szerkeszto 
„Messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel az ELTE kutatói Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között, írja az ELTE sajtóközleményében. A HistoGenes projekt keretében működő nemzetközi kutatócsoport az európai hun korszak egyes személyeit közvetlenül összekapcsolta a korábbi, ázsiai Hun Birodalom néhány magas rangú személyével. Ugyanakkor azt is bemutatták, hogy a teljes korabeli Kárpát-medencei népességet tekintve csak kevesen voltak kelet-ázsiai származásúak, és az újonnan érkező népesség tagjai is meglehetősen vegyes eredetet képviseltek. A kutatók a felfedezésről a tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szaklapban publikálták.
A hunok a 370-es években lépték át a Volgát, és létrehozták Európa egyik legbefolyásosabb, bár rövid életű nomád birodalmát. A kutatókat régóta foglalkoztatja, milyen kapcsolat állt fenn az ázsiai hunok (másképpen Xiongnu vagy hsziungnu) és az Európában feltűnő csoportok között, miközben a népnevek egyezését széles körben elfogadják. Az ázsiai Hun Birodalom Kr. u. 100 körül felbomlott, így több mint 250 évnyi űr tátong a két birodalom fennállása között. Vajon felfedezhetők-e olyan DNS-vonalak, amelyek áthidalják ezt az óriási időt?
A kérdés megválaszolására a kutatók 370 olyan személy DNS-ét hasonlították össze, akik a Kr. e. 2. század és a Kr. u. 6. század között éltek három nagy földrajzi régióban: Belső-Ázsiában, a mongol sztyeppéken, Közép-Ázsia különböző területein, valamint a Kárpát-medencében. Ezek között 35 újonnan elemzett genetikai minta szerepelt Magyarországról és Kazahsztán keleti régiójából. A kutatók a Kárpát-medence teljes, eddig megismert 4–6. századi népességét figyelembe vették, így a minták között sztyeppei jellegzetességeket hordozó – többnyire magányosan fekvő – temetkezések és a helyi, késő szarmata (4–5. század) és a Gepida Királyság (5–6. század) kultúrájába illeszkedő temetők is előfordultak.
Az eredmények azt mutatják, hogy a Kárpát-medencében a hunok érkezése után nem élt nagyobb ázsiai vagy sztyeppei származású közösség mindössze a népesség 7 százaléka sorolható ide. Azonosítottak azonban egy kisszámú, ám jól elkülöníthető – és régészetileg gyakran a sztyeppei jellegű temetkezésekhez tartozó – csoportot, amely valóban jelentős kelet-ázsiai genetikai jegyeket hordozott.
A felfedezéshez a genealógiai kapcsolatok újfajta összehasonlítása vezetett: az egyes egyének közös DNS-szegmenseinek elemzése (IBD/identity-by-descent módszer) közvetlen közös ősöket bizonyított.
Néhány magyarországi egyén ugyanis közvetlen IBD-kapcsolatot mutatott mongóliai, az ázsiai Hun Birodalom késői időszakából származó magas rangú személyekkel. E biológiai kapcsolati háló része egy olyan személy is, aki a valaha felfedezett legnagyobb mongóliai úgynevezett teraszos sírban volt eltemetve. A magyarországi minták közül az egymással is rokonságban álló budapest-zuglói férfi és egy-egy Tiszagyendán és Tiszabura-Pusztataskonyon feltárt női, valamint egy az erdélyi Marosszentgyörgyön és egy Kecskeméten feltárt férfi temetkezés kapcsolható össze közvetlenül ázsiai hun személyekkel.
A most felfedezett kapcsolatok bizonyítják, hogy az európai hunok közül néhány személynek egészen a mongol sztyeppékig, késői hsziungnu temetkezésekben nyugvó előkelő személyekig vezethető vissza a származása.
A Hun Birodalom lakossága genetikailag azonban rendkívül heterogén volt. A genetikai és a régészeti bizonyítékok egyaránt az itt élő közösségek mozaikosságát mutatják, ami összetett mobilitási és interakciós folyamatokra utal, nem pedig tömeges, egy helyről érkező népvándorlásra. Még a sztyeppei jellegzetességeket mutató temetkezésekről is elmondható, hogy mind kulturálisan, mind genetikai örökségüket tekintve rendkívül változatosak, akadnak közöttük keleti szarmata és kaukázusi népességekkel összefüggésbe hozható személyek is. A keleti genetikai szálak, ugyan jóval kisebb mértékben, de a hun korszakot követő időszak temetőiben is nyomon követhetők még, ami a keleti származású és európai személyek közös utódait, egyben a hun kori népesség továbbélését bizonyítja a Gepida Királyság idején.
Az új eredmények arra is rámutatnak, hogy a hunok Európába érkezése eltérő módon játszódhatott le, mint két évszázaddal később az avarok megjelenése.
Az avarok csupán néhány évvel azután, hogy belső-ázsiai birodalmukat a türkök elpusztították, már új otthonra leltek Európában, és számos leszármazottjuk jelentős kelet-ázsiai genetikai örökséget hordozott egészen uralmuk végéig. Attila hunjainak ősei azonban sok nemzedéknyi idő elteltével alapítottak új birodalmat Európában, amibe számos más eurázsiai csoportot beolvasztottak. És bár drámaian átalakították a politikai tájat, tényleges genetikai lábnyomuk korlátozott maradt.”
Címlap fotó: Telex
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Nagy István 
