„A minimálbér és a garantált bérminimum emelése jó hatással van a magasabb fizetésért dolgozók havi keresetére is. Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) somogyi vezetője szerint, a példátlan, három évre szóló bérmegállapodás azért is fontos, mert ettől függnek az egyéb szociális juttatások is.
A munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek három évre, előre megegyeztek abban, hogy az idén 9, jövőre 13, majd 2027-ben 14 százalékkal emelkedik a minimálbér. A bérmegállapodás azt jelenti, hogy idén januártól bruttó 290 ezer 800 forintra emelkedett a minimálbér összege. Az ezért dolgozók havonta nettó 193 ezer 400 forintot vihetnek haza, 16 ezerrel többet, mint tavaly. A garantált bérminimumért dolgozóknak bruttó 348 ezer 800 forintra emelkedett a bére az év elejétől. A levonásokkal együtt 232 ezer forintot kapnak majd kézbe.
A megállapodás nem kizárólag a legkisebb kereset alakulása miatt fontos, mindez meghatározza a következő évek bérdinamikáját. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a napokban arról beszélt, három év alatt mintegy 40 százalékkal emelkedik a minimálbér mértéke. Hozzátette, ez nemcsak azt a nagyjából egymillió embert érinti, akire közvetve vagy közvetlenül hatással van, hanem a fölötte lévő béreket is érdemben növeli.
Minden munkavállalóra jó hatással van a bérmegállapodás
Svajda József a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) somogyi vezetője megkeresésünkre elmondta, a Versenyszféra, valamint a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában (VKF) példátlan megállapodás született, mely megfelel az Európai Unió (EU) elvárásainak is.
Az EU ugyanis a többi között előírta, hogy fel kell zárkóztatni a béreket, melynek eleme a kormány, a szakszervezetek és a kamarák között született megállapodás. Svajda József arról is beszélt, a béremelés miatt a szakszervezetükhöz tartozó somogyi cégektől nem kell elküldeni senkit, mindenhol ki tudják termelni a plusz költségeket.
Nagyon sok somogyi cég nem is minimálbért ad a dolgozóknak, hanem pár százalékkal több pénzért foglalkoztatja a munkavállalóit
– hangsúlyozta a MASZSZ somogyi vezetője. – Várhatóan azok a cégek is emelnek 8-10 százalékot a béreken, akik a minimálbérnél többet adnak. Erről sok helyen még mindig tárgyalunk és egészen tavaszig el is húzódhat a megállapodás, mert vannak olyan vállalkozások, ahol márciustól márciusig tart a gazdasági év. Ha sikerül érvényesítenünk a követelésünket, akkor a dolgozók januárig, visszamenőleg megkapják ezt a bért. Azt gondolom, meg is kell adni a béremelést a cégeknek, nehogy a fizetések összetorlódjanak és a minimálbéresek többet keressenek a szakmunkásoknál – tette hozzá Svajda József.
Gépesítéssel lehetne „megfogni” a pénzt a vállalkozásokban
Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) elnöke elfogadhatónak tartja a történelmi bérmegállapodás első évére elfogadott 9 százalékos emelését, a következő két évre tervezettel azonban vannak fenntartásai.
Ha a vállalkozásoknak nem sikerül termelékenységi hatékonyságot elérni, és a bérnövekedés mértéke meghaladja az árbevételük mértéket, akkor bizony a dolgozók fizetésének a fedezetét nem bírják majd kitermelni
– hangsúlyozta Gulyás Árpád. – Már pedig ez realitás sok kis- és közepes vállalkozásnál. Ha valaki nem tudja a tevékenységét finanszírozni a magas költségek miatt, akkor kénytelen hozzányúlni a megtakarításaihoz, hogy fenntartsa a vállalkozását, ez viszont úgy gondolom nem alternatíva a cégeknél – mondta a SKIK elnöke. Gulyás Árpád arról is beszélt, sok vállalkozásnál belső átalakítással, gépesítéssel lehetne „megfogni” a pénzt, mert ha a termékeik árát jelentősen megemelik, nem biztos hogy eredményre vezetne.
Az új akcióterv a gazdaság legkisebb szereplőit kiemelten segíti, emelte ki a Magyar Nemzet. Ilyen például a
- A dolgozó fiatalokat is érintő munkáshitel,
- A kis építőipari cégeket segítő otthonfelújítási program,
- A kis- és közepes vállalkozások esetében a Demján Sándor-program. „
Eredeti írás: MAROSI GÁBOR