
A nyéki termelői piac bejárata, soha nem látott tömeg lepte el a kis falu utcáit (A szerző felvétele)
„Húsvétra hangolódva
Esőt ígértek a meteorológusok szombat délelőttre, de ez sem az érdeklődőket, sem az árusokat nem ijesztette el attól, hogy Alsónyékre, a termelői piacra látogassanak. Soha nem látott tömeg lepte el a kis település utcáit.
Az időjárásra délelőtt fél 11-ig nem volt panasz. Ezt követően azonban cseperegni kezdett az eső, majd úgy dél körül rá is zendített. Mintha a látogatók is érezték volna, hogy csak pár órájuk maradt a vásárlásra, így már 9 órakor soha nem látott tömeg lepte meg az áruikat kipakoló termelőket.
Alsónyék Szekszárd és Baja közötti kis falu, soha nem látott tömeg jött ide szombaton
Vázsnokról – a település Dombóvár és Pécs között van – érkezett Bakonyi Péter, nagyon mutatós volt az asztal, amire a saját készítésű termékeit kipakolta. Tizenkét fajta kolbászt, tízféle szalámit, disznósajtot, sonkát, szalonnát kínált. A termékei annyiban tértek el a megszokottól, hogy ízesítettek, illetve több a csípős termék. A sonkapácot még a nagyszülőktől tanulták, a hosszas érleléshez ragaszkodnak. Mint mondta, tíz éve foglalkozik a család füstölt termékek értékesítésével, mint őstermelők, az alapanyag – a sertések – is a saját gazdaságukból valók. Termékeikért sorba álltak a vásárlók.

(A szerző felvétele)
Ékszerek, dióbél, szappanból készített díszek, festett tojások
A bátaszéki Sánta István gyermekei saját termésű dióbelet árultak, nagyon szép volt a termékük, a fél kilós kiszerelésért 2500 forintot kértek.
Alsónyéken is nagy sikere volt a hőgyészi Banai Lászlónak, akinek a fából készített nyuszi figurái nagyon kapósak voltak.

(A szerző fotója)
Rab Adrien Nagykónyiból érkezett, ásványokból készített ékszereket – fülbevalót, karperecet, nyakláncot – kínált. Mint mondta, tíz éve foglalkozik ásványokkal, az alapanyagot egy hazai nagykereskedőtől vásárolja. A nagyon jó ízléssel készített ékszereket szívesen viszi a termelői piacokra.
Egy egészen különleges kiállítónál is megálltunk. Movai Ágnes Fürgedről érkezett, és szappanból készített díszeket árult. Mint mondta, sokan rácsodálkoznak a termékekre, azt hiszik, hogy művirágok. Régebben selyemvirágokból készített asztali díszeket, ezt cserélte le szappan alapanyagra, melyet Szlovákiából hozat be, de a színeket, illatokat ő maga keveri hozzá. Sokan álltak meg az ő standjánál is.
Hajdics Gyuláné Tamásiból érkezett, saját készítésű gyönyörű díszes tojásokat kínált. Volt közöttük libatojás is, melyet fúrással tett különlegessé.
Kissné Nagy Ilona Dunaszentgyörgyről jött, ő is a húsvétra készülődés jegyében készítette el az ajtó- és asztali díszeket. Mint mondta, nagyon szereti a termelői piacokat, mert a vásárlók itt el is mondják a véleményüket, és azokra érdemes odafigyelni.

(A szerző fotója)
Huber András Hajósról jött, saját készítésű chilis termékeit árulta, szószokat, szárítmányokat, krémeket és chilis savanyúságokat. Szinte minden termelői piacra elmegy, így vannak visszajáró vásárlói.
A sajátos hangulata miatt szeretik a vásárlók a termelői piacokat
Természetesen minden termelőt nem tudtunk megszólítani, hiszen voltak házi készítésű sajtok, pékáruk, lekvárok, szörpök, homoktövises és méhészeti termékek, valamint kolbász és pecsenye is.
Néhány vásárlót megállítottunk, és megkérdeztük, szerintük, mi a titka a termelői piacoknak.
– Van egy sajátos hangulatuk, meg lehet fogni, kóstolni a termékeket, van idő elbeszélgetni a termelőkkel, és sokféle termék van ilyenkor egy helyen – ezt mondták a legtöbben.”
Fotó / Eredeti írás: MAUTHNER ILONA