„Sokan várják
Bár a szekszárdi KFC üzlete teljesen elkészült, és a nyitásra már minden készen állt, egyre valószínűbb, hogy mégsem decemberben nyílik meg. Több, egymástól független forrásunk is azt mondta, úgy tudja, a gyorsétterem üzemeltetője nem rendelkezik egy, a működéshez szükséges engedéllyel. A cég kommuniós ügynöksége eddig nem válaszolt kérdéseinkre, így a szekszárdi KFC nyitásának időpontja egyelőre bizonytalan.
Nemrég még úgy tűnt, hogy minden készen áll a szekszárdi KFC decemberi megnyitására, egyre több jel utal arra, hogy a gyorsétteremlánc szekszárdi egysége nem fog idén kinyitni. Az épület már teljesen elkészült, a parkolókat is felfestették és a belső tér is készen áll a vendégek fogadására. Sőt, még az akciókat hirdető LED-lámpák is üzemelnek. Mégis, a nyitás körüli optimizmus most némileg háttérbe szorulni látszik.
Sokan beszélnek a szekszárdi KFC nyitásáról
Több, egymástól független forrásunk is arról beszélt, úgy tudják, hogy a szekszárdi KFC üzemeltetője még nem rendelkezik egy, a működéshez szükséges, hivatalos engedéllyel. Eddig a városban mindössze annyit lehetett tudni, hogy az étterem várhatóan december közepén nyitja meg kapuit, egyes források december 15-ét, míg mások december 17-ét tartják lehetséges dátumnak. Azonban a szükséges engedélyek hiánya egyértelműen megakadályozhatja a várva várt nyitást.
A helyszínen tett látogatásunk során már akkor feltűnt, hogy bár az építkezés befejeződött, a környéken forgalomterelő rácsok találhatóak, amelyek arra utalnak, hogy a kivitelezés egyes részei még nem fejeződtek be teljesen. Az épület előtt néhány munkavállaló is dolgozott, de az ajtókat nem nyitották meg, és hivatalos tájékoztatást sem kaptunk.
Mivel a városban többen is beszélnek arról, hogy a decemberi nyitás valószínűleg elmarad, a KFC kommunikációs ügynökségét is megkerestük, hogy választ kapjunk a pontos nyitás időpontjára és a hiányzó engedélyek ügyére vonatkozóan. Azonban egyelőre nem érkezett válasz a kérdéseinkre.
Amint többet megtudunk a nyitással kapcsolatban, természetesen beszámolunk róla. Addig pedig marad a kérdés: vajon idén megnyitja kapuit a szekszárdi KFC, vagy csak jövőre kóstolhatják meg a helyiek a híres csirkés menüket?”
Fotó: Makovics Kornel
Eredeti írás: BENCZE PÉTER