„Létezik egy olyan előírás, ami már több mint tíz éve a KRESZ része, mégis sok autós nem tartja be: ez az úgynevezett biztonsági folyosó kialakítása a gyorsforgalmi utakon. A szakértő szerint viszont bárki is siet a bajba jutottak segítségére, minél később érkeznek meg az adott helyre az illetékesek, annál később lehet megnyitni az utat, illetve annál tovább tarthat egy-egy torlódás. A KRESZ egyérleműen fogalmaz a kérdésben.
Adj utat a segítségnek! címmel közös közlekedésbiztonsági kampányt indított a Magyar Közút, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium, melynek keretében országszerte kétszáz molinót helyeztek ki az utak mentén azzal a céllal, hogy felhívják az autósok figyelmét arra a KRESZ szabályra, hogy engedjék el az utakon a közútkezelő munkatársait.
A KRESZ-ben ugyanis már több mint tíz éve létezik egy olyan szabály, ami megköveteli az úgynevezett biztonsági folyosó kialakítását a gyorsforgalmi utakon, sok autós mégsem tartja be, illetve nem igazán épült még be a mindennapokba.
A Magyar Közút kommunikációs vezetője az InfoRádióban elmondta: ha egy gyorsforgalmi vagy osztott pályás úton torlódás, baleset alakul ki, akkor a belső sávban haladóknak minél inkább balra, a külső sávban haladóknak pedig minél inkább jobbra kell lehúzódniuk.
Ezzel egy teljesen új középső sáv nyílik meg a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek, katasztrófavédőknek vagy éppen a közútkezelőknek – ez a már említett biztonsági folyosó. Pécsi Norbert egyébként hozzátette: problémát jelent az is, hogy a közútkezelők sokszor nem kapják meg azt a támogatást, mint a mentők, a tűzoltók vagy a rendőrök.
KRESZ szabály, ha késik a segítség
A szakértő szerint viszont bárki is siet a bajba jutottak segítségére, minél később érkeznek meg az adott helyre az illetékesek, annál később lehet megnyitni az utat, illetve annál tovább tarthat egy-egy torlódás. Az országos gyorsforgalmi hálózaton, beleértve a koncessziós társaságok által kezelt utakat is, 200 molinót helyeztek ki, amelyek a biztonsági folyosó kialakítását segítik vizuális elemekkel.
Óriásplakátok a 67-es főúton!
Kettő óriásplakáttal találkozhat az, aki a 67-es főúton, Kaposfüred térségében közlekedik, írta 2018-ban a Sonline.hu. A Magyar Közút helyezte ki a molinókat, melyeken a „Biztonságunk az Ön kezében van!” felirat olvasható. Az országos kampány célja, hogy felhívják az autósok figyelmét, mekkora sebességgel közlekedjenek olyan helyeken, ahol a közút emberei dolgoznak.
– Nagyon jó ötlenek tartom ezt – mondta egy arra közlekedő autó sofőrje, Horváth Imre. – Én igyekszem mindig betartani a közlekedési szabályokat. Ha dolgoznak az út mellett, akkor csak annyival haladok el mellettük, amekkora sebességet megenged a tábla.”
Fotó: Denes Martonfai
Eredeti írás: HARSÁNYI MIKLÓS