„Hszi Csin-ping, Kína elnöke keddi újévi beszédében kijelentette, hogy sem belföldi, sem nemzetközi erők nem állíthatják meg Kína „történelmi” újraegyesítését Tajvannal. A beszéd figyelmeztetésként is értelmezhető azon függetlenségpárti mozgalmak számára, amelyek Peking szerint Tajvanon belül és külföldön is aktívak.
Az elmúlt évben Peking jelentősen fokozta katonai jelenlétét Tajvan közelében. Tajvani tisztviselők szerint a hadihajók és repülőgépek mindennapos érkezése a sziget légterébe és vizeire Kína azon törekvését mutatja, hogy „normalizálja” katonai jelenlétét a régióban – számolt be a Reuters.
Peking hivatalosan saját területének tekinti a demokratikusan irányított Tajvant. Tajvan kormánya azonban határozottan elutasítja ezt az álláspontot, hangsúlyozva, hogy csak a tajvani nép jogosult dönteni a sziget jövőjéről. „Pekingnek tiszteletben kell tartania a tajvani nép választását” – állítja Tajvan vezetése.
„Egy család vagyunk”
Hszi a CCTV állami televízió által közvetített újévi üzenetében úgy fogalmazott: „A Tajvani-szoros mindkét oldalán élő emberek egy családot alkotnak. Senki sem szakíthatja meg családi kötelékeinket, és senki sem állíthatja meg a nemzeti újraegyesítés történelmi folyamatát.”
Ez a kijelentés megerősítette a tavalyi újévi üzenetét, amelyben Hszi Csin-ping azt mondta, hogy Kína és Tajvan „újraegyesítése elkerülhetetlen”, és hogy mindkét oldalnak „közös céltudatossággal kell osztoznia a kínai nemzet megújulásának dicsőségében”.
2024-ben a Tajvani-szorosban fennálló feszültség nem csökkent. Decemberben Kína jelentős haditengerészeti erődemonstrációt tartott Tajvan körül, valamint a Kelet- és Dél-kínai-tengeren, emellett pedig többször is hadgyakorlatokat tartottak Tajvan körül. Az Egyesült Államok Tajvannal kapcsolatos katonai támogatása ráadásul tovább élezte a feszültséget Washington és Peking között.”
Címlap fotó: © Fotó Pool / Getty Images Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.