„A Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben jelent meg a magyar vidék fejlesztéséről szóló döntés, amely szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) három városban is átfogó beruházásba kezd.
Kiadta az utasítást az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a magyar vidék fejlesztését célzó beruházásokról. A Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben közölt döntés szerint Baja, Mohács és Salgótarján is az érintett városok között van – szúrta ki a Világgazdaság.
A lap szerint a fejlesztések egy része összefügg, hiszen a bajai és mohácsi fejlesztések a Bácska-projektnek a részei.
Mint írták, Lázár János minisztériuma utasítást adott
- a bajai déli elkerülő út koncepciójának létrehozására,
- a városi sportuszodaprojekt előkészítésére,
- a Petőfi híd felújításának előkészítésére,
- de szerepel a tervekben útfelújítás vagy épp kastélyfelújítás is,
- és az 51-es és 53-as főút között az M9-es gyorsforgalmi út terveinek kidolgozása 2027 végéig.
Az ÉKM január elsejétől gyors autóbuszjáratot is indít Baja és Budapest között.
A mohácsi fejlesztések főként a városban épülő Duna-hídhoz és az ahhoz kapcsolódó úthálózathoz kötődnek, de kitértnek az M60-as Pécs és Szigetvár közötti szakaszának és a nemzetközi határkikötőnek a fejlesztésére is. Mint írták, előkészítik Villány és az M6-os autópálya összeköttetését is.
A Hivatalos Értesítő szerint Salgótarjánban a belvárosi vasútállomás is megújul, továbbá a város tízéves rehabilitációját célzó terv kidolgozására is utasítást adtak ki.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.