„Megvan a pénteken hivatalosan is távozó Karl Nehammer utódja: Alexander Schallenberg volt külügyminisztert nevezik ki ügyvivő kancellárnak a helyére. Schallenberg az új kormány megalakításáig lesz hivatalban ügyvivő kancellárként. Ez már a második eset, hogy kinevezik a posztra.
Mint ismert, Nehammer azt követően jelentette be, hogy lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki tisztségéről és a kancellári posztról, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a NEOS liberális párt között. Hivatalosan pénteken távozik a kancellári tisztségből.
Schallenberg az új kormány megalakításáig lesz hivatalban ügyvivő kancellárként. Hétfőn Herbert Kickl, a szeptember végi választásokon győztes jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke kapott megbízást arra, hogy kezdjen tárgyalásokat az ÖVP-vel egy közös kormány megalakításáról – írja az MTI.
Nehammer kategorikusan elzárkózott
Bár a választáson az FPÖ szerezte meg a legtöbb szavazatot, Alexander Van der Bellen osztrák államfő először Karl Nehammert bízta meg a kormányalakítással. Tavaly ősszel még minden osztrák politikai párt határozottan állította: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-vel. Nehammer kategorikusan kijelentette, hogy nem fog a párt vezetőjével együtt kormányozni. A kancellár lemondása azonban új helyzetet teremtett, és az ÖVP újonnan kinevezett ügyvivő vezetője, Christian Stocker jelezte, hogy pártja kész egyeztetéseket kezdeni az FPÖ-vel egy esetleges koalícióról. Herbert Kickl kedden közölte, hogy kormányalakítási tárgyalásokra hívta az Osztrák Néppártot.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.