„Meglepő, de hasonló gondjaik vannak a vállalkozóknak és a színháznak, ilyen például a filippínó vendégmunkások megjelenése. Nézzünk közösen a kulisszák mögé – ezzel a mottóval közös évadzárót tartott a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete és a Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalonja, ahol a kaposvári színház igazgatója beszélt a helyzetükről.
A színházról szólt az évbúcsúztató, mert hagyományosan év végén tartja közös rendezvényét a szalon és az egyesület, most az alexandrapusztai vadászház volt a találkozó helyszíne. A Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete az idén lett 20 éves, ebben az évben ismeretterjesztő előadásokat, jótékonysági akciókat szerveztek.
A vállalkozásokat nemcsak a saját ügyeik érdeklik, mondta Rideg Gábor egyesületi elnök, aki ezért kérte azt, hogy most a kultúráról essen szó, hiszen a barcsi és könyékbeli vállalkozók rendszeresen járnak közösen színházi előadásokra Kaposvárra és Pécsre.
A színház a pillanat művészete
A Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. maga is vállalkozás, ugyanakkor fontos és izgalmas szereplője a kulturális életnek, mondta a színház menedzser-igazgatója, aki azt is megemlítette, hogy ellenálltak az online világ csábításának, mert a színház a pillanat művészete, és a közönség kíváncsi a csodára, ami a színpadon történik.
Nézzzük a számokat
Ha a számokat nézzük, 1,5 milliárd forint az éves költségetésük, ebből 400 millió forint a saját bevételük. A 28 társulati tag és a 200 fős munkatársi közösség évi 370-400 előadást tart, és a megye lakosságának 65 százalékát elérik vagy a teátrummal, vagy az art mozival, vagy a fesztiválokkal, mert közművelődési feladatokat is ellátnak. Nem titok, hogy a Dorottya-ház üzemeltetését is átveszik.
Vállalkozói szalon
– Ugyanolyan kihívásokkal nézünk szembe, mint a vállalkozók – sorolta Fülöp Péter. – Ilyen a munkaerő fluktuációja, mert nehéz fodrászt vagy varrónőt találni, de még könyvelőt és portást is. A díszlet-és jelmeztervezés szerencséje, hogy kreatív szakma, ahová belép majd a mesterséges intelligencia. Mi is gondolkodtunk abban, hogy felvegyünk filippínó díszletező munkást vagy takarítót, de összességében drágább lett volna az alkalmazásuk.
– Botorság lenne azt hinni, hogy a színház nem változik – mondta Mészáros Tibor, Jászai Mari-díjas színész-rendező, a kaposvári színház művészeti vezetője. – Kell haladni a korral, de a tradíció ápolása is a felelősségünk. A színház nem működik a közönség nélkül, mert egyfajta párbeszéd az, ami vonzóvá teszi a színházat.
Népszínházi elven működnek
A vidéki színház feladata, hogy sikeres és változatos műsorpolitikával szólítsa meg az embereket, tette hozzá. Ezért működik a Csiky népszínházi elven, amelybe a klasszikus és kosztümös darabok is beletartoznak. A színház egyébként karácsonyi gálaműsort ad, ahol lehetőséget biztosítanak a rászorulóknak. Egy másik akcióban két székre lehetett licitálni, amiket színpadi takarásba tettek, és a szerencsés nézők onnan kísérhették végig az előadást. A barcsi vállalkozókat is meghívták színházbejárásra.
A rendezvényen Pauska Zsolt főszerkesztő a médiában bekövetkező változásokról beszélt, Lengyel János korábbi főszerkesztő társaságában. A vállalkozók az esten a barcsi-csokonyavisontai Hunyor pálinkafőzde, illetve a szajki Hárs családi biopincészet borait kóstolhatják.”
Fotó: Lang Róbert
Eredeti írás: KOVÁCS GÁBOR LÁSZLÓ