„A Magyar Nemzeti Bank új vezetése az alapfeladatokra koncentrál, és javítja a jegybanki munka hatékonyságát, miközben az árstabilitás megteremtését helyezi a középpontba. Varga Mihály jegybankelnök szerint a tartós gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen az inflációs célok elérése és a pénzügyi piacok stabil működése. Azt is kiemelte, hogy újra megjelentek a recessziós és inflációs kockázatok.
A jegybank új vezetése határozott elkötelezettséget mutat az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben jelentősen javítani kívánja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását – jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nagyvállalati Klubjának ülésén. A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank a jövőben elsősorban az alapvető törvényi feladatok ellátására koncentrál, és a fenntartható gazdasági növekedés támogatása érdekében szorosabb együttműködést alakít ki a gazdasági és pénzügyi piaci szereplőkkel.
Az MNB márciusi prognózisa az idei évre 4,5–5,1 százalék közötti inflációval és 1,9–2,9 százalékos GDP-növekedéssel számol, azonban a globális vámháború és a nemzetközi gazdasági helyzet alakulása módosíthatja ezt a pályát. A jegybankelnök figyelmeztetett, hogy az orosz–ukrán háború elhúzódása, a fokozódó vámháború és a német gazdaság stagnálása mind befolyásolják a magyar gazdaság kilátásait, miközben növekszik a globális gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság.
Majd a jegybankelnök kiemelte:
újra megjelentek a recessziós és inflációs kockázatok.
A nehézségek ellenére Varga Mihály szerint bizakodásra ad okot, hogy a magyar gazdaság erős alapokkal rendelkezik, amit a tartósan magas, 4,7 millió fő körüli foglalkoztatottság és a belső fogyasztás újbóli növekedése is alátámaszt. „A jegybank azokat a pénzügyi fundamentumokat biztosítja a gazdaságban, amelyekre minden további gazdasági tevékenység épül. Az MNB új vezetése az alapfeladatok központi szerepének megerősítésére koncentrál, növeli az átláthatóságot és a hatékonyságot, az egyéb tevékenységeket pedig racionalizálja” – összegezte.
Az új jegybanki vezetés két jelentős együttműködési megállapodást is kötött Varga Mihály közlése szerint, amelyek növelik a jegybanki tevékenység hatékonyságát. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával indított hatpontos program a gazdasági folyamatok közös elemzésével támogatja a magyar gazdaság fejlesztését, míg a bankszektorral kötött ötpontos egyezmény egyszerűbbé, átláthatóbbá és olcsóbbá teszi a banki költségeket, ami közvetetten inflációcsökkentő hatással is bír.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
