„A 2021-től lépcsőzetesen visszavezetett 13. havi nyugdíj minden év februárjában érkezik, összege pedig jelenleg a rendes nyugdíj összegével egyezik meg. Tehát technikailag februárban duplán érkezik a nyugdíj – már emelt összegben a decemberi nyugdíjhoz képest. Fontos azonban, hogy 13. havi nyugdíjra, ahogy az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok jogosultak, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíjba vonultak.
Aki 2025. január 1-jén vagy később vonul nyugdíjba, az nem számíthat sem emelt összegre – nemcsak év elején, hanem rendkívüli emelés esetén sem – sem 13. havi utalásra. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint, a 13. havi nyugdíjra az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesült.
A 13. havi nyugdíj összegét februárban folyósítják
A nyugdíjtörvény szerint a tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a tárgyév január hónapjára a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíj összegével.
Összefoglalva a nyugdíjtörvényben foglaltakat, annak jár a 13. havi nyugdíj – melyet februárban folyósítanak –, aki a megelőző évben már nyugdíjba vonult, és még mindig jogosult a nyugdíjra januárban. Tehát annak, aki akár január 1-től vonul nyugdíjba, arra az évre nem jár neki a 13. havi nyugdíj, és egyébként az év eleji és évközi nyugdíjemelések sem.
Ez azért is nagyon fontos kérdés, mert a nyugdíjszakértők többnyire azt szokták javasolni, hogy megéri megvárni a következő évet a nyugdíjba vonulással, mert a valorizációs szorzó emelése többet számíthat hosszú távon, mint a plusz egy 13. havi nyugdíj és az az évi emelések.
A nyugdíjemelés mértéke ugyanis az inflációtól függ, a tárgyévi valorizációs szorzók növekedése viszont a megelőző év kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagkeresete nominális növekedésével egyezik meg. A bérnövekedés pedig jellemzően magasabb, mint az infláció mértéke. Olyan esetben, ha emiatt valaki kivárja a következő évet a nyugdíjazással, akkor viszont nem számíthat sem emelésre, sem 13. havira, erre fel kell készülni.
Februárban plusz egy teljes havi nyugdíj érkezik
Mivel a 13. havi nyugdíj megegyezik az adott évben januárban kifizetett nyugdíjjal, ezért nincs szükség bonyolult számításra ahhoz, hogy megtudjuk, mekkora lesz ez az összeg. Egyszerűen annyi fog történni, hogy februárban plusz egy teljes havi nyugdíj érkezik majd a megszokott módon (postán vagy átutalással). A pontos összeg attól függ, kinek mekkora lesz a nyugdíja 2025 januárjában.
Megkérdeztük a Tolna vármegyei nyugdíjasokat, hogy mit kezdenek a plusz pénzzel – mindenkinél meglesz a helye.”
Videó az eredeti cikk alatt.
Fotó: MW; Shutterstock/illusztráció
Eredeti írás: