„Nem feledik a művészt
Magángyűjtők által kölcsönadott képekből nyílik december 18-án Vágner Andor kiállítása Varsádon. A művész 150 éve ebben a Tolna vármegyei faluban született. Nem a festményeiből élt meg; táblabíró volt.
Köztiszteletnek örvendő műgyűjtő és művészetpártoló Rühl Gizella. Tolnán él, elsősorban Tolna vármegyei képzőművészekre specializálódott, ismeri az életüket, az alkotásaikat. A kortársakét is, és az egykor e tájon munkálkodókét is. Most a 150 éve született Vágner Andor emlékkiállítására készül. A művész Varsádon látta meg a napvilágot, ott nyílik a tárlata, az idősek klubjában, december 18-án.
– Jelentős alkotó, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tagja volt, Szabó Dezsővel együtt – mondja Rühl Gizella. – Közeli barátok voltak, fővárosi kiállításokra mindkettőjüktől beválogattak képeket. Egy érdekesség: mindketten megfestették, igaz, hogy több év különbséggel, Komlósi Margit szekszárdi tanítónőt.
A varsádi rendezvényen, magángyűjteményekből származó, mintegy 25 alkotás lesz látható. Hosszú szünet után. Ugyanis Vágner Andornak utoljára 1956-ban volt kiállítása (1954-ben bekövetkezett halála után két évvel) Szekszárdon, a megyei múzeumban. Polgári foglalkozását tekintve táblabíró volt a megyeszékhelyen, nyugdíjazásáig. Élete végén Mözsön élt, és ott hunyt el.
– Nagyon megérdemli, hogy ne felejtsük el! – hangsúlyozza a varsádi tárlat ötletgazdája. – Akik itt éltek és alkottak, nekünk, azokat itt kell megbecsülnünk. Az anyag Varsádról Szekszárdra kerül, és januárban ott is láthatja majd a közönség.”
Fotó: Szerző
Eredeti írás: WESSELY GÁBOR