A háború súlyos következménye a poszttraumás stresszbetegség (PTSD)
„A háború a lelkekben is maradandó sebeket ejt
A teljes körű háború kezdetén az egészségügyi minisztérium azt jósolta, hogy körülbelül 15 millió ukrajnai lakosnak lesz szüksége pszichológiai támogatásra az átélt élmények miatt. 3-4 millióan közülük orvosi kezelésre fognak szorulni. A Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Intézete szakértőinek becslése szerint a lakosság 40-50%-ának lesz szüksége pszichológiai támogatásra. Bizonyos kategóriák körében – katonák és veteránok – ez a szám 1,8 millió lesz. Az idősek körében 7 millió, a gyermekek és tinédzserek között, mintegy 4 millióan szorulnak majd mentális támogatásra.
Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint tavaly mintegy 135 ezer beteg (közte 72 000 nő és több mint 18 000 gyermek) fordult családorvoshoz mentális egészségügyi panasszal. Az idei év első hét hónapjában közel 277 ezer páciens, közte 42 500 gyermek kapott orvosi segítséget. Az ukrajnaiak többsége szorongás, idegesség és feszültség érzésére, valamint alvászavarokra panaszkodott. Ez is alátámasztja, hogy a háború lelkileg is kizsigerli az embereket.
A háború másik súlyos következménye a poszttraumás stresszbetegség (PTSD). Ez a traumatikus eseményt átélő vagy azt szemtanúként megélő emberek mintegy 20 százalékánál alakul ki. Általában körülbelül hat hónappal később kezd jelentkezni. Az ebben szenvedők száma a szaktárca adatai szerint megnőtt. Tény, hogy a katonák mentális egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a lakosság többi részéé. Milyen jelenségekkel kell megküzdeniük a katonáknak, s milyen segítséget kapnak, kérdeztük többek között Almási Tetyanától, a beregszászi székhelyű megyei pszichiátria intézet igazgatóhelyettesét.
– Önállóan vagy beutalóval jelentkeznek az intézetbe a katonák? Mit mutatnak a tapasztalatok, az elmúlt ezer nap során milyen mértékben nőtt a pácienseik száma?
– A nálunk kezelt páciensek számát biztonsági okokból nem árulhatom el. Intézményünk jelenleg az egyetlen a megyében, amely pszichiátriai segítséget nyújt a katonáknak. A segítségnyújtás úgy van megszervezve, hogy amennyiben egy katonának pszichés panasza van, a frontorvoshoz kell fordulnia. Amennyiben az úgy ítéli meg, hogy pszichiátriai segítségre szorul, az egysége parancsnoka aláírja a kezeléséről szóló beutalót az adott pszichiátriai segítséget nyújtó intézménybe. A demobilizált harcosok az általános ellátásra vonatkozó szabályok szerint kaphatnak segítséget. A szabadságon lévő katonákat pedig a toborzóközpont vagy más, de mindenképpen katonai hivatal kell hogy beutalja hozzánk. Önállóan nem jelentkezhet fekvőbeteg ellátásra.
– Mi történik a megrokkant katonákkal, akik elveszítik valamely végtagjukat és emiatt szorulnak mentális támogatásra?
– Nekik elsősorban pszichológus támogatására van szükségük. Az igazat megvallva, pillanatnyilag nem tudom megmondani, hány pszichológus van megyénkben. Végzettségük szerint elsősorban olyan pszichológusok foglalkoznak a harcosokkal, akik többek között a szomatikus tüneteket kezelő egészségügyi intézményekben is dolgoznak a társadalmi vagy veterán szervezeteken keresztül. Úgy vélem, a katonák nagyobb hányadának pont pszichológusra van szüksége. A klasszikus pszichiátriai kezelés azoknak ajánlott, akik súlyos neurológiai tünetekkel küzdenek. Részt vesznek egy terápián, majd otthon is tovább szedik a felírt gyógyszereiket, de eközben már pszichológus kíséri figyelemmel őket.
– Évtizedek óta nem volt szükség hadi pszichológusokra, pszichiáterekre. Mennyire felkészült a szakma a haza védőinek ellátására?
–Az egészségügyi tárca és a Nemzeti Közegészségügyi Szolgálat jövőre mentális egészségügyi központokat tervez létrehozni minden klaszter, általános és klaszterfeletti, tehát járási, általános és egyes megyei kórház területén. Ezek rendelkeznek majd pszichológussal, pszichoterapeutával, mobil pszichiátriai csapattal, s azzal a céllal jönnek létre, hogy minden rászoruló számára elérhetővé tegyék az ilyen jellegű segítségnyújtást. Hogy lesz-e elegendő szakember? Nos, ha a közegészségügyi szolgálat létrehoz egy pszichológiai segítségnyújtásra jogosító csomagot a kórházak számára, amelyet államilag finanszírozni fog, az egészségügyi intézmények vezetői érdekeltek lesznek abban, hogy ilyen szolgáltatást nyújtsanak és ilyen szakembereket foglalkoztassanak.
–Valós segítséget tud nyújtani egy olyan szakember, aki nem élte át ugyanazt, amit a katona?
– Természetesen. Folyamatosan zajlik a szakemberek felkészítése, továbbképzése. Megjegyzendő, ahhoz, hogy valaki segíteni tudjon egy frontharcosnak, nem feltétlenül kell neki is megjárnia a háborút. A mentális segítségnyújtásnak vannak módszerei, egységes algoritmusai, amelyek bizonyítottan javítanak a páciens állapotán. Aki ezeket elsajátítja, képes a segítségnyújtásra. Az egyik pszichológiai módszer, az „egyenlő az egyenlővel”, amelyet ugyancsak alkalmaznak a katonák kezelésében, valóban veterán katonák bevetését alkalmazza, akik tisztában vannak vele, mit él át a páciens és saját példájukkal tudják segíteni a problémái leküzdésében. Saját gyógyulásukkal demonstrálják az elkeseredett, kétségbeesett páciensnek, hogy helyzete nem reménytelen, minden állapotból fel lehet gyógyulni.
– Milyen neurotikus tünetek a legjellemzőbbek a poszt-traumás stresszben szenvedő katonáknál?
– Ezek olyan állandósult neurológiai rendellenességek – alvászavar, fokozott ingerlékenység, impulzivitás, kontrollálatlan viselkedés, agresszió, rémálmok –, amelyek mindenkinél jelentkeznek, akik valaha súlyos krízishelyzetbe kerültek. Amennyiben hosszan tartanak és az illető nem fordul velük orvoshoz, azok állandósulnak és berögzülnek. Például, ha valaki mondjuk halálos kimenetelű balesetet okoz, még jó ideig újra és újra maga előtt látja a jelenetet és bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy nyugodtan reagáljon erre a helyzetre. Ha egy stresszhelyzet – például az életünkért való aggódás, a bajtársak folyamatos elvesztése, a szemben álló fél életének kioltása – hónapokig, évekig tart, nyilvánvaló, hogy a szervezet rá adott reakciója is élesebb és jobban kihat az idegrendszerre. Persze ez az adott ember pszichotípusától, a stresszel való megküzdés képességének mértékétől stb. is függ. Ez nagyon individuális. Nem mindenki szenved PTSD-ben, aki megjárta a háborút. De a pszichológus igénybevételét mindenkinek ajánlom.
– Gondolom az is egyéni, kinek mennyi időre van szüksége a tünetek leküzdésére.
– Természetesen. Addig kell folytatni a kezelést, amíg a trauma okozta tünetek nem minimalizálódnak annyira, hogy az illető képes legyen adaptálódni a hétköznapokhoz, a családjához, a teljes értékű élethez.
– Mi lesz, amikor a háború befejezése után több százezer lelkileg kiégett katona hazatér?
– Remélhetőleg mihamarabb megtörténik a szakemberek felkészítése, mert tény, hogy nagy szükség lesz rájuk. Jó lenne, ha a társadalom is változtatna a hozzájuk való viszonyulásán és megértéssel, emberséggel, empátiával, nem pedig agresszióval, ellenérzéssel fordulna feléjük. Ez egy kölcsönös, kétoldalú folyamat. Sajnos az emberek elfáradtak mentálisan, mindenki türelmetlenebb, idegesebb, ezért meg kell próbálnunk nem csak a katonákkal, hanem egymással szemben is nagyobb jóindulattal lenni.
A védelmi minisztérium szerint (is) kevés a szakember
Az ukrán védelmi minisztérium mentálhigiénés felmérése kimutatta, hogy a katonai személyi állomány mentális egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a lakosság többi részéé.
A szorongásos zavarok kétszer olyan gyakoriak a katonák körében, mint a lakosság többi részénél.
A súlyos depressziós zavar sokkal gyakoribb a katonák körében, mint a lakosság többi részénél (4,8%, szemben a 3,63%-kal).
A kábítószerrel való visszaélés gyakoribb a katonák körében, az alkohollal való visszaélés 2,3-szor gyakoribb a katonák körében.
A férfi katonák hajlamosabbak a kábítószerrel való visszaélésre (beleértve az alkoholt is), mint a katonanők.
A katonanők hajlamosabbak a szorongásos zavarokra, a PTSD-re és a hangulatzavarokra, mint a férfi katonák.
Az aktív harcban részt vevő katonák csaknem hétszer gyakrabban szenvednek PTSD-ben és sokkal nagyobb valószínűséggel élnek vissza szerekkel (beleértve az alkoholt is).
Az ukrán fegyveres erők személyi állományáról készült tanulmány szerint 400-500 katonára jut egy pszichológus. Ezzel szemben például az izraeli hadseregben egy katonai pszichológusra 70-90 főre jut 1 szakember.
Az ellenőrzés tehát számos problémát tárt fel a katonai személyzet pszichológiai támogatásának rendszerében, amelyek különösen a nagyszabású invázió után váltak akuttá. Sajnos a veteránok száma tovább fog nőni, és a védők túlnyomó többségének valamilyen mértékben szüksége lesz pszichológiai támogatásra és rehabilitációra.”
Fotó: KISZó
Eredeti írás: Magyar Tímea
