„Problémás lakók miatt intézkedett Barkóczi
A pécsi Móricz Zsigmond térre nemrég költözött, az együttélés alapvető szabályait be nem tartó lakók miatt volt kénytelen intézkedni Ispitaalja önkormányzati képviselője. Barkóczi Csaba egyúttal leszögezte: Ispitaalja nem a pécsi Harlem.
A közelmúltban érdekes bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán a júniusi helyhatósági választásokon a pécsi polgári szövetség színeiben Ispitaalja városrészben egyéni mandátumot nyert önkormányzati képviselő, aki arról biztosította a Móricz Zsigmond tér lakóit, hogy nincsenek egyedül.
„Innen is üzenem a renitens szomszédoknak, hogy mindenkinek be kell tartania a közösségi együttélés alapvető szabályait” – fogalmazott Barkóczi Csaba a Facebook-oldalán miután egyidejűleg több megkeresést is kapott a Móricz Zsigmond tér déli szakaszán lévő társasházakból arról, hogy az egyik ingatlan lakói – akik néhány hónapja költöztek a térre – folyamatosan megszegik a közösségi együttélés normáit.
Ispitaalja önkormányzati képviselője beszámolt arról, hogy az inkriminált lakók nappal és éjszakánként is rendszeres hangzavart okoznak és konfliktust generálnak egymással, illetve ennek elviselhetetlensége nyomán a lakóközösség több másik tagjával.
Ezért – folytatta Barkóczi Csaba – levélben fordulta Garamvári Gábor rendőrezredeshez, Pécs új rendőrkapitányához, valamint Schranz Richárd parancsnokhoz, a Pécsi Közterület Felügyelet vezetőjéhez, annak érdekében, hogy kezeljék kiemelten a Móricz Zsigmond térről érkező bejelentéseket. Emellett a lakóktól hozzá érkezett panaszok miatt köztisztasági vizsgálatot is kért Pécs jegyzőjétől a szóban forgó társasház vonatkozásában és a pécsi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat felé is jelezést küldött.
Barkóczi Csaba lapunk érdeklődésére elmondta, hogy korábbi intézkedéseinek, jelzéseinek meglett az eredménye és azoknak köszönhetően immár konszolidálódott a helyzet, amit a többi között a közösségi oldalára e problémával foglalkozó bejegyzései alá írtak a lakók kommentben.
A képviselő úgy fogalmazott: Ispitaalja nem a pécsi Harlem, itt nem volt és nem is lesz gettó. Nem fordítunk hátat a problémáknak gyávaságból és nem tűrjük senkinek a rendbontást a hamis tolerancia jegyében – szögezte le Barkóczi Csaba.
Móricz Zsigmond tér, Ispitaalja
A képviselő visszatérő jelleggel foglalkozik a körzetéhez tartozó Móricz Zsigmond tér problémáival, többször felszólalt a tér parkjában történő visszatérő rongálások ellen. Egyúttal azt is sürgette, hogy a Domus-parknak is nevezett közterületnek új funkciót kellene adni, annak védelmét pedig lehetőség szerint új térfigyelő-kamerákkal lehetne biztosítani. Barkóczi Csaba mindezekről egyeztetést kezdeményezett a környék lakóival, akik élnek is a felajánlott lehetőséggel.
Barkóczi Csaba a napokban arról tájékoztatott, hogy felszámolják a közvilágítás nélküli sötét foltokat városnegyedben. „Senki sem gondolná, hogy a 21. században ilyen még előfordul, de Pécs belső városrészeiben is akadnak még utcák, ahol egyszerűen nincs kiépítve közvilágítás. Ilyen fajta régi adóssága a városnak a Jókai utca és Móricz Zsigmond tér közötti gyalogút megvilágítása”- fogalmazott a képviselő, aki állampolgári megkeresést követően tartott szemlét a helyszínen.”
Fotó: Szendi Péter
Eredeti írás: bama.hu