„Idén július hatodika óta minden új autóba kötelezően beépítenek összesen kilenc biztonsági rendszert. Közös jellemzőjük, hogy ha beavatkozást látnak szükségesnek, fény- és/vagy hangjelzéssel értesítik a vezetőt. Azóta számos autós az indulás előtti perceket arra fordítja, hogy kiiktassa, de legalább lenémítsa a sípoló elektronikus segítőket – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.
Az Európai Unió szakértői szerint a közúti járművek sofőrjeinek segítségre van szükségük, hogy kevesebb baleset történjen. Ezért kötelezővé tették, hogy bizonyos segédeszközöket a gyártók minden újonnan forgalomba helyezett járműbe beszereljenek. Ezek a fedélzeti eszközök egy-egy részterületet felügyelnek, és ha megítélésük szerint beavatkozásra van szükség, akkor jeleznek a vezetőnek.
Ezek nem képesek beavatkozni, csak jelentési joguk van, és nem tudnak egymásról, programozásuk arra szorítkozik, hogy a saját területükön tapasztalt “rendkívüli eseményt” jelentsék. Néha folyamatosan villog, sípol a sok virtuális segéd, nem csoda, hogy az új autók vezetői indulás előtt az első perceket gyakran azzal töltik, hogy a jármű fedélzeti menürendszeréből előhívják a megfelelő aldossziékat és sorra kiiktatják a leginkább zavaró hangkeltő eszközöket.
A gyártók egyébként meglehetősen eltérő módon teszik lehetővé a segédeszközök letiltását. Van márka, amelynél a menürendszer legmélyéből kell kikeresni egyenként a túlbuzgó segédeket, mások előzékenyen a műszerfal jól játható helyére teszik a gombot, amivel a csipogás vagy dallamcsengetés elhallgattatható. Az EU előírása arra vonatkozik, hogy az eszközök kikapcsolhatók legyenek, de minden újraindításkor beélesedjenek. Nem lehet egy mozdulattal egyszer s mindenkorra kikapcsolni őket.
A kilenc kötelező biztonsági rendszer:
- intelligens sebességszabályozó;
- indításgátló alkoholszonda beszerelését lehetővé tevő interfész;
- a járművezető fáradékonyságát és figyelmét érzékelő figyelmeztető rendszer;
- a járművezető figyelmetlenségét érzékelő fejlett figyelmeztető rendszer;
- tolatást segítő rendszer;
- eseményadat-rögzítő;
- fejlett vészfékező rendszerek, amelyek képesek az előttük haladó gépjárművek és veszélyeztetett úthasználók észlelésére, valamint vészfékjelzésre;
- veszélyhelyzetben működésbe lépő, sávtartást segítő rendszer;
- a veszélyeztetett úthasználók ütközéskori sérüléseinek mérséklésére alkalmas, frontális védelmi zóna.
A kilenc eszköz között van egy kakukktojás: az eseményadat-rögzítő, közkeletű nevén fekete doboz nem ad ki hangot és nem kommunikál a vezetővel. Feladata, hogy minden, a jármű közlekedésével kapcsolatos érzékelt adatot feljegyezzen és a feljogosított hatóság száma utólag előhívhatóvá tegyen.”
Címlap fotó: mkos83/Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.