„Tragédia
Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett annak a svájci állat a története, aki hazánkban pusztult el. A nyomozást most fejezték be a farkas ügyében a szervek, két nyíregyházi férfit gyanúsítottak meg. Baranyában kétszer is történt hasonló eset, az egyik emberéletet követelt.
Ahogy a boon.hu is beszámolt róla, befejezték a nyomozást a hazánkban lelőtt svájci farkas ügyében. Mint írják, az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását annak idején nagyon sokan követték. 2023. április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő svájci farkas – melynek természetvédelmi értéke 250 000 forint – elpusztulhatott.
Sorsának tisztázása érdekében az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján, – mivel feltehető volt, hogy pusztulását emberi beavatkozás okozta – a KR NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya 2023. április 8-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt.
Az adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a védett farkas elpusztításával, tetemének eltüntetésével két nyíregyházi férfi gyanúsítható. A gyanú szerint az 50 és a 49 éves gyanúsított az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágta, majd azt a Hernád folyóba dobta. A nyomozók azt búvárok segítségével találták meg – tájékoztatott a rendőrség.
A nyomozók az egyik férfi elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett. Őt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel, valamint rongálással gyanúsították meg, míg társát természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével. Utóbbi bűncselekmény miatt azért kell mindkettőjüknek felelniük, mert a védett állatot az 50 éves férfi 11 éves fia lőtte le. A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre tette miatt.
A másfél évig tartó nyomozás során a KR NNI Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya valamennyi bizonyítékot beszerezte, hogy a nyomozati iratokat vádképesen adhassa át az ügyet felügyelő Encsi Járási Ügyészségnek.
Baranyában is lőttek már le farkast
2015 októberében, egy átlagos szombat délelőtt megszökött egy európai farkas a felújítás alatt álló pécsi állatkertből. Az állatot megcsípte a villanypásztor, ezen feldühödött, és nemes egyszerűséggel kimászott az új kifutójából.
Ezt követően erdőjárási tilalmat rendelt el a Mecsekerdő Zrt. Áprádtetői Erdészetének igazgatója – ennek ellenére sokan voltak a Mecsekoldalban vasárnap is. Vasárnap délelőtt abbahagyták a kutatást, mivel mindenki úgy tippelte, hogy az állat már messze jár.
Aztán kora este mégis a nyomára bukkantak, a Tubesnél vették észre. Folytatódott a keresés, végül (filmbe illő módon) éppen az állatkert igazgatója, Szatyor Miklós talált rá, és éles lőszerrel kilőtte a farkast.
Szatyor Miklóssal tudósítónk gyakorlatilag fél perccel azután beszélt, hogy az igazgató meghúzta a ravaszt. Szatyor Miklós elmondta, hogy gyorsan kellett döntenie, hogy éles lőszerrel, vagy altatólövedékkel lőjenek. Az állat 60-70 méterre volt tőlük. Altatólövedék hatótávolsága nem éri el ezt a hosszt. Nem kockáztattak, hogy egy sikertelen lövéstől megijedve szem elől tévesszék az állatot. Hozzátette, hogy nagyon sajnálja az esetet.
Megölt egy nagymamát a farkas
Itt érdemes megjegyezni, hogy 1995-ben is kitört egy farkas a pécsi állatkertből. Akkor gyorsabban pont került az ügy végére, ám tragikus eset is történt.
1995. december 29-én ezt írta a Dunántúli Napló: „Este hét óra után néhány perccel egy üldözőcsoport kilőtte a műszaki főiskola környékén a több órán át kószáló, szökött farkast. Az agresszíven viselkedő, egyéves európai farkas december 28-án délelőtt tört ki ketrecéből a Mecseki Kultúrpark állatkertjében, majd elkóborolva négy gyermeket és két felnőttet támadott meg. Egy még ismeretlen idős hölgy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A mentők sérültet vittek el a tévétoronytól, a Dömörkaputól, az állatkert kapuja mellől, egy megmart személyt pedig a helyszínen elláttak. A gyerekeket a Gyermekkórházban ápolják, sérülésük súlyos, életveszélyes.”
Másnap ezt közölte az újság: „A rendőrség azonosította azt a pécsi hölgyet, akit halálra mart a vadállat. Az elhunytat saját halottjának tekint a Pécsi Önkormányzat, amelynek tagjai tegnap felkeresték a Gyermekkórházat, ahol most is három kisgyermeket ápolnak. Ketten közülük súlyosan sérültek, de nincsenek életveszélyben. Plasztikai műtétet is hajtottak végre rajtuk, miután arcuk roncsolódott a harapásoktól és a marástól. Két sérült bejár az intézménybe kezelésre. Valamennyi sérült 10 év alatti.” – „
Fotó:
Eredeti írás: bama.hu