„Újabb mérföldkőhöz érkezett a Genesis Projekt, amely keretében DNS mintákat küldenek az űrbe. Egy kapszulába kerültek a minták és ide helyezték el Albert László, kaposvári festő alkotását is, amely tulajdonképpen egy kisméretű festmény.
A Mayasat 1-et arra alkották meg a tudósok, hogy ebben helyezzenek el mintákat, amelyeket a Genesis űrmisszió részeként a világűrbe küldenek.
Ebbe került bele Albert László munkája is, amely a Teremtés az életen túl címet kapta. A kaposvári alkotó már korábban elárulta, hogy célja volt a képpel a tudomány és a művészet összedolgozása.
Irány az űr!
– A projekt neve Genesis, ami egy bibliai idézet, a résztvevők pedig a materiális dolgok emberei, tudósok, mindenképpen szeretnék DNS láncot, szimbólumot az űrkutatással kapcsolatban. De nagyjából már összeállt nekem fejben a koncepció, csak össze kell raknom, hogy térben és súlyban is megfelelő legyen, mondta. Hozzátette: a világűr és a körülöttünk lévő világ mindig is érdekelte, de ilyen témában még nem készített képet. S nyilván nem is szakértője a tudományterületnek, ennek ellenére alaposan beleásta magát a témába.
A DNS lánc mellett egy űrhajó és egy műhold is a kompozíciót képezi, amely egy úgynevezett giclée nyomaton vásárolható meg. Albert László alkotása ugyanis miután megjárja a világűrt, jótékony célokat szolgál. Amint azt a projekt hivatalos oldalán írják: a történelem egy része kerülhet annak birtokába, aki szert tesz egy Teremtés az életen túl nevet viselő eredeti nyomatra, hiszen arra még nem volt példa a történelem során, hogy műalkotást juttattak volna a világűrbe.”
Fotó: sonline.hu
Eredeti írás: KOSZORUS RITA