„A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen kiütéses, 6–1-es győzelmet aratott Chris Dobey ellen a 2025-ös PDC-dartsvilágbajnokság első elődöntőjében, majd hasonlóan izgalommentesen alakult a másik összecsapás: a 17 éves zseni, Luke Littler is 6–1-re verte Stephen Buntingot késő este, így biztossá vált, hogy a 35 éves holland pályafutása során hetedjére, a fiatal angol pedig másodjára játszhat döntőt a londoni Alexandra Palace-ban péntek este.
Az első elődöntőt a háromszoros világbajnok Michael van Gerwen, valamint Chris Dobey vívta. Előbbi a vb alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtó Callan Rydzt búcsúztatta 5–3-mal a negyeddöntőben, utóbbi pedig a 2021-es győztest, a közönségkedvenc Gerwyn Price-t verte meg hasonló arányban némi meglepetésre.
Nem tétovázott sokat van Gerwen, az első három nyilával 180-at dobott, amire Dobey a harmadik legben tudott válaszolni – addigra viszont kétleges előnye volt a hollandnak. Végül a holland 1–3-ra, könnyedén húzta be az első szettet, ezzel elvéve ellenfele kezdését. A második játszmában Dobey 2–2-re felzárkózott, döntő leg következett. Van Gerwen nem dobta a tömeget, minden esélyt megadott ellenfelének ahhoz, hogy szépítsen: Dobey egy dupla 20-as szektorral kiszállhatott volna, de mindhárom nyilát elhibázta, a holland viszont nem rontotta el a 74-et, így 0–2-es fórral vonulhatott pihenőre. Hiába volt az angol jóval magasabb átlagon, gyenge kiszállózása nehéz helyzetbe hozta.”
Címlap fotó: © Fotó James Fearn / Getty Images Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.