„„Európának a lehető leghamarabb meg kell erősítenie a védelmi képességeit” – mondta a Guardian szerint Friedrich Merz leendő német...
Nap: 2025. február 25.
„Nem figyeltek a figyelmeztető jelzésekre, ezért összeütközött két autó az M1-es autópályán. A balesetről készült felvételt most...
„A kínai kutatók által megalkotott, összetett irányítási műveleteket megkönnyítő, különleges chip energiatakarékos, és orvosi vagy kereskedelmi eszközökbe...
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
„Nagy fába vágták a fejszéjüket Nógrád vármegye településeinek polgármesterei, ugyanis párthovatartozásukat félrerakva összefogtak, hogy előmozdítsák a 75-ös...
„A cikk írásakor már több mint 200 ezren írták alá azt a kanadai parlamentáris petíciót, ami Elon...
Távolinak tűnik az ukrajnai konfliktus befejezése, dacára annak, hogy Trump amerikai elnök racionálisan, nem pedig emocionálisan közelít...
„Az izraeli Walla értesülései szerint fennállása óta meglévő tabukat szeghet meg Izrael azzal, hogy megnyitja kommunikációs csatornáit...
Trump nem értett egyet Macron francia elnökkel abban, hogy Putyin diktátor, Oroszország pedig agresszor, de egyetértett azzal...
Hszi Csin-ping kínai elnök Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetés után hétfőn kijelentette: „a történelem és a valóság...
Európa küzd a „stratégiai autonómiáért”, állapítja meg a kínai China Daily, de egyelőre nem nagyon sikerül neki....
