„Nem változik a 13. havi nyugdíj folyósítása, annyi pontosítás történt a jogszabályban, hogy minden évben február hónapban fizetik majd ki a járandóságot, eddig ugyanis a törvényben általános első negyedévi kifizetés szerepelt – számolt be a változásról a Magyar Nemzetnek Farkas András nyugdíjszakértő.
A kormány tájékoztatása szerint február 12-én több mint 2,5 millió ember bankszámlájára érkezik a 13. havi nyugdíj, és az azt követő napokban a postások is megkezdik a kézbesítését azoknak, akik készpénzben kérik – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Shutterstock
Kik jogosultak a 13. havi nyugdíjra?
A 13. havi juttatás folyósítása nem változott, a kifizetéssel kapcsolatos pontosítás miatt némi változás történt. Korábban ugyanis az tarthatott igényt az adott évben a 13. havi nyugdíjra, aki az előző esztendő legalább egy napján már és az adott év januárjában még az volt.
Idén februártól viszont az jogosult a juttatásra, aki tavaly legalább egy napja, vagyis praktikusan 2024. december 31-én már nyugdíjas volt és 2025 februárjában is az lesz.
Utóbbival azok hozzátartozói járnak rosszul, akiknek idős családtagjuk januárban hal meg, eddig ugyanis ilyen esetben az örökösöknek járt a 13. havi nyugdíj – jelezte a nyugdíjszakértő.
A 13. havi nyugdíj kifizetése kétmillió nyugdíjast, valamint 13. havi ellátás címen további 400 ezer, más nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint,
akik egy teljes havi nyugdíjukat kapják kézhez és ez összesen 550 milliárd forint kiadást jelent az idei költségvetésből.
Ez a nyugdíjasok számára messze a legnagyobb összegű pluszjuttatás az év során, amely
jelentősen megnöveli az éves szintű nyugellátás mértékét, hiszen ha a 13. havi ellátást is beleszámítjuk a nyugdíjas éves jövedelmébe, akkor a havi átlagnyugdíj a hivatalosan számított 243 ezer forint helyett jóval magasabb összegre, 267 ezerre jön ki.
Ennyivel is kedvezőbb a nyugdíjasok helyzete
– hangsúlyozta a lapnak Farkas András. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a 13. havi nyugdíjjal az egyik legnagyobb gond az, hogy mindenki a saját nyugdíjával megegyező összeget kap: akinek magas a nyugdíja, nagyobb összeget, akinek alacsony, az kevesebbet, amely tovább mélyíti a nyugdíjastársadalmon belül a juttatásbeli különbségeket.
Ez a rendszer igazi hungarikum, mivel más országokban, ahol van 13., 14. havi nyugdíj, másként működik a szabályozás – fogalmazott a nyugdíjszakértő, aki azt is elmondta, hogy még mi mi jelent gondot.
Az ezzel kapcsolatos részletekről ide kattintva olvashat.”
Eredeti írás: MW
