„Nem lesz így sofőr
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbuszhoz hasonló bérszint elérését követeli a pécsi tömegközlekedési cégnél is. A pécsi Tüke Busz Zrt.-nél a szakszervezet 12 százalékos béremelést sürget, amennyiben érdemi emelésre nem kerül sor, újabb sztrájk jöhet.
Az elmúlt ciklusban sajnos több esetben is tapasztalható volt, hogy a pécsi önkormányzati cégek alulteljesítettek, és bizonyos folyamatok lejtmenetbe kerültek, ami nem mindig az adott cégek hibája volt – mondta Csizmadia Péter, fideszes frakcióvezető. Szerinte, a városvezetés, élén a polgármesterrel, nem mindig biztosította azt a támogatást, amely lehetővé tette volna, hogy a cégek a pécsiek által elvárt színvonalon lássák el feladataikat. A politikus szerint elég csak a Biokomra vagy a Tüke Busz Zrt.-re gondolni. A Biokom esetében milliárdos összeggel tartozott a pécsi önkormányzat a városüzemeltetési cégnek, míg a buszos vállalatnál alig egy évvel ezelőtt hosszan elhúzódó sztrájk bénította meg a városi közlekedést.
– fogalmazott Csizmadia.
Ismeretes, hogy hiába igyekezett megállapodni a pécsi baloldali városvezetéssel a Tüke Busznál működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) tavaly éve elején, 2023 végén, ez nem vezetett eredményre és akkor kétnapos munkabeszüntetést tartottak, még úgy is, hogy voltak olyan sofőrök, akik „valamilyen” okból kifolyólag nem voltak hajlandóak a magasabb fizetési követelés mellé állni.
Miért fontos a béremelés a pécsi Tüke Busz Zrt.-nél?
A pécsiek számára lényeges szempont, hogy a sofőrök elvándorlása miatt hosszú távon a városlakók érdeke lenne a béremelés, hogy legalább a már megkurtított menetrendet tartani lehessen.
A SZAKSZ pécsi ügyvivője, Raposa Gábor abban bízik, hogy a Fidesz-KDNP-ÖPE szövetség, a Mi Hazánk és a Tiszta Kezek Egyesület képviselői támogatni fogják a Tüke Busz Zrt. dolgozóinak alapórabérének felzárkóztatását a Volánbusznál alkalmazott szinthez. Ehhez szerinte körülbelül 18 százalékos emelésre lenne szükség, hogy az órabérek azonosak legyenek. Úgy látja, hogy a bérstruktúra eltérései miatt a Tükénél valamivel magasabb kereset alakulhatna ki, azonban ez indokolt is lenne, hiszen a városi forgalomban végzett járművezetés jóval megterhelőbb, és nagyobb figyelmet igényel.
Újra kilátásban a sztrájk is
– Úgy gondoljuk, a kérdés akár a következő közgyűlésen napirendre kerülhet, és döntés születhetne a bérrendezésről. Bízunk benne, hogy végre méltányolják a munkánkat, és megvalósulhat az általunk kért 12 százalékos béremelés.
A vállalattól két számjegyű bérfejlesztési ajánlatot várunk a bértárgyaláson, ellenkező esetben felmérjük a sztrájkhajlandóságot a dolgozók körében
– mondta a SZAKSZ pécsi ügyvivője.”
Fotó: Laufer László
Eredeti írás: BÓKA MÁTÉ CIPRIÁN