„„Kijevben idegessé váltak, de van némi feszültség Moszkvában is” – fogalmazott egy Kreml-kapcsolatokkal rendelkező diplomata az amerikai elnökválasztás másnapján arra utalva, hogy még az orosz vezetés körében is bizonytalan a megítélése Trump közelgő kormányzásának. A tétovaság némiképp az orosz nyilvánosságban is megmutatkozott, hisz a Kreml szóvivője első körben azt kommunikálta, Putyin nem tervez gratulálni Donald Trump elnökválasztási győzelméhez, ehhez képest a Valdaj Klub múlt heti konferenciáján az orosz elnök mégis megejtett egy szolid gratulációt.
Bár egyes politikai szereplők – többek között a magyar kormányfő is – azt prognosztizálják, hogy Trump záros határidőn belül véget vet a háborúnak Ukrajnában, Európában pedig eljő a második pax romana korszaka, az oroszok óvatossága is arra int, hogy nem árt vigyázni az efféle próféciákkal. Trumpról ugyanis sok mindent el lehet mondani, csak épp azt nem, hogy kiszámítható lenne: lehetséges, hogy tartja magát a korábbi vállalásához, de arra is van esély, hogy végül szembemegy korábbi ígéreteivel.
Trump, a kiszámíthatatlan
Az egyik legnagyobb elrettentés – különösen egy szuperhatalom esetében – a kiszámíthatatlanság, Trump pedig már első elnöki ciklusa alatt több ízben megvillantotta e kétes értékű jellemvonását. Kezdeti kormányzásának fontos retorikai eleme volt a be nem avatkozás politikája, melynek szellemében többször is sürgette a közel-keleti konfliktusokból történő kivonulást, végül azonban 2017-ben és 2018-ban is katonai csapásokat rendelt el Szíriában. Emlékezetes az észak-koreai rezsimmel kapcsolatos pálfordulása is: Trump kezdetben offenzív hangnemben fenyegetőzött, később azonban többször is kedélyes csúcstalálkozókat tartott Kim Dzsongunnal.
A kiszámíthatatlanság még békeidőkben is kockázati tényező, háborús helyzetben ez hatványozottan igaz, az efféle attitűd ugyanis akadályozza a hosszú távú tervezést és az együttműködést
– Trump közelgő elnöksége tehát Kijev szempontjából nem sok jóval kecsegtet. A kiszámíthatatlan viselkedésmódot ugyanakkor Moszkvában se díjazzák, Putyin nem véletlenül korteskedett korábban a demokrata elnök mellett, „kiszámíthatóbb, régi vágású politikusként” jellemezve Bident. Noha egyesek trollkodásnak, illetve „KGB-s trükknek” minősítették az orosz elnök kijelentéseit, Putyin valóban inkább a biztonsági játékosok közé tartozik, a labilis személyeket, a meglepetésszerű helyzeteket igyekszik elkerülni.
Bár a kiszámíthatatlanságot többnyire negatív tulajdonságként értékelik, ez akár stratégiai előnybe is átfordulhat, ugyanis a hirtelen katonai vagy diplomáciai lépéseket az ellenfelek nem tudják előre jelezni, így nem tudnak felkészülni a megfelelő válaszlépésekre sem. Tulajdonképpen az „őrült ember” stratégiája (Madman Theory) ez, amit más amerikai elnökök, többek között Richard Nixon is előszeretettel alkalmazott az Egyesült Államok ellenségeivel szemben. Persze az efféle magatartás nemcsak az ellenfelek, hanem a partnerek körében is félelmet kelthet, melynek szemléletes példája volt az, hogy első elnöksége idején Trump olykor még az Egyesült Államok szövetségeseit is sakkban tartotta esztelen politikai lépések kilátásba helyezésével.
Hatalmas üzlet a háború
Az ukrajnai háború jövője kapcsán nemcsak Trump kiszámíthatatlansága jelent bizonytalansági tényezőt, hanem azon felismerések és gazdasági racionalitások is, melyekkel az Egyesült Államok vezetőjeként kell hamarosan szembesülnie. Noha Trump populista narratívájában a háború finanszírozása, és úgy általában az amerikai külpolitika a belpolitikai érdekekkel „ütközik”, a valóságban Ukrajna támogatása teljes mértékben összhangban van az Egyesült Államok gazdasági és külpolitikai érdekeivel.
A háború ugyanis hatalmas üzlet az Egyesült Államoknak: Ukrajna már 2022-ben a világ harmadik legnagyobb fegyverimportőrévé vált, az amerikaiak fegyverexport-célországai között pedig az ötödik helyre küzdötte fel magát. A Lockheed Martin, a Boeing, a Raytheon, a Northrop Grumman és a General Dynamics – az úgynevezett Big Five – fegyvergyártók a háború kirobbanása óta folyamatosan kapják a milliárd dolláros megrendeléseket rakétákra, drónokra, légvédelmi rendszerekre és egyéb katonai felszerelésekre, ami rendkívüli mértékben fellendíti az amerikai hadiipart, így közvetve az amerikai gazdaságot is.
Az Egyesült Államok – amellett, hogy Ukrajna legnagyobb pénzügyi támogatója – voltaképp az ukrajnai háború egyik legnagyobb haszonélvezője is,
ezt az idilli állapotot pedig lobbisták, agytrösztök, fegyvergyártók és kereskedők szövevényes hálózata igyekszik minél tovább fenntartani. Igaz ugyan, hogy Washington ilyen-olyan formában már 100 milliárd dollárt költött az ukrajnai háborúra, ez azonban aprópénz a teljes amerikai költségvetéshez képest. Amennyiben figyelembe vesszük azt, hogy az amerikai védelmi ipar mekkorát profitál a konfliktushoz kapcsolódó fegyvereladásokból, ez az összeg még inkább elenyészőnek tűnik.
Az ukrajnai háború ráadásul nemcsak óriási üzlet, de kiváló tesztelési terep is a fegyverek számára, többek között a HIMARS rakétavetők vagy a Javelin páncéltörő rakéták is valós harci körülmények között demonstrálhatták hatékonyságukat. Mindez nemcsak a gyártók számára jelent értékes tapasztalatokat, árgus szemekkel figyelnek a potenciális ügyfelek is, akik vásárlás előtt éles bevetésen is szeretik felmérni a fegyverek képességeit. A háborúnak tehát nemcsak gazdasági, hanem stratégiai hozadéka is van: olajozza az amerikai fegyverexportot, ami segít fenntartani az Egyesült Államok befolyását a világban.
A békekötés ígérete csak politikai retorika volt?
A háborút Washingtonban tulajdonképpen kiváló befektetésnek tekintik, mivel viszonylag alacsony költségek mellett gyengíthetik, vagy legalábbis sakkban tarthatják a revizionista nagyhatalmakat – mindezt anélkül, hogy magának az Egyesült Államoknak közvetlenül kellene háborúba bonyolódnia. Ez a megközelítés is része az amerikai nagystratégiának (US Grand Strategy), ami egy politikai ciklusokon átívelő nagy terv arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok milyen eszközökkel és stratégiákkal őrizze meg globális hegemóniáját.
Az amerikai nagystratégia nincs konkretizálva egyetlen dokumentumban, az sokkal inkább egy átfogó politikai irányvonal, amit különböző intézmények és döntéshozók alakítanak, figyelembe véve az aktuális eseményeket és hosszú távú célokat. Ugyanakkor elmondható, hogy alakítható jellege ellenére e nagystratégia meglehetősen determinált is, melyhez a mindenkori politikai vezetés általában igazodni kényszerül. Trump hiába rendelkezik tehát forradalmi elképzelésekkel, számos ponton alkalmazkodnia kell majd az amerikai nagystratégiához, melynek egyelőre integráns része az ukrajnai háború is.
Bár a „békepárti” politikusok bizakodók Trump elnökségével kapcsolatban, a realitás az, hogy még a legnagyobb igyekezet mellett is hosszú hónapokba fog telni, mire létrejöhet valamiféle megállapodás a felek között. Trumpnak elnökként újra kell majd alkotnia a kapcsolatokat mind Ukrajnával, mind Oroszországgal, illetve meg kell találnia azt a közvetítői pozíciót, amely mindkét fél számára elfogadható. Egy ilyen volumenű háborúból már csak a számtalan amerikai érdek összefonódása miatt sem volna lehetséges egyik napról a másikra kitáncolni, arról nem is beszélve, hogy Ukrajna és Oroszország között olyan mély bizalmi válság van, hogy ahhoz még az Egyesült Államok elnöke is gyenge szereplő, hogy egyedül rákényszerítse a feleket a kompromisszumra.
Sokan csak Trump beiktatása után fognak szembesülni azzal, hogy a gyors békekötés ígérete politikai retorika volt, valós eredményekkel kecsegtető tárgyalásokat csak a konfliktus dinamikájának alapos megváltozása után lehet majd kezdeményezni. Kérdés, hogy Trump részéről lesz-e erre egyáltalán komoly szándék elnökként is, hiszen a kampányban nemcsak a háború gyors lezárására tett ígéretet, hanem a gazdaság fellendítésére is, ami erős védelmi ipar és erőteljes fegyverexport nélkül aligha lesz elképzelhető. Trump győzelme tehát nem jelent garanciát arra vonatkozóan, hogy az ukrajnai háború a békepárti politikusok vágyai szerint alakul. Noha Trump jó ideje politikusi szerepet visz, a lelke mélyén azért mégiscsak egy dörzsölt üzletember maradt, akinél a gazdasági érdekek bármilyen korábbi ígéretet felülírhatnak. A szerző politikai tanácsadó.”
Címlap fotó: Egy résztvevő megvizsgál egy fegyvert az Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon 2024. június 21-én Franciaországban. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
