„Helyi közélet
A túlélők annak köszönhették az életüket, hogy jól döntöttek, hova ülnek. Harminc éve történt a taszári buszbaleset, Somogy egyik legborzalmasabb közúti tragédiája.1994 telén, a 61-es főúton Taszárnál a Dombóvárról Kaposvárra közlekedő autóbuszt letarolta egy fémlemezekkel teli kamion pótkocsija. Tizenketten meghaltak, hatan súlyosan, és nyolcan könnyebben sérültek meg.
– Mintha tegnap történt volna… – idézte fel kérésünkre a tragédiát Pavelka Béla, Hetes jelenlegi polgármestere, aki akkor 25 éves volt, és a mosdósi kórházba tartott a busszal azon a napon. – A hátsó ajtó után kettővel ültem, a jobb oldalon. A vaslemezek ledarálták a buszt. Nekem sajkacsonttörésem és mellkasi zúzódásom keletkezett, de a lelki sebek súlyosabbak voltak. Mellettem ült egy ismeretlen fiatal lány, aki az ölembe repült. Ő nem élte túl…
– Arra lettem figyelmes, hogy valaki reflektorozik szemben, a buszsofőr jobbra kapta a kormányt, és ekkor egy hatalmas nagy fékezés, csikorgás. Utána balra visszatette a buszt. Óriási nagy csattanást hallottam, mint egy bomba, akkora csattanást. Kiröpültem az ablakon, és éreztem, ahogy a fejemből folyik a vér. Elvesztettem az eszméletemet – nyilatkozta a taszári buszbaleset egy másik túlélője még 1994-ben, a karambol után két nappal a Somogyi Hírlapnak. A férfi mindig a buszvezető mögé szokott ülni, ám aznap úgy alakult, hogy átengedte a helyet két idős néninek. Ennek köszönheti az életét.
Voltak, akik túlélték a taszári buszbalesetet
A harminchárom utas közül 21-en élték túl a tragédiát. Egy fiatal férfi Taszárról, egy ejtőernyős tanfolyamról tartott hazafelé. – Az egész olyan villanás-szerű volt – idézte fel. – Beszélgettünk, majd egy nagy rántásra emlékszem, ami kitépte a kezemből a csövet, amibe kapaszkodtam. Következő emlékem az, hogy elvesztem az egyensúlyom, valahol fekszem, és fáj a lábam meg a hátam… Visszanéztem a buszra, és láttam, hogy az egész bal oldala le van darálva. Iszonyú látvány volt…
A szakértők azt állapították meg, hogy a busz lassan, szabályosan ment. A nyergesvontató Ausztriából szállított fémlemezeket. A teherautó pótkocsijáról lezuhanó lemezek döbbenetes módon kettészelték a Kapos Volán járatát.
A nem megfelelően rögzített rakomány a vizsgálatok szerint elmozdulhatott. A fiatal sofőr nem tudta biztonsággal vezetni a teherautót, és a kilengéseket nem volt képes korrigálni. Az egyik enyhe kanyart a teherautó sofőrje túl gyorsan, 85 kilométeres sebességgel vette be, ekkor ütközött az autóbusznak. Túlélte a balesetet, és azonnal őrizetbe vették.
Később a teherautót vezető 22 éves férfit Somogy Megyei Bíróság bűnösnek találta, majd a Legfelsőbb Bíróság 6 év 2 hónapnyi börtönre ítélte. Csak fél éve vezetett ilyen típusú teherautót, gyakorlatlansága miatt több vezetés-technikai hibát is elkövetett. Levágta a balkanyart, de jött a busz…”
Fotó: MW
Eredeti írás: KOVÁCS GÁBOR LÁSZLÓ