„Edward Berger, Ralph Fiennes, Stanley Tucci és John Lithgow. Micsoda nevek! A Konklávé című film nézője már a megtekintés előtt joggal remélheti, hogy valami különlegesben lesz része, elégedetten mosolyoghat majd, amikor az utolsó képkockákat látja. A baljós, feszült hangulatú előzetes, a filmes szaklapok olvasóinak értékelései is csak növelték a filmbe vetett bizalmat. De a kétórás játékidő és a nagy remények után csak az elégedetlenség, a csalódottság érzete és némi értetlenség marad.
A vetítésre várva már gyülekeztek a baljós előjelek. Az sem volt jó ómen, hogy milyen reakciókat váltott ki a Konklávé azokból, akik eddig látták a produkciót. Csalódott nézők serege ingerülten csapta bele az üres kólás és pattogatott kukoricás dobozokat a mozi kukáiba. Láthatóan elvesztegetett időnek tartották a film megtekintésével töltött perceket, pedig a Konklávé nem nézhetetlen, sőt egyszeri megtekintésre feltétlenül érdemes alkotás. Sokaknak tanulságos lehet, ahogyan a katolicizmus és a pápaválasztás témaköréhez nyúl.
Hallgatni arany
A film Robert Harris azonos című bestsellere alapján készült. A történet szerint Lawrence bíborost (Ralph Fiennes) bízzák meg a feladattal, hogy vezényelje le a pápaválasztási procedúrát a hőn szeretett pápa váratlan halálát követően. Nem sokkal azután, hogy a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetői szerte a világból összegyűlnek és bezárkóznak a Vatikán termeibe, Lawrence egy összeesküvés kellős közepén találja magát, ahol olyan titokra derít fényt, amit alighanem Bese Gergő is elhallgatna, mivel az az egyházat, a klérus tagjaiba vetett bizalmat alapjaiban rázhatja meg.
Csak két nélkülözhetetlen összetevő hiányzott ahhoz, hogy Edward Berger Oscar-díjas direktor ismét egy különleges és fontos filmet alkosson, hiszen a főszerepet játszó Ralph Fiennes zseniális alakítást nyújt, a filmzene kiváló, az operatőri munka és a látványvilág csillagos ötös, ráadásul még inspirálódni (ha úgy tetszik: lopni) is olyan tökéletes alkotások által sikerült, mint Az ifjú pápa, vagy a Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman által fémjelzett Kétely. De akkor mégis, mi az a két összetevő, ami hiányzik a Konklávéból? Eláruljuk, és anélkül, hogy spoilereznénk.
A zsigerekig ható feszültség, és a valódi meghökkenést kiváltó végső csavar.
A film cselekményét lényegében végig az mozgatja, hogy a pápaságra aktuálisan legesélyesebb bíborosokról rendre kiderül: bűneik, korruptságuk, vagy éppen álszentségük miatt alkalmatlanok arra, hogy elfoglalják Szent Péter trónját. A megfáradtan nyomozó Lawrence dékánnak valahogy mindig sikerül – a nyilvánosságot kizárva – feltárni az igazságot, hogy egyrészt megőrizze az egyház hitelességét, másrészt öntudatlanul is a legtisztább jelöltet jutassa célba.
mindezt csak Azért, hogy meglehetősen világi és egyben spirituális detektívmunkája a film csúcspontján bohózatba fulladjon.
A produkciót végeredményében csak a kiváló színészi játék menti meg a totális bukástól. Káprázatos, ahogyan a meglehetős sematikus karakterekből: a megrendült hitű bíborosból, az ultraliberális papból, a végletekig konzervatív olasz egyházfiból, a korrupt monsignoréból és a lehetséges első fekete pápából kihozzák a maximumot. Nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a produkcióban csak ritkán elevenedik meg a legjobb thrillereket idéző atmoszféra.
Nyomokban feszültséget is tartalmazhat. Ezzel a figyelmeztető szöveggel kéne reklámozniuk a moziknak az alkotást, amely didaktikus tanmese arról, hogy jobb, ha a hívek nem is tudnak meg semmit az Anyaszentegyház titkairól. „
Címlap fotó: © Fotó port.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
