhatnak.”

Megkérdeztük a Szekszárdi Törvényszéket is, hogy az ügyészség javaslata ellenére ők miért döntöttek máshogy. A Szekszárdi Járásbíróság bírája, Kovács Ildikó válaszában két, az ügy kapcsán kiadott sajtóközleményükre hivatkozott, melyben azt írták:

„Az üggyel összefüggésben a Tamási Járásbíróság a 2024. február 16. napján kelt végzésével – a kérelmezett szabadlábra helyezését megelőzően – az áldozat megelőző távoltartás elrendelése iránti kérelmét elutasította annak megállapításával, hogy az elrendelésnek a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazandó távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn.

A határozat indokolása szerint a kérelmezőnek a kérelmezettel való kapcsolata a szabadságvesztés tartama alatt megszűnt. A bíróság értékelési körébe vonta a büntetés-végrehajtási intézet reintegrációs tisztjének tájékoztatását, miszerint semmilyen jel, magatartás, kijelentés nem utalt és utal arra, hogy a kérelmezett szabadulása után a korábban bántalmazott élettársa ellen bármely agresszív cselekményt tervezne, vele szemben bosszúra készülne.”

Tehát míg az ügyészség, mely javasolta a megelőző távoltartást, indoklásában arra hivatkozott, amit a korábbi büntetőügyben tapasztaltak, vagyis hogy a férfit azért ítélték börtönre, mert fenyegette és bántalmazta a nőt, ezért az ügyészség alappal következtethetett arra, hogy a nő élete továbbra is veszélyben lehet. Ezzel szemben viszont a járásbíróság nem ezt az eredeti ügyet vette figyelembe, ami miatt a férfit elítélték, hanem azt, hogy a büntetés-végrehajtás során ő milyen magatartást tanúsított a tartótisztje szerint.

A járásbíróság arra is hivatkozik, hogy sem az ügyészség, sem pedig a kérelmező nem terjesztett elő fellebbezést. Ezzel kapcsolatban az ügyészség azt írta a 444-nek:

„A bírói döntés kihirdetését követően a kérelmező és jogi képviselője egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a végzést tudomásul veszik, a távoltartás elrendelése iránti kérelmet elutasító határozat ellen nem kívánnak fellebbezést előterjeszteni. A fellebbezéshez szükséges törvényi feltételek hiányában ügyészi jogorvoslat előterjesztésére nem kerülhetett sor.”

A rendszer „ráengedi” az áldozatokra az elkövetőt

Mivel az ügy részletei nem csak felkavaróak, de a válaszokból kitűnik, hogy ellentmondásosak is, megpróbáltuk kideríteni, hogy melyek azok a gyakorlatok és rendszerszintű problémák, amelyek Mária haláláig vezethettek.

Ezeket a kérdéseket tette fel nekünk Renner Erika is, akit magát is súlyos bántalmazás ért, amikor volt párja Bene Krisztián lúggal okozott neki maradandó sérüléseket. Bene Krisztián feltételes szabadlábra helyezéséről március elején döntött úgy a bíróság, hogy nem felel meg a törvényi előfeltételeknek, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében nem bocsátható feltételes szabadságra a lúgos orvos.

„Mária esete kristály tisztán megmutatja, hogyan veszi semmibe, hogyan árulja el az igazságszolgáltatás rendszere az áldozatokat, és hogyan lesz cinkosa a gyilkosoknak, bűnözőknek. Mária minden jogával, minden jogszabály engedte lehetőségével élt, védte az életét. Mi történt? Ami legtöbbször. Nem hittek az áldozatnak. Helyette másnak hittek, most például a reintegrációs tisztnek. Nem hitték el neki, hogy az ellene életellenes bűncselekmény miatt már egyszer már elítélt és fegyházban ült volt férje, továbbra is veszélyt jelenthet rá és családjára” – mondja a 444-nek.

Renner Erika nem érti, hogy hogyan lehet párhuzamot vonni a férfi börtönben tanúsított viselkedése és a kinti, párkapcsolatban tanúsított viselkedése között. Továbbá azt sem, hogy miért engedi az igazságszolgáltatás, hogy az elkövető szabadulása után visszaköltözhessen mintegy 100 méterre az áldozattól.

„Miért tette a rendszer újra áldozattá Máriát? Neki nem róhatjuk fel, hogy nem szólt! Ő szólt. Csak a rendszer nem hitt neki, vagyis nem neki hitt. És ez az életébe került. Ki ezért az életért a felelős? Én remélem, hogy ennek a tragédiának az okán ezt már vizsgálják, hogy soha többet ilyen ne történhessen meg” – mondta.

Renner Erika a szekszárdi járásbíróság indoklását egyáltalán nem érti. Nem érti, hogy mi alapján állapították meg, hogy nincs a férfiban bosszúvágy, ahogy azt sem, hogy mit ért a bíróság azon, hogy „a kérelmezőnek a kérelmezettel való kapcsolata a szabadságvesztés tartama alatt megszűnt.” Renner azt a kérdést teszi fel, hogy ezek szerint ahhoz, hogy elrendeljék a távoltartást, a nőnek látogatnia kellett volna a férfit a börtönben, vagy csomagot küldenie neki?

„Azt érzem, érezzük, hogy mindenféle védelem, mindenféle intézkedés nélkül, az elkövető szabadon engedésekor „ráengedi” a rendszer az áldozatokra az elkövetőket.

Egy áldozat számára teljesen mindegy, hogy mennyi időt tölt el egy bűnöző elzárva. Teljesen mindegy, hogy mikor teszi őt ki a rendszer védtelenül újabb bűncselekménynek” – vélekedik.

Renner Erika szerint a rendszer jelenleg inkább azt biztosítja Magyarországon, hogy az elkövetők befejezhessék azt a bűncselekményt, amit elkezdtek, mert senki sem ellenőrzi őket, míg az áldozatoknak semmiféle védelmet nem adnak.

Állatorvosi ló esete

A Patent Egyesület két jogászával, Spronz Júliával és Péterfi Verával arról beszélgettünk, hogy milyen rendszerszintű problémák vezettek Mária halálához és ezeken hogyan lehetne változtatni.

„Ez az ügy állatorvosi ló. Egyrészt mutatja azt, hogy nem a nőnek, hanem a bántalmazónak hisznek, másrészt pedig azt is, hogy a bírók nincsenek felkészítve arra, hogy mi alapján döntsenek egy ilyen ügyben” – mondja Spronz Júlia.

Péterfi Vera még ennél is keményebben fogalmaz: „az, hogy az ilyen ügyeknek nem ölés a vége, többnyire annak köszönhető, hogy más tényezők állnak fenn, de a hatóságokon biztosan nem múlik, egyszerűen zöld utat adnak az elkövetőknek.”

Spronz Júlia szerint az egyik alapvető probléma a megelőző távoltartási ügyeknél, hogy nem büntető bírók járnak el benne, hanem családjogi bírók. A családjogi bírók viszont jellemzően nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a tényállás feltárására, sokszor előítéletesen állnak a bántalmazotthoz, azt gondolják, hogy a nő csak taktikázásában kér távoltartást, hogy így akadályozza az apát a gyerekeivel való kapcsolattartásban, ugyanis a távoltartás alatt a szülői felügyeleti jog szünetel.

Spronz Júlia szerint az alapvető probléma a tamási gyilkosság kapcsán az volt, hogy az ügyben nem büntető bíró ítélt, hanem családjogi bíró. A családjogi bírókra viszont jellemző az előítéletesség, azt gondolják, hogy a nő csak taktikázásában kér távoltartást, hogy így tartsa távol az apát a gyerekeitől, ugyanis a távoltartás alatt a kapcsolattartás is megszűnik a gyerekek felé.

Spronz Júlia szerint fájóan kevés esetben ítélik meg ezek a bírók a megelőző távoltartást a nők számára. Példaként említi az aszódi gyilkosságot, ahol az apa 14 és 16 éves lányait ölte meg bosszúból. Ott az anya szintén kért a férfi ellen távoltartást, de nem kapta meg.

A jogász szerint drasztikus különbség látszik azokban az esetekben, amikor valami rendkívüli ok miatt (pl. ítélkezési szünet) mégis büntetőbíróhoz kerül egy-egy megelőző távoltartási ügy: ilyenkor ugyanis a felek sokkal professzionálisabb eljárást tapasztalnak, a bírók a megfelelő bizonyítási eljárás és mérlegelés útján hozzák meg döntésüket. Például nagy hangsúlyt fektetnek a felek szavahihetőségére, a polgári bírókkal ellentétben.

„A nőszervezetek a kezdetektől azt javasolták, hogy a távoltartási ügyekben büntetőbírók járjanak el. Amikor ez végül 2008-ban eljutott az Országgyűlésig, az Igazságügyi Minisztérium valamiért úgy döntött, hogy ezek az eljárások a családjog területéhez tartoznak és nem a büntetőeljárásokhoz, pedig a büntetőbírók szakmai tapasztalatához, készségeihez lényegesen közelebb állna”- mondja.

Szerinte a tamási ügyből az tűnik ki, hogy a családjogi bírók nem rendelkeznek azzal a tudással, ami alapján valóban el tudják dönteni, hogy mik azok a jelek, információk, amiknek jelentőséget kell tulajdonítani a végzés meghozatala során. Mert míg az ügyészség azt a cselekményt vette figyelembe, ami miatt letartóztatták a férfit, addig a bíróság a férfi börtönben tanúsított viselkedését vette alapul. Miközben Spronz szerint a témában jártas szakemberek tudják, hogy a bántalmazók a környezetüknek egy teljesen más arcukat mutatják, „tudnak viselkedni bizonyos szituációkban”, például a tartótisztjük előtt, ezért szakmaiatlan ebből messzemenő következtetéseket levonni.

A jogász szerint viszont kifejezetten szokatlan, hogy az ügyészség is állást foglaljon egy ilyen ügyben, ugyanis legtöbbször nem szokták véleményezni a megelőző távoltartási kérelmeket, így nem sűrűn fordul elő olyan, hogy a bíróság szembemenjen az ügyészséggel. Spronz úgy gondolja, hogy a bíróságnak is azt kellett volna a döntésénél figyelembe venni, amit az ügyészségnek, vagyis az eredeti büntetőügyben tapasztaltakat, nem pedig a börtönben tanúsított viselkedést. Ugyanakkor szerinte az, hogy a bíróság nem vette figyelembe az ügyészség javaslatát megint csak arra vezethető vissza, hogy családjogi bíró döntött az ügyben, akinek nincs munkatapasztalata az ügyészséggel való együttműködés terén.

A járásbíróság arra is hivatkozott, hogy a döntésükkel szemben sem az ügyészség, sem pedig a kérelmező nem nyújtott be fellebbezést. Péterfi Vera szerint ennek az lehet az oka, hogy az áldozatnak se pénze, se energiája nem volt már rá. Meglátása szerint mostanra elterjedt az a nézet, hogy nem is érdemes megelőző távoltartást kérni, mert úgysem adják meg, a kérelem elutasítása viszont magabiztosságot adhat a bántalmazónak. Ráadásul Péterfi szerint általában csak súlyos fizikai bántalmazás kapcsán adják meg a távoltartást, ezért jogászként ők is mérlegelik ügyfeleikkel, hogy van-e értelme beadni a kérelmet.

Érdekességként meséli el, hogy miközben a rendőrök napi szinten intézkednek családon belüli erőszakos ügyekben, a rendőrség által kiadott ideiglenes megelőző távoltartás ritka, mint a fehér holló, azonban nemrég látott egy olyan esetet, ahol az apa kérésére minden vizsgálat nélkül – bemondásra – megadták az ideiglenes megelőző távoltartást az anyával szemben a rendőrök, akiről az apa azt állította, hogy bántalmazza a gyerekeket.

Nagyon kevés esetben adják meg a megelőző távoltartást

De nem csak a bírósági gyakorlatokban, hanem úgy egyébként is ezer sebből vérzik a megelőző távoltartás intézménye.

A megelőző távoltartás abban különbözik a kényszerintézkedésként alkalmazott távoltartási végzéstől, hogy az utóbbi feltétele, hogy a büntetőeljárás gyanúsítási szakaszban legyen, ez viszont hosszú idő. Ezt lenne hivatott kompenzálni az azonnali fellépést lehetővé tevő megelőző távoltartás, amelyhez nem szükséges büntetőeljárás. Ezt lehet kérni a rendőrségtől is, akik 72 órára rendelik el az ideiglenes megelőző távoltartást, majd onnan az ügy bírósági nemperes eljárásba kerül, akik 60 napra rendelhetik el a megelőző távoltartást. De a folyamatból akár ki lehet hagyni a rendőrséget, és rögtön a bíróságon kezdeni.

Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran a rendőrség még megalapozottság esetén sem intézkedik a helyszínen, hanem be kell menni a kapitányságra és ott hallgatják meg a feleket. A bírósági eljárás esetén pedig az a tapasztalat, hogy akkor van esély a távoltartásra, ha az áldozat képpel, hangfelvétellel, okirattal vagy tanúkkal bizonyítani tudja, hogy a bántalmazója veszélyt jelent rá.

Spronz Júlia szerint a bíróságokon nagyon nagy az elutasítási arány, ha pedig mégis megadják a bírók, még akkor is sokszor előfordul, hogy megalázó megjegyzéseket tesznek a nőknek, és utasítják őket, hogy a gyerekekkel való kapcsolattartást ekkor is biztosítsák az apa számára. Ráadásul ez a maximum 60 napos megelőző távoltartás nem valami sok, más országokban, például Angliában, 5 évre is adnak ilyet. De Péterfi Vera Romániát is kiemeli, ahol nem csak hogy egyéves időtartamra adnak megelőző távoltartást, de egy nemrégiben kialakult gyakorlat értelmében a bántalmazó mozgását bokára erősíthető nyomkövetővel is figyelik.

Ami viszont még ennél is meglepőbb, hogy megelőző távoltartás csak hozzátartozói viszony esetén kérhető. Tehát ha egy nőt bántalmaz a barátja, arra nem kérhető megelőző távoltartás, például Orosz Bernadett is ezért nem kaphatott.Spronz Júlia elmondása szerint a megelőző távoltartás a magyar rendőrség és a bíróságok gyakorlata alapján csak az akut helyzetekben intervenciós eszközként alkalmazzák – elnevezésével ellenkezőleg – nem megelőzésként. Tehát azokban az esetekben adják meg, amikor „itt és most történik” a bántalmazás. Az egyesület ismer olyan ügyet is, ahol a nő tudomására jutott, hogy a volt férje fegyverekkel elindult a családi házhoz, hogy őt és a gyerekeit is megölje. A rendőrség viszont segítségkérésére azt válaszolta neki, hogy majd akkor hívja őket, ha már ott áll a férfi a kapuban.

„A megelőző távoltartás nem csak amiatt fontos a bántalamzottaknak, hogy biztonságban érezzék magukat, hanem a normatív üzenete miatt is – mind egyéni, mind társadalmi szinten. Egy bántalmazó kapcsolatban rendkívül fontos – akár életmentő lehet – az állami szerveknek az az üzenete, hogy az áldozatnak hisznek, és nem a bántalmazónak és megvédik a nőket a családtagjuk erőszakos magatartásával szemben. Ha a bántalmazók nem kapnak ilyen visszajelzést, úgy érzik, bármit megtehetnek, és teljesen igazuk is van.”

Péterfi Vera szerint az is tévhit, hogy ha megbüntetik a bántalmazót, akkor később még durvábban lép fel az áldozatával szemben. Péterfi szerint az az általános tapasztalat, hogy hatékony büntetéssel, állami kényszerrel vissza lehetne tartani ezeket az elkövetőket. Most viszont a bántalmazásért csak „simogató büntetéseket” kapnak, például egy ügyfele bántalmazója több évnyi abúzusért 600 ezer forintos pénzbüntetést kapott, miközben a férfi havi egymillió forintot keresett.

A Patent úgy tudja, hogy Budapesten rendkívül kevés számmal rendeli el a rendőrség a 72 órás megelőző távoltartás, sok kerületben éves szinten tíz alatt van ez a szám. Ez Spronz Júlia szerint kirívóan kevés. Az is a rendszer diszfunkcióját mutatja, hogy a távoltartás megszegése esetén sem lépnek fel hatékonyan. Bár a törvény szerint elzárással lehet ezt a cselekményt szankcionálni, a jogásznak volt olyan ügyfele, aki tavaly júniusban jelezte a hatóságok felé a távoltartó határozat szabályainak megszegését, melynek kapcsán idén januárban jött ki a végzés, melyben az illetőt 40 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották.

Spronz Júlia szerint az áldozatok számára semmiféle biztonsági intézkedés sincs a bírósági szakaszban sem. A folyosón az áldozat és a bántalmazó együtt várakoznak és együtt is távoznak. Régen a biztonsági szolgálat egyik munkatársát legalább odaküldték, de Spronz szerint mostanra ez a gyakorlat is kikopott.

Megoldások

Spronz Júlia és Péterfi Vera szerint a megelőző távoltartás problémájának megoldása alapvetően nem pénz kérdése lenne, hanem attitűdbeli kérdés. Képezni kellene a bírókat arra, hogy hogyan működnek a bántalmazók és hogyan néz ki egy bántalmazó kapcsolat. Szerinte nem családjogi bíróknak kellene az ilyen esetekben döntést hoznia, hanem büntetőbíróknak, és alapvető tézis, hogy el kellene kezdeni hinni az áldozatoknak.

Renner Erika szerint az lenne a fontos, hogy az áldozatok láthatóvá váljanak a rendszer számára, ugyanis számukra nem ér véget a bűncselekmény az ítélettel, hanem folytatódik az elkövető szabadulásával. Renner januárban az Igazságügyi Minisztériumban arról egyeztett Tuzson Bence államtitkárral, hogy szülessen meg egy áldozatvédelmi törvénycsomag, amely szerint az elítélt feltételes szabadságra bocsátásáról szóló döntés előtt meg kell hallgatni és figyelembe kell venni majd az áldozat szempontjait is.

„Továbbá azt gondolom, fontos lenne egy úgynevezett sértetti információs rendszer, ami több EU tagországban már működik. Ide beregisztrálhatnak az áldozatok, és ezen keresztül informálja őket a jogrendszer. Én például éltem azzal a jogommal, hogy 2023 szeptemberében kérelmeztem, hogy tájékoztassanak amennyiben az elítéltet szabadon bocsátják. Erre a levelemre a mai napig nem válaszoltak. A sajtóból tudhattam meg, hogy nem engedték feltételes szabadságra, de azt is onnan tudom, hogy ez ellen a döntés ellen fellebbezett. Úgyhogy ennek sem tudom a végeredményét” – mondta a 444-nek.

Cikkünk kapcsán közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az Országos Bírósági Hivatalnak, hogy megtudjuk hány esetben kérnek megelőző távoltartást és ebből hány esetben adják is meg a bíróságok. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Címlap fotó: Technológia: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kövess és lájkolj minket: